SG.hu·

Folytatódnak a régészeti feltárások a regéci várban

Regéc várában tíz éve kezdődtek meg a régészeti feltárások, amelyek az idén is folytatódnak, a munkák július 20-án kezdődnek, és a tervek szerint augusztus 7-ig tartanak.

A zempléni község 1998-ban kezdeményezte a romos vár feltárását, majd egy év előkészítést követően 1999 júliusában megkezdődött a műemlék régészeti kutatása - adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.

Az elmúlt években Simon Zoltán régész irányította a feltárásokat, amelyeken sok középiskolás és egyetemista dolgozott e nagy múltú, romos állapotában is fenséges várért. Az önkormányzat közlése szerint a kevesebb, mint másfélszáz lakosú település tíz évvel ezelőtt igen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen kistelepülés létére egy nagyon elhanyagolt, nagy kiterjedésű vár romjait szerette volna megmenteni.

Eredetileg legalább tizenöt évet szántak a jelentős történelmi múlttal rendelkező vár "kiásására", de most már látható, hogy nagy valószínűséggel ennél tovább fog tartani a teljes feltárás.

Az idei ásatás érdekessége, hogy a háromhetes munkában a hazai diákok mellett első alkalommal vesznek részt külföldiek, németek. A kutatáshoz szükséges pénzt Regéc önkormányzata, mint a vár üzemeltetője biztosítja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© polarka2009. 07. 19.. 14:39||#2
Jó munkához idõ kell...
© Tetsuo2009. 07. 18.. 14:51||#1
Evente 3hetet asatnak?? Akkor meg 50ev mulva sem tarjak fel az egeszet.. lol