Már megint otthon maradt a telefon? A megoldás egyszerű, ültessük be a karunkba és ezentúl szó szerint mindig kéznél lesz.

Komolyra fordítva a szót, ha lenne rá lehetőség, szeretne-e valaki egy ilyen kütyüt a testének állandó részévé tenni? A választ valószínűleg jóval hamarabb meg kell adni, mint azt gondolnánk, egy kanadai szoftvercég, az Autodesk kutatói ugyanis megvizsgálták, hogy a jelenleg interfészként használt módszerek működnek-e, ha az adott elektronikai eszközt emberi szövetbe ültetik. A válasz egyértelműen igen volt.

A tesztben alkalmazott nyomógomb, LED és érintésérzékelő egyaránt rendeltetésszerűen működött, miután beültették egy halott karjába, a bőr alá. A Toronto-i csapatnak sikerült bőrön keresztül kommunikálni egy Bluetooth kapcsolat alkalmazásával, sőt még az elektronika vezeték nélküli feltöltése sem okozott gondot. "Ez a lényeg" - mondta Christian Holz, az Autodesk csapat tagja, aki a Texas állambeli Austinban Emberi Tényezők a Számítástechnikai Rendszerekben címmel megrendezett konferencián mutatta be munkájukat. "A hagyományos felhasználói interfészek a bőrön keresztül is működnek"


A kérdés tehát, szeretné-e valaki egy kis elektronikával felszerelni a testét? Az ötlet, valljuk meg kissé hátborzongató. Azon túl, hogy az élő szöveten keresztül nyomkodjunk egy vagy több gombot, számolni kell a beültetett eszköz meghibásodásának, vagy a környező szövetek elfertőződésének kockázatával is, nem is szólva arról a disztópia vízióról, ami a telefonokat nyomkövető eszközként állítja be. Egy ilyen beültetett eszköztől pedig nem olyan könnyű megszabadulni.

Ennek ellenére nem dughatjuk homokba a fejünket és nem tekinthetjük semmisnek azt a tényt, hogy a kiborg jövő előbb vagy utóbb, de elérkezni látszik. A csapat Anne Agur anatómussal közösen úgy véli, hogy jobban meg kell ismerni az orvosi kockázatokat, mint a fentebb említett fertőzést, mielőtt élő emberbe ültetnének egy ilyen eszközt. Valójában ez nem jelent komoly kihívást, hiszen ezzel már a jelenlegi implantátumok gyártói is sikeresen megküzdöttek, a beültetett elektronikák pedig hasznosak lehetnek viselőiknek.

"Az eszköz mindig velünk van, nem tudjuk elveszíteni" - mondta Holz, hozzátéve, hogy az implantátumok új interfész módszereket jelenthetnek. Egy okostelefonhoz hasonló implantátum figyelmeztethet egy enyhe bőr alatti rezgéssel, ha például valamilyen naptárban eltárolt esemény közeledik. No és a borzongató érzés? A szakértők szerint ez egy teljesen általános reakció, ami egyre kevésbé lesz jellemző, ahogy az emberek hozzászoknak a technikához. Egykor az is teljesen természetellenesnek tűnt, hogy egy gép segítse az emberi szív működését, a pacemaker azonban ma már teljesen rutin eljárásnak számít. "Általánosságban véve az a trend, hogy az emberek egyre inkább hajlandóak arra, hogy a gépvilág apró morzsáit egyesítsék önmagukkal" - összegzett Sherry Turkle, az MIT szociológusa.

"Tíz évvel ezelőtt a technológiáról alkotott nézet jelentősen eltért a maitól, ahogy a mai is el fog térni a tíz év múlva uralkodó nézettől" - fejezte ki egyetértését Holz, ugyanakkor Turkle szeretné, ha a társadalom komolyan végig gondolná a beültetett elektronikák hátulütőit, köztük a nyomkövetést. Más szemszögből viszont nem lehet szó nélkül elmenni azon jelenség mellett sem, ami az emberek és mobil eszközeik kapcsolatát jelzik. "Az emberek a szó szoros értelmében képtelenek meglenni a mobiltelefonjaik nélkül" - mondta Turkle. "Máshogy érzik magukat, amikor nincsenek a hálózathoz kapcsolva. Úgy élünk a telefonjainkkal, mintha a testünk részei lennének"

Ha tényleg így érezzük, akkor egy implantátum már nem is tűnne annyira természetellenesnek, ugye? Lehet hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás, ha egy olyan eszközről beszélünk, amivel szemben szinte már függés alakult ki. A jövő meg fogja adni a választ.