Az elmúlt három évtizedben megduplázódott a világ túlsúlyos embereinek a száma. Ugyanezen időszak alatt étkezési szokásaink is jelentős változásokon mentek keresztül.

Megnőtt az otthonokon kívüli étkezés aránya, ami így egyre inkább a fogyasztásra kész, feldolgozott ételekre szorítkozik, emellett a cukorfogyasztás is minden korábbinál magasabb szintre emelkedett. Aligha meglepő, hogy ezek egyike sem kedvez az egészségi állapotunknak, összegez Robert Lustig, a San Diego-i Kalifornia Egyetem (UCSD) endokrinológus professzora.

A fogyás nehézkés, a diéta sokszor lelkileg fájdalmas, abban azonban a szakértők is egyetértenek, hogy az elhízás nem csak a falánkság, vagy a lustaság számlájára írandó. Enyhe, az esetek többségében fel nem ismert neuroendokrin rendellenességek is szerepet játszhatnak. Lustig most megjelent könyvében azt igyekszik bizonyítani, hogy az elhízási ráta emelkedése a vérben levő inzulin magas koncentrációjának eredménye, amihez hozzájárul a leptinnel - a test zsírsejtjei által kiválasztott hormonnal szembeni ellenállás, ami normál esetben a túlzott táplálékbevitelkor jelez az agynak.

Elmélete szerint a gondok akkor kezdődnek, amikor az étellel bevitt cukor elkezdi stimulálni az inzulin kiválasztást, elősegítve a táplálékból nyert energia zsírsejtekben történő tárolódását, kirekesztve a többi sejt, melyek energia nélkül maradnak, ezáltal nem kapcsol ki az evésre ösztönző jelzés. Ekkor kellene belépnie a leptinnek a képbe, utasítva az agyat a táplálékbevitel redukálására, azoknál a túlsúlyos embereknél azonban, akikben kialakult egy inzulin ellenállás, az agy a leptin hatásaival szemben is ellenállóvá válik.

Lustig szerint ez annak köszönhető, hogy a magas inzulin szintek blokkolják a leptinek jelzéseit, azt azonban még nem sikerült kiderítenie, hogy milyen mechanizmus áll a folyamat mögött, illetve azt sem sikerült egyértelművé tennie, hogy a leptin-ellenállás a cukorfogyasztás közvetlen következménye-e. Amennyiben tényleg ezek a tényezők munkálkodnak, az segítene megmagyarázni a féktelen túltáplálkozást.

Lustig igyekezett kielemezni az átlagos modern étrendet is, melyből arra a megállapításra jutott, hogy négy tápanyag járul hozzá az elhízás kialakulásához. A lista csúcsán a "cukrok" szerepelnek, különös tekintettel a gyümölcscukorra. Ezt a monoszacharidot általában akkor fogyasztjuk el, ha az adott étel hozzáadott cukrot tartalmaz - legyen az nád- vagy répacukor, vagy magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup. A fruktózt, amit Lustig méregnek nevez, a máj zsírrá alakíthatja, ezért közvetlenül hozzájárulhat az elhízással kapcsolatos rendellenességek kialakulásához, például a szívbetegséghez és a májmegnagyobbodáshoz. A listán szerepel még az alkohol, az elágazó láncú aminosavak és a transzzsírok.

Lustig megoldásként a már megszokott intézkedéseket sorolja, a cukor bevitel drasztikus csökkentését, a magas rosttartalmú élelmiszerek fogyasztásának növelését - például gyümölcslevek helyett egész gyümölcsöket együnk - valamint a testmozgás fokozását. Mindez azonban nem csak, és nem elsősorban az egyén feladata, sokkal inkább az élelmiszeriparé és a kormányzatoké, akik jóval komolyabb gyakorlati lépéseket tehetnek az étrend minőségének javítása érdekében, mint a fogyasztók. Mindez egy olyan ingoványos terület, ami tele van ellentmondásokkal, amihez jönnek Lustig elméletei, melyek többségét nem sikerült még bizonyítani, és sok esetben igen gyenge tudományos lábakon állnak, mégis nagyon valószerűek és nem utolsó sorban aggasztók.