SG.hu·

Megoldódott a gömbvillám rejtélye?

A gömbvillám kialakulására nincs egységesen elfogadott tudományos magyarázat, egy ausztrál kutató azonban úgy véli, a repülőgép pilóták beszámolói alapján sikerült megfejtenie a rejtélyt.

Az eddigi elméletek a mikrohullámú sugárzástól az oxidálódó aeroszolokon, nukleáris energián, sötét- és antianyagon át, egészen a fekete lyukakig nagyon sok lehetőséget sorakoztattak fel, dr. John Lowke az ausztráliai CSIRO (Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutató Szervezet) tudósa azonban elvetné ezeket.

Gömbvillámokat évszázadok óta észlelnek világszerte, a lassan haladó fénylő gömb általában grapefruit méretű és jellemzően 20 másodperc után elenyészik. Lowke az 1960-as évektől tanulmányozza a gömbvillámokat, és bár ő maga még soha nem találkozott a jelenséggel, meggyőződése, hogy a szemtanúk beszámolói alapján életképes az elmélete. Tanulmányában, ami a gömbvillámok mögött meghúzódó matematikát részletezi, azt állítja, hogy a jelenség valójában egy ionkisülés.

Elmélete szerint a gömbvillám akkor jön létre, amikor egy villámcsapást követően az iontöbblet, egy rendkívül magas energiasűrűségű elektromosság végig suhan a felszínen. A beszámolók szerint a gömbvillám kedveli az üvegfelületeket, ami az üvegeken történő áthaladásának módjával ugyancsak alátámasztja az elméletet, mely szerint az ionok felgyülemlenek egy nem vezető felület - például az ablaküveg felszínén. Lowke az utasszállító gépek legénységeinek beszámolóit idézte fel, melyek leírják, hogyan alakult ki és hatolt át a pilótafülke ablakán a fényes gömb alakú képződmény. Az elektromos mező az üvegben található szabad elektronoknak elég energiát ad, hogy a környező levegőmolekulákból elektronokat lökjenek ki, valamint fotonokat bocsássanak ki, létrehozva egy ragyogó gömböt. "Ez az ablak külső oldalán felgyülemlő ionáramlás eredménye, míg a másik oldalon keletkező elektromos mező a levegőmolekulákat gerjesztve létrehoz egy gömbkisülést" – magyarázta.

Miután megfogalmazta az elméletet, Lowke következő lépése a gömbvillám laboratóriumi körülmények közötti megalkotása lesz, ami koránt sem egy egyszerű feladat, ugyanis 100 millió voltot kell előállítania, ugyanakkor egy észlelés, ami az Egyesült Államok Légierejének egyik pilótájához fűződik, egy másik lehetőséget is felvet.

Miközben Don Smith hadnagy egy C-133A teherszállító géppel repült Kaliforniából Hawaii-ra az 1960-as évek közepén, két szarvszerű, úgynevezett Szent Elmo tüzét, a levegő ionizálódását látta megjelenni a gép radarjánál, amit egy gömbvillám követett a pilótafülkében. "Úgy nézett ki, mintha szarva nőtt volna a repülőgépnek... kékesen ragyogtak az elektromosságtól" - mondta Lowke. "A sűrű köd miatt maximális energiával működő radar ionjai idézték elő"

A tanulmány valójában csak egy valamire nem ad magyarázatot, a gömbvillám megszűnését kísérő hangos durranásra. "Az észlelések harmada hangjelenséggel ér véget. Ez feltehetően azért lehet, mert az elektromos mező felhevíti a gázt és az egész képződmény egyre forróbbá és forróbbá válik, majd a gáz berobban" - mondta Lowke, aki azonban ennek bizonyítását már egy másik tanulmányra hagyná.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© figyu2013. 06. 18.. 12:19||#64
Oh, az égõ gyertyát ne próbáld ki. Szerencsére megtették mások:
http://www.youtube.com/watch?v=qoZlIUXEpns
© figyu2013. 06. 18.. 12:15||#63
Amúgy a mikrós plazmához csak szõlõszem kell, és látványosabb az eredmény:
http://www.youtube.com/watch?v=0i2lhO3bSjQ

A veszély ugyanaz: ha elforr a szõlõ (bár az üvegpohár benntarthatja a vizet)

Én nem próbáltam, mert csak 1 mikróm van és nem tudom mennyire "feszíthetõ a húr"
© figyu2013. 06. 18.. 11:54||#62
"Kipróbáltam, mikrosütõbe tettem cigit/gyufát/mécsest/gyertyák, az eredmény semmi."
Óvatosan ezekkel, könnyen megszegheti a mikró "Üresen ne kapcsoljuk be!" szabályát. Valami rezonancia lesz, és kiég. Én kb. 10-szer szegtem meg (ebbõl 2x CD-vel. azt látni kell :) ), max. 1-2 másodpercre, eddig még nem volt vele gond. (már vagy 20 éve kitartóan szolgál, szép stabil berendezés a mikró :)
© Tetsuo2012. 11. 17.. 01:11||#61
Na jo, hotanbol van kisdoktorija, sajat bevallasa szerint; Viszont mashol komolyabb titulust adnak a nevehez. :S
© Kolompár Gyõzõ2012. 11. 13.. 15:03||#60
Most már kb. úgy 10 éve, minden évben megoldják a tudósok a gömbvillámok titkát... Nevetséges. Minden évben elõ kell jönniük valami újabb faszsággal, mert tudják, ha nem teszik, megvonják tõlük a támogatásokat.
Ugyanez megy lassan minden tudományos kutatási területen. Csak masszírozzák a szart.
Láttam a minap egy dokumentum filmet, amiben egy tudós, aki hosszú évek óta elefántokat tanulmányoz, összefoglalta micsoda eredményeket értek el. Amit mondott lényegében elfér egy oldalon, és a felére tudományos tapasztalat nélkül is rájön egy félhülye. Namost mindezt a kutató munkát õ 12 éven át folytatta egy amúgy festõi szépségû helyen, a felszerelése, lakhelye, ellátmánya pedig pazar. A munkájához használt szolgálati autója egy vadiúj Toyota Landcruiser volt és ezt egy olyan terepen használta, ahol amúgy egy Suzuki Swifttel is kellemesen eljárogatok. A filmes stábnak meg olyan estélyeket adott, hogy egy király koronázásán sincs annyi finomság. Szóval jól csinálják ezek a tudósok, csak épp egy helyben toporgunk.
A seggem különb gömbvillámokat produkál, mint amilyeneket ezek a tudósok évrõl évre prezentálnak...
© Irasidus2012. 11. 08.. 13:50||#59
Tévedsz. Nézz utána, nem fizikusként végzett, és fõleg nem doktor.
© Tetsuo2012. 11. 08.. 13:48||#58
Foleg ugy erdekes, ha tudod, hogy Egely Gyorgy a fizikai tudomanyok doktora.
© Vol Jin2012. 10. 29.. 22:39||#57
"Számodra egy magyarázat sem magyarázat, és ezt nem hasamra ütöttem, hanem te írtad,"

Hazudsz, mert nem is írtam ilyet. Se ilyen, se más szavakkal.

Ráadásul nem elég, hogy nem írtam ilyet, még elméletileg sem írhattam, mert nem ezt gondolom.

Miért jó neked hazudni ilyen pitiáner szituációban?
© Vol Jin2012. 10. 29.. 22:35||#56
Tök szánalmasan erõlködsz, hogy a benézésedet ne kelljen korrigálni.
Csak azt nem értem, hogy minek veszed fel ezt a gyökér figurát. A döglött lõtéri kutyát sem érdekli rajtad kívül, úgyhogy szánalmas hiúsági kérdést csinálnod belõle. Lemész lehalja kjutyába ugatni. Ez a szégyen a javából.

Ember, eljutottál oda, hogy hazudozol arról, hogy mit írtam, hogy mit gondolok. Nem vágod mekkora egy kibaszott nagy nulla lettél?

Na akkor pár info, hogy okuljál.
Kibaszottul nem volt internet, amikor középiskolás voltam.
Merhogy elmútam negyven kiscsávó.

"Számodra egy magyarázat sem magyarázat, és ezt nem hasamra ütöttem, hanem te írtad,"

Hol írtam ezt te kis hazug csíra?

Na idézzed kiskamcsó!

Az 53-as haszben még benézhetted, de ebben már pofátlanul hazudsz.

"Érdemi vitát - a gömbvillámokról - továbbra is hajlandó vagyok folyattatni veled, viszont ha csak ennyit telik tõled, akkor befejeztem, további szép napot!"

ELeve ki vitázott veled a gömbvillámról?

Te agyrém vagy ember.

Kibaszottul mellé nyúltál, ha azt hitted, hogy olyan emberbe botlottál, aki UFO magazinon szocializálódott. Volt itt olyan hozzászóló. Ugattál volna neki kiscsávó. De nekem? Ha leírom, hogy a gömbvillám tök nyilvánvalóan elektromos jelenség, akkor mi a tyúxaros hátsóudvarért kell neked pofátlanul idehazudnod, hogy biztos egy paramajom lennék.

Mondom baszod, még a nyolcvanas évek közepén végén, amikor kezdtek terjedni ezek az okkultista faszságok, meg a nulladik típusú találkozásokban képernyõre is kerültek ezek az ostobák, már akkor azt gondoltam gyerek fejjel, hogy elektromos jelenség, és egy plazmagömb ejti csapdába a töltést, és az nem tud azonnal kiegyenlítõdni a környezettel, mint egy szimpla villámlásnál történik. Ezt gondoltam a tévé elõtt gyerek fejjel. Hogy ez a sok felnõtt hülye és ostoba itt a képernyõn.
© Irasidus2012. 10. 29.. 13:08||#55
A 19. hozzászólásodból az derül ki, hogy középiskolában nem figyeltél fizika órán. A gömbvillámot meg nem elég halandzsával magyarázni, meg is kell figyelni, és leírni a jelenséget. Ez a probléma, nem tudod milyen a jelenség. Lehet, hogy olvastál valamit a zinterneten, de az nem dokumentált eset, hogy a Mari-néni mit látott... Számodra egy magyarázat sem magyarázat, és ezt nem hasamra ütöttem, hanem te írtad, ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, ha meggondoltad magad annak csak örülök. Egyébként a Mátrában, vagy az Alföldön tucatszám lehet látni. Igen zavaró jelenség ha az ember az égboltot szeretné fürkészni... Érdemi vitát - a gömbvillámokról - továbbra is hajlandó vagyok folyattatni veled, viszont ha csak ennyit telik tõled, akkor befejeztem, további szép napot!