SG.hu·

Visszalassultak a neutrínók

A szubatomi részecskékkel végzett kísérlet megismétlésében már nem lépték át a fénysebességet a neutrínók, szemben a tavaly szeptemberi eredményekkel, ami feje tetejére látszott állítani Einstein relativitás elméletét.

Az olaszországi Gran Sasso földalatti laboratórium Opera csoportjának szeptemberi eredményei sokként érték a tudományos világot, egy évszázad fizikai eredményeit vonva kétségbe, melyek alapja, hogy a fény sebességét semmi sem lépheti át. A kísérletet ezúttal egy másik csoport végezte el ugyanabban a laboratóriumban, és méréseik szerint a részecskék pontosan a fény sebességével haladnak. Az Icarus csoport, melynek tagjai már novemberben megtámadták az Opera eredményeit, ugyanazon környezetben dolgoztak, így immár közvetlen bizonyítékokkal megtámogatva lenyugtatták a kedélyeket.

Az Icarus kísérlet 600 tonna (430.000 liter) folyékony argont használt fel a svájci Cern-ből 730 kilométernyi kőzeten átküldött neutrínók érkezésének észleléséhez. A novemberi eredmény óta az Icarus csapat módosította saját neutrínó-kísérletét, hogy sebességmérést is végre tudjanak hajtani, csupán a Cern-től hiányoztak a részecskék pontos indítási adatai, amik miután megérkeztek a kutatókhoz, a csapat be tudta fejezni elemzését. Az eredmény azt mutatja, hogy a neutrínók a fénnyel megegyező sebességgel haladnak.

"Teljesen összeegyeztethető a fény sebességével, ahogy az iskolában is tanultuk" - nyilatkozott a BBC News-nak Sandro Centro, az Icarus együttműködés szóvivője, akit természetesen nem lepett meg az eredmény. "Valójában a kezdetektől szkeptikus voltam, Most már száz százalékig biztosak vagyunk, hogy a fénysebesség a neutrínók sebessége"

Nemrég az Opera csapat is elismerte, hogy előzetes eredményeiket a kísérleti berendezés hibája befolyásolhatta. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az akkori eredmények közzététele nem a csapat tagjainak egyhangú döntése volt, többen is túl korainak tartották a publikálást. "A kezdetektől fogva bizalmatlan voltam az eredménnyel kapcsolatban, ahogy elérték, ahogy kezelték" - taglalta dr. Centro. "Azt hiszem egy kicsit elsiették a publikálást"

A Cern neutrínósugarát négy kísérlet is használja a Gran Sasso laboratóriumban, melyek mindegyike független méréseket végez még a hónap során, hogy végleg pálcát törjenek a neutrínók sebessége körüli spekulációknak. Ha bármilyen kétség maradna, akkor az amerikai Minos kísérlet és a japán T2K is ringbe szállhat a világegyetem sebességhatárának megvédése érdekében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xrt2012. 03. 31.. 12:17||#98
#2 Willcox: "Az Opera is újra fogja nemsokára mérni."

Na ez az ami nem fog megtörténni a jelen események alapján: "Antonio Ereditato, az OPERA-kísérletet koordináló olasz professzor lemondott tisztségérõl, miután néhány hete bebizonyosodott, hogy kábelhiba miatt mértek tavaly szeptemberben a fénynél gyorsabb neutrínókat – jelentette be pénteken az olasz Nemzeti Atomfizikai Intézet (INFN)."

Valszeg nagyon beparáztak hogy mégis jól mértek. :o
© gforce92012. 03. 27.. 00:09||#97
Re... de úgy látom feleslegesen néztem be. Lement egy olyan szintre a társalgás, ami... hmm inkább nézek valami filmet :)
+1
© xrt2012. 03. 26.. 23:43||#96
"Megint személyeskedsz. Hol a becslés? Kérlek mutasd meg hogyan kell "becsülni" a sötét anyagot, vagy mutasd meg hol a hiba! Nem megy? Nem megy, nem tudod. Ennyi."

Ezt te teszed, mármint a személyeskedést. Ráadásul nem az elsõ. Ez a te nagy érvrendszered? Viszont úgy látszik érdemleges választ képtelen vagy adni.


Számomra ez a csúcs, lévén ezek szerint te tudsz valamit amit még senki sehol sem volt képes érzékelni, bizonyítani:

"1. A sötét anyag nem elmélet, tömegeloszlása nem tipp, többszörösen, több módón igazolt mérési eredmény! ..."

Én is várom a bizonyítékokat a sötét anyagra vonatkozóan. Attól hogy kell valami ami által igazolhatóak az elméletek, még nem bizonyítja a létezésüket.


"2. A gravitáció meg tény. A gravitáció ténye és a _gravitáció elmélete_ nem ugyanaz! ..."

Azért ez sem rossz. :) Kb most azt írtad le, hogy az elméletek nem a valóságot próbálják leírni. Hihetetlen gondolkozásmód.
© willcox2012. 03. 26.. 22:44||#95
Felületes, igénytelen és ostoba vagy. Olvasd csak el, hogy mit írtál.
+1
© willcox2012. 03. 26.. 22:42||#94
Ld: #92
© Irasidus2012. 03. 26.. 21:36||#93
Már megbocsáss, konkrétumokat neked kellet volna írnod, mivel te állítottad, hogy hibásak a számítások! De te még számolni sem tudsz, ezért kéred tõlem számon... Vicces, szánalmasa és gyáva vagy! Az meg, hogy válasz helyett csak személyeskedni tudsz téged minõsít, folytasd csak. Buta vagy, az is maradsz.
-1
© willcox2012. 03. 26.. 17:56||#92
Beégtél kis<#kocsog>. Elõjöttél lózungokkal, aztán amikor már konkrétumokról kellett volna írnod, akkor elfogyott a soha nem is létezõ tudásod. A fikamatyik csak ennyit tudnak, de ez nem meglepõ.
+1
© Irasidus2012. 03. 26.. 16:03||#91
Azt sem tudod mit az amivel nem értesz egyet? Bocs, de ez nagy égés. Köszönöm EZT a beszélgetést, nekem ebbõl ennyi elég volt.
© willcox2012. 03. 26.. 15:58||#90
Jöhet az elsõ, általad beemelt "mérési eljárás" leírása, amit cáfolni kell. Te ezt nem voltál képes elolvasni, vagy értelmezni, csak fröcsögöd a hülyeséget tovább. Még szajkónak is rossz vagy.
© Irasidus2012. 03. 26.. 15:38||#89
"ezt csak képzeled. A becslés mióta számít mérési eredménynek? Méréstechnikából is államvizsgáztam, szóval ne nagyon próbáld meg nekem itt nulla tudással osztani az észt."

Megint személyeskedsz. Hol a becslés? Kérlek mutasd meg hogyan kell "becsülni" a sötét anyagot, vagy mutasd meg hol a hiba! Nem megy? Nem megy, nem tudod. Ennyi.