SG.hu·
Találkozás egy élő őskövülettel
A BBC tudósítója egészen közelből vehette szemügyre a világ egyik legfurább és legöregebb lényét, egy óriás szalamandrát.
"Ez egy dinoszaurusz. Elképesztő" - lelkendezik Claude Gascon a Conservation International (CI) tudományos programjainak vezetője. "Szalamandrákról van szó, amik rendszerint elférnek a tenyerünkben, ez azonban akár a kezem is képes lenne leharapni." Gascon jó néhány békát és szalamandrát látott már élete során, azonban azok mind eltörpülnek a szóban forgó faj képviselői mellett, melynek egy példánya megtekinthető a Tokiótól 800 kilométerre fekvő Maniwában.
A hanzakinak nevezett Andrias japonicus méretei valóban tekintélyesek, 1,7 méteres testét az évtizedek nyomait magán viselő bőrszerű képződmény borítja, vaskos fején a mozgásra érzékeny dudorok láthatók, amik a táplálékszerzésben segítik a kétéltűt. A helyi legendák szerint ez a faj csupán egy ebihal a Maniwa közelében látott legnagyobb példányokhoz képest.
"Csontszerkezete szinte teljes egészében megegyezik a 30 millió éves fosszíliák csontvázaival, ezért is nevezzük élő kövületnek" - mesélte Takeyoshi Tochimoto, a Hanzaki Intézet igazgatója. A hanzakinak csupán két közeli rokonáról tudnak, az egyik a kínai óriás szalamandra (Andrias davidianus), ami méretre, alkatra és viselkedésre is nagyon hasonlít a hanzakihoz, így a két fajt könnyű keresztezni. A másik a sokkal kisebb hellbender, azaz az amerikai óriásszalamandra (Cryptobranchus alleganiensis), ami az USA dél-keleti részén honos.
Az ilyen és ehhez hasonló lények már a dinoszauruszok korában egész biztosan jelen voltak a Földön. A fosszíliák szerint sokkal nagyobb területen voltak jelen, mint az a jelenlegi, viszonylag behatárolt elhelyezkedésük sejteti. Elvileg még Európa északi területein is megtalálhatók voltak ezek a lények.
"Rendkívül primitív lényeknek tartják őket, részben annak a ténynek köszönhetően, hogy ezek az egyetlen szalamandrák, amelyeknek külső megtermékenyítésük van" - magyarázta Don Church, a CI szalamandra szakértője. A megtermékenyítési rituálé éppen ezért elég különös látvány. A domináns hím tanyájául szolgáló folyóparti barlangba vagy hasadékba számos nőstény úszik be néhány alacsonyabb rendű hím társaságában. A domináns hím és a nőstények kieresztik mindenüket, majd forgásba kezdenek, hogy egy zavaros masszává elegyítsék a petesejteket és a spermiumot.
A kotyvalékhoz feltehetőleg az alacsonyabb rendű hímek is hozzájárulnak, az ő szerepük azonban nem egyértelmű. Amikor a víz elcsendesedik, csak a domináns hím marad a hasadékban, egyedül őrizve a fészket és a jövendő porontyokat. Ez nem éppen a legideálisabb módja a szaporodásnak, de mindenesetre működik. A párzási időszakon kívül a szalamandrák látszólag a lehető legfeltűnésmentesebb életet folytatják a folyóban, többnyire csak akkor mozdulnak ki rejtekeikből, ha valamilyen zsákmány közelít feléjük. A felnőtt példányok állkapcsát nem szabad félvállról venni, Tochimoto fotógyűjteményében látható egy véres emberi kar is, ami a szalamandra harapásának az eredménye.
"Ez egy dinoszaurusz. Elképesztő" - lelkendezik Claude Gascon a Conservation International (CI) tudományos programjainak vezetője. "Szalamandrákról van szó, amik rendszerint elférnek a tenyerünkben, ez azonban akár a kezem is képes lenne leharapni." Gascon jó néhány békát és szalamandrát látott már élete során, azonban azok mind eltörpülnek a szóban forgó faj képviselői mellett, melynek egy példánya megtekinthető a Tokiótól 800 kilométerre fekvő Maniwában.
A hanzakinak nevezett Andrias japonicus méretei valóban tekintélyesek, 1,7 méteres testét az évtizedek nyomait magán viselő bőrszerű képződmény borítja, vaskos fején a mozgásra érzékeny dudorok láthatók, amik a táplálékszerzésben segítik a kétéltűt. A helyi legendák szerint ez a faj csupán egy ebihal a Maniwa közelében látott legnagyobb példányokhoz képest.
"Csontszerkezete szinte teljes egészében megegyezik a 30 millió éves fosszíliák csontvázaival, ezért is nevezzük élő kövületnek" - mesélte Takeyoshi Tochimoto, a Hanzaki Intézet igazgatója. A hanzakinak csupán két közeli rokonáról tudnak, az egyik a kínai óriás szalamandra (Andrias davidianus), ami méretre, alkatra és viselkedésre is nagyon hasonlít a hanzakihoz, így a két fajt könnyű keresztezni. A másik a sokkal kisebb hellbender, azaz az amerikai óriásszalamandra (Cryptobranchus alleganiensis), ami az USA dél-keleti részén honos. Az ilyen és ehhez hasonló lények már a dinoszauruszok korában egész biztosan jelen voltak a Földön. A fosszíliák szerint sokkal nagyobb területen voltak jelen, mint az a jelenlegi, viszonylag behatárolt elhelyezkedésük sejteti. Elvileg még Európa északi területein is megtalálhatók voltak ezek a lények.
"Rendkívül primitív lényeknek tartják őket, részben annak a ténynek köszönhetően, hogy ezek az egyetlen szalamandrák, amelyeknek külső megtermékenyítésük van" - magyarázta Don Church, a CI szalamandra szakértője. A megtermékenyítési rituálé éppen ezért elég különös látvány. A domináns hím tanyájául szolgáló folyóparti barlangba vagy hasadékba számos nőstény úszik be néhány alacsonyabb rendű hím társaságában. A domináns hím és a nőstények kieresztik mindenüket, majd forgásba kezdenek, hogy egy zavaros masszává elegyítsék a petesejteket és a spermiumot.
A kotyvalékhoz feltehetőleg az alacsonyabb rendű hímek is hozzájárulnak, az ő szerepük azonban nem egyértelmű. Amikor a víz elcsendesedik, csak a domináns hím marad a hasadékban, egyedül őrizve a fészket és a jövendő porontyokat. Ez nem éppen a legideálisabb módja a szaporodásnak, de mindenesetre működik. A párzási időszakon kívül a szalamandrák látszólag a lehető legfeltűnésmentesebb életet folytatják a folyóban, többnyire csak akkor mozdulnak ki rejtekeikből, ha valamilyen zsákmány közelít feléjük. A felnőtt példányok állkapcsát nem szabad félvállról venni, Tochimoto fotógyűjteményében látható egy véres emberi kar is, ami a szalamandra harapásának az eredménye.