Cifka Miklós
Orosz tervek a Holdon és a Marson
A szovjet idők emberes Holdra és Marsra szállásának tervei nem maradtak nyom nélkül, az orosz űrkutatás következő lépcsőiben új életre kelhetnek.
XXI. századi űrverseny:
I. rész: Amerikai Egyesült Államok / NASA
II. rész: Az Orion űrhajó
III. rész: Európa / ESA
IV. rész: Szojuz - a halhatatlan űrhajó
V. rész: A Buran
VI. rész: Angarától a Kliperig
Az ACTS, avagy a nemzetközi űrhajó
Az ACTS eredetileg a Bush elnök által bejelentett Constellation programra akart válaszüzenet lenni. Egy közös orosz-európai űrhajó, amelynek közvetlen célja egy Holdra szállás, illetve később az állandó holdbázis kialakítása. Ambiciózus terv, amelyhez eredetileg az oroszok a saját űrhajó-tenderük győztesét, legvalószínűbben a Kliper újrafelhasználható mini-űrrepülőgépet szándékozták bevetni. Miután azonban az európai fél nem volt elégedett, új ötletek merültek fel.
Az első egy az európai ATV teherűrhajó műszaki moduljához szánt új orosz parancsnoki modulként volt elképzelve, amelyben 5-6 űrhajós fért volna el. A terv viszonylag hamar átadta a helyét egy racionálisabb, könnyebben megvalósítható elképzelésnek. Ez egy "Euro-Szojuz" lett volna, aminél a Szojuz visszatérő moduljához az ESA által épített orbitális modul kerül. A Hold körüli, vagy a Holdat megkerülő pályára álláshoz egy Proton hordozórakéta által fellőtt Block DM modulhoz csatlakozik az űrhajó, amely a rakétahajtóművön és az üzemanyagon túl még egy kis lakómodult is jelent, ami kényelmesebbé teheti az utat a személyzetnek.
Ha Hold körüli, vagy Holdra való leszállást célzó küldetésre készülnek, akkor egy Fregatt hajtóműmodul kerül még a képbe, és a Szojuz e fokozat segítségével térne vissza a Hold körüli pályáról. A leszálló egységeket Proton hordozórakétával indítanák, és ugyanúgy, mint a Szojuzokat, egy Block DM modul vinné őket a Föld körüli pályáról a Hold körüli pályára. Ez az elképzelés abból a szempontból volt előremutató, hogy jobbára már most rendelkezésre álló eszközökre épít, így egyedül a holdkomp megépítése jelentene komolyabb kihívást, így a költségek alacsonyan, a határidők pedig reális szinten tarthatóak.
2007-ben a Szojuz alapú elképzelés kisebb finomításokon esett át, de látni lehetett, hogy még mindig csak elképzelés szintjén mozognak az ACTS körüli gondolatok. 2008-ban azonban újult erővel vágtak bele a közös űrhajóprogramba a felek, és ehhez egy újabb elképzelést mutattak be. Az űrhajó az Apollo, illetve Orion űrhajóhoz hasonlóvá alakult. Műszaki modulja az európai ATV teherűrhajó hasonló egységének továbbfejlesztése lenne, az újra felhasználható parancsnoki modul pedig orosz gyártmányú, és kúpos alakú, amelyben hat űrhajós fér el, de a Hold-utazásokhoz már csak négy fős személyzettel számoltak.
A számok és az alapdesign ismerősek lehetnek, a NASA Orion űrhajója az elején hasonló elképzeléssel bírt. A különbségek között szerepelt például az, hogy az ACTS-t kétféle műszaki modullal lehetett ellátni attól függően, hogy alacsony Föld körüli pályára szándékozik állni (nevezetesen a Nemzetközi Űrállomást kiszolgáló feladatot látna el), vagy Hold körüli pálya a célja. Az, hogy még csak szilárd terv szinten sem tartottak, arra utal, hogy az orosz fél 2008 nyarán kiadott adatai szerint az űrhajó alapváltozatának a tömege 12,7 tonna lehet, ebből a hat űrhajóst szállító visszatérő modul mintegy 7 tonnát tehet ki. Az európai fél eközben még mindig úgy számolt, hogy a legkisebb változat is legalább 16 tonnás lehet indításkor.
A helyzet 2008 végén újra összekuszálódott, mivel az ESA 2008 végén tartott miniszteri szintű ülésén elvetették a közös orosz-európai űrhajóra vonatkozó gondolatát. Az ESA egy az ATV-n alapuló űrhajót tervez kifejleszteni, szólt a döntés. Oroszország 2009 januárjában válaszul úgy döntött, hogy jelen esetben kénytelen lesz ő is egyedül kifejleszteni a következő generációs űrhajót, amit a PPTS rövidítéssel illetne. A PPTS alapvetően a legutolsó ACTS elképzelésre épül.
A PPTS vagy PTK NP, avagy a jövő orosz űrhajója (?)
A 2009. január 29-i bejelentés nem okozott túl nagy meglepetést, ahogy a valamivel később kiadott igénylista sem. Az új űrhajónak négy fő feladatkört kell betöltenie. Egyfelől Föld körüli pályán képes legyen 4 űrhajóssal egymaga 30 napos repülésre, másfelől 4 űrhajóst egy űrállomáshoz eljuttatva, ott dokkolva egy évig működőképesnek kell maradnia. Ez utóbbi esetében a fedélzetén tárolt üzemanyag jelenti a fő problémát. Az alacsony hőmérsékletű üzemanyagok, mint a folyékony hidrogén vagy a folyékony oxigén nehezen tárolható, hiszen vagy aktívan hűteni kell ezeket, vagy lassan felmelegedve kitágulnak és a túlnyomás elkerüléséhez lassan kell kiengedni őket.
A másik opció az erősen toxikus üzemanyagok lehetősége, amelyeknél viszont a tartályok, vezetékek és szelepek kell, hogy kibírják az adott időszakot, miközben erősen maró hatású anyagoknak kell ellenállniuk. A harmadik feladatkör a Hold körüli pálya elérése, ahol függetlenül 14 napig kell üzemelnie, illetve 200 napi készenlétben való várakozást elviselnie egy Hold körül keringő űrállomáson. Ez egyben meg is mutatja, hogy az orosz űrkutatási szervnek milyen elképzelései vannak a Holdhoz vezető úttal kapcsolatban. A negyedik feladatkör szerint pedig személyzet nélküli teherűrhajóként is felhasználható legyen.
Ha a cikksorozatunk korábbi részeit is követte az olvasó, akkor most erős déja vu foghatja el. A fenti feladatkörök, illetve az általuk felvázolt igények már nem egyszer olvashatóak voltak máshol. A Bush elnök által felvázolt Constellation program úgy tűnik betonba öntötte azt, hogy mit is kell tudnia egy űrhajónak az elkövetkezendő mintegy két évtizedben; legalábbis mind az európai, mind az orosz űrügynökség ugyanazt várja el saját űrhajóitól, mint a NASA az Oriontól. Ez esetben a Roszkozmosz által kiírt listán egyenesen az szerepelt, hogy az új űrhajó a külföldi űrhajók képességeivel kell felérjen, ugyanakkor a lehető legjobban kihasználja a már rendelkezésre álló technológiákat.
Tehát a jelek szerint elég jól fel lehet vázolni, milyen irányt is vesz az űrkutatás: egyfelől tovább kell folytatni a Föld körül keringő űrállomáshoz kapcsolódó repüléseket, és a Hold felszínére való leszállás, majd egy állandóan lakott holdbázis létrehozása a fő cél. A kérdés persze valahol ott motoszkál, hogy ha (legalább) három űrügynökség párhuzamosan dolgozik ugyanazon, és nem együtt, akkor ez esetleg az új űrverseny lesz-e vajon? Persze a "verseny" nem épp gyilkos sebességgel halad, hiszen a felvázolt dátumok is összecsengenek: a 2010-es évek második felében indulhatnak az űrbe az űrhajók személyzettel a fedélzetükön, és 2020 körül kellene a Holdig eljutniuk.
2009. április 6-án a Roszkozmosz meg is nevezte az RKK Energiát, mint az űrhajó végleges terveit kidolgozó céget, majd pár napra rá a Progressz tervezőirodát, mint az új űrhajóhoz szükséges Rusz-M hordozórakéta-család fejlesztőjét. Az Energiának 2010 júniusáig, a Progressznek 2010 szeptemberéig kell elkészülnie a tervekkel, és utána megkezdeni a gyakorlati munkát. 2015-ben szállna fel az első Rusz-M hordozórakéta, az első embert is szállító PPTS pedig 2018-ban indulhat. Később a Roszkozmosz elnöke olyan megnyilvánulást tett, mely szerint Oroszország fej fej mellett halad az Egyesült Államokkal a XXI. századi Holdra szállás terén. Kimondatlanul is versenynek tartva a célt... Az új orosz holdprogram
Természetesen a verseny azért még mindig felemás, hiszen Oroszország a Constellation program töredékét költheti és költi a saját programjára, ráadásul ugyebár az amerikaiak már küldtek embert a holdra. No persze az oroszokat sem kell félteni: a Szovjetunió 1970-re egy komplett Holdra szállásra szolgáló rendszert épített össze az N1 hordozórakétával, a Szojuz 7K-L3 űrhajóval és az LK holdkomppal. Az N1 sorozatos kudarcai miatt azonban a nagy repülésre sose került sor.
A modern holdprogram egyik látványos különbsége, hogy az eddig vázolt elképzelések szerint az oroszok nem akarnak hatalmas hordozórakétákat, mint anno az N1 volt, vagy mint amit a NASA az ARES V.-el megvalósítani szándékozik. Az orosz elképzelés legfeljebb 50 tonnás teherbírású rakétákkal számol, amelyből több juttatná fel a részegységeket alacsony Föld körüli pályára, melyek szükség esetén ott összecsatlakozva indulnának a Hold felé.
A Hold misszió kezdeteként előreküldik a holdkompot, ami legutóbb a VPK jelöléssel bírt (megjegyzés: a sokféle elnevezés és rövidítés tökéletesen alkalmas a megfigyelők, laikusok, és kevésbé laikusok teljes összezavarására, a NASA-nál legalább fantázianeveket adtak nekik, és azokhoz ragaszkodnak), amely a Föld körüli pályán automatikusan dokkol egy gyorsító fokozathoz, és annak segítségével jut el Hold körüli pályára. Ha sikeresen pályára áll, készen a küldetésre, akkor indulhat a személyzetet szállító PPTS űrhajó, illetve az ő gyorsító fokozata. Az űrhajó dokkol a gyorsító okozatához, majd plusz 3320 m/s relatív sebességet adva elindul a Hold felé. A Holdhoz közeledve 1300 m/s sebességű, negatív irányú gyorsítással (lassítás) a Holdtól 100 km-es magasságban pályára állítja az űrhajót, és a gyorsító fokozat leválik.
A Hold körüli pályán dokkol az űrhajó és a holdkomp, majd a 4 fős személyzet átszáll, és leszállnak a Hold felszínére, míg az űrhajó addig üresen kering tovább. Visszatéréskor a holdkomp felszálló modulja felhozza a személyzetet, csatlakozik az űrhajóhoz, átszáll a személyzet, majd leválasztják a holdkomp modulját. A személyzet az űrhajóval visszaindul a Föld felé, ehhez 1280 m/s-os relatív sebességet kell nyerniük az űrhajó hajtóművétől. A Földhöz közeledve a műszaki modul leválik a parancsnoki modulról, s ha szükséges, akkor a parancsnoki modul korrigálja a pályáját, hogy aztán Oroszország középső, déli részén földet érjen.
Egy továbblépési terv egy Hold körül keringő űrállomást ad a képlethez. Mind a holdkomp, mind az űrhajó ehhez dokkolna be. Az űrállomás egyfelől lehet egy menedékhely, ha például az űrhajó hibája miatt a visszatérés veszélybe kerül, ez esetben ott megvárhatják, amíg egy mentő űrhajót küldenek értük. Másfelől az űrállomás lehetővé teszi azt, hogy szükség esetén újra feltankolják az űrhajót, vagy akár az űrkompot. A Hold körüli űrállomás terveivel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy 2008-ban még az Európai Űrügynökség megbízásából a Thales prezentált egy ilyen elképzelést, amely a közös európai-orosz ACTS űrhajóval dokkolna.
A Hold körüli űrbázistól eltekintve az orosz elképzelések hasonlóak az amerikaiak által lefektetett tervekhez. Azt a Roszkozmosz képviselői is kihangsúlyozzák, hogy nem csupán azért mennek a Holdra, hogy leszúrják az orosz zászlót, hanem tartós emberi ott-tartózkodást biztosító bázist akarnak létrehozni. A bázis moduljai ugyanúgy a holdkomp leszálló modulját használnák a Holdra való leszálláshoz. Ez megszabja a méretüket és tömegüket, igaz a holdkompnál nagyobb belső teret és nagyobb hasznos terhet jelent. A holdbázist lépcsőzetesen építenék fel, egyre újabb és újabb modulokat küldve fel. Ha a bázis már képes a tartós emberi tartózkodás biztosítására a személyzet várhatóan 3-6 hónapos váltásokban dolgozhat a Hold felszínén.
Maga az orosz holdkomp egyébként az előzetes tervek szerint kisebb és szűkebb lesz, mint amerikai ellenpárja, az Altair. Az orosz holdkomp tömege 29,4 tonnás, 3 vagy 4 fős személyzetének 13,6 köbméteres nyomás alatti belterület áll a rendelkezésére.
Az orosz holdprogramnál is felmerül viszont a kérdés, hogy mi célból hoznának létre holdbázist. Az nem vitás, hogy egy holdbázis létrehozása rengeteg kihívást jelent, ám kérdés, hogy mi a motiváció, ami mozgásba tartja az egészet. Az amerikai Constellation program esetén az indok egyfelől a tudományos kutatás, vagyis a Hold megismerése, de talán ennél is fontosabb, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek a később tervezendő Mars-utazás előtt a Földtől távoli égitesteken való emberes kutatómissziók terén. Kritikusok persze ezt megkérdőjelezik, hiszen a Hold és a Mars között kevés a hasonlóság, a Marson több mint kétszer akkora a gravitáció, van légkör, és a táj is inkább hasonlít pár földi helyszínre, mint a Hold felszínére.
A harmadik felemlegetett indok a Mars nyersanyagainak kiaknázása, ami jelentheti a vízbányászatot (bár jelenleg még nem ismert, hogy a Holdon van-e gazdaságosan kinyerhető vízmennyiség), illetve jelentheti a ritka hélium-3 izotóp begyűjtését, ami fúziós üzemanyagként szolgálhat. (Ám még évtizedekre vagyunk attól, hogy a fúziós reaktorok ideális üzemanyagja miatt aggódjunk.). Az orosz űrhivatal ezzel kapcsolatosan nem nyilatkozott, nem fedte fel, hogy milyen célokat tűztek ki. Persze nem mintha ne lenne meg a szükséges tudományos háttér a kutatásokhoz, ám figyelembe véve, hogy az orosz űrprogramban a tudományos űrszondák és a tudományos munkák az elmúlt két évtizedben viszonylag visszafogott szerepet kaptak, feltehető, hogy a legfőbb mozgatórugó mégis inkább csak a jó öreg versenyszellem.
XXI. századi űrverseny:
Az ACTS, avagy a nemzetközi űrhajó
Az ACTS eredetileg a Bush elnök által bejelentett Constellation programra akart válaszüzenet lenni. Egy közös orosz-európai űrhajó, amelynek közvetlen célja egy Holdra szállás, illetve később az állandó holdbázis kialakítása. Ambiciózus terv, amelyhez eredetileg az oroszok a saját űrhajó-tenderük győztesét, legvalószínűbben a Kliper újrafelhasználható mini-űrrepülőgépet szándékozták bevetni. Miután azonban az európai fél nem volt elégedett, új ötletek merültek fel.
Az első egy az európai ATV teherűrhajó műszaki moduljához szánt új orosz parancsnoki modulként volt elképzelve, amelyben 5-6 űrhajós fért volna el. A terv viszonylag hamar átadta a helyét egy racionálisabb, könnyebben megvalósítható elképzelésnek. Ez egy "Euro-Szojuz" lett volna, aminél a Szojuz visszatérő moduljához az ESA által épített orbitális modul kerül. A Hold körüli, vagy a Holdat megkerülő pályára álláshoz egy Proton hordozórakéta által fellőtt Block DM modulhoz csatlakozik az űrhajó, amely a rakétahajtóművön és az üzemanyagon túl még egy kis lakómodult is jelent, ami kényelmesebbé teheti az utat a személyzetnek.
Ha Hold körüli, vagy Holdra való leszállást célzó küldetésre készülnek, akkor egy Fregatt hajtóműmodul kerül még a képbe, és a Szojuz e fokozat segítségével térne vissza a Hold körüli pályáról. A leszálló egységeket Proton hordozórakétával indítanák, és ugyanúgy, mint a Szojuzokat, egy Block DM modul vinné őket a Föld körüli pályáról a Hold körüli pályára. Ez az elképzelés abból a szempontból volt előremutató, hogy jobbára már most rendelkezésre álló eszközökre épít, így egyedül a holdkomp megépítése jelentene komolyabb kihívást, így a költségek alacsonyan, a határidők pedig reális szinten tarthatóak.
 |
| Fantáziarajz az 'Euro-Szojuz'-ról |
2007-ben a Szojuz alapú elképzelés kisebb finomításokon esett át, de látni lehetett, hogy még mindig csak elképzelés szintjén mozognak az ACTS körüli gondolatok. 2008-ban azonban újult erővel vágtak bele a közös űrhajóprogramba a felek, és ehhez egy újabb elképzelést mutattak be. Az űrhajó az Apollo, illetve Orion űrhajóhoz hasonlóvá alakult. Műszaki modulja az európai ATV teherűrhajó hasonló egységének továbbfejlesztése lenne, az újra felhasználható parancsnoki modul pedig orosz gyártmányú, és kúpos alakú, amelyben hat űrhajós fér el, de a Hold-utazásokhoz már csak négy fős személyzettel számoltak.
 |
| Az ACTS 'Orion-szerű' változata 2007-ből |
A számok és az alapdesign ismerősek lehetnek, a NASA Orion űrhajója az elején hasonló elképzeléssel bírt. A különbségek között szerepelt például az, hogy az ACTS-t kétféle műszaki modullal lehetett ellátni attól függően, hogy alacsony Föld körüli pályára szándékozik állni (nevezetesen a Nemzetközi Űrállomást kiszolgáló feladatot látna el), vagy Hold körüli pálya a célja. Az, hogy még csak szilárd terv szinten sem tartottak, arra utal, hogy az orosz fél 2008 nyarán kiadott adatai szerint az űrhajó alapváltozatának a tömege 12,7 tonna lehet, ebből a hat űrhajóst szállító visszatérő modul mintegy 7 tonnát tehet ki. Az európai fél eközben még mindig úgy számolt, hogy a legkisebb változat is legalább 16 tonnás lehet indításkor.
A helyzet 2008 végén újra összekuszálódott, mivel az ESA 2008 végén tartott miniszteri szintű ülésén elvetették a közös orosz-európai űrhajóra vonatkozó gondolatát. Az ESA egy az ATV-n alapuló űrhajót tervez kifejleszteni, szólt a döntés. Oroszország 2009 januárjában válaszul úgy döntött, hogy jelen esetben kénytelen lesz ő is egyedül kifejleszteni a következő generációs űrhajót, amit a PPTS rövidítéssel illetne. A PPTS alapvetően a legutolsó ACTS elképzelésre épül.
A PPTS vagy PTK NP, avagy a jövő orosz űrhajója (?)
A 2009. január 29-i bejelentés nem okozott túl nagy meglepetést, ahogy a valamivel később kiadott igénylista sem. Az új űrhajónak négy fő feladatkört kell betöltenie. Egyfelől Föld körüli pályán képes legyen 4 űrhajóssal egymaga 30 napos repülésre, másfelől 4 űrhajóst egy űrállomáshoz eljuttatva, ott dokkolva egy évig működőképesnek kell maradnia. Ez utóbbi esetében a fedélzetén tárolt üzemanyag jelenti a fő problémát. Az alacsony hőmérsékletű üzemanyagok, mint a folyékony hidrogén vagy a folyékony oxigén nehezen tárolható, hiszen vagy aktívan hűteni kell ezeket, vagy lassan felmelegedve kitágulnak és a túlnyomás elkerüléséhez lassan kell kiengedni őket.
A másik opció az erősen toxikus üzemanyagok lehetősége, amelyeknél viszont a tartályok, vezetékek és szelepek kell, hogy kibírják az adott időszakot, miközben erősen maró hatású anyagoknak kell ellenállniuk. A harmadik feladatkör a Hold körüli pálya elérése, ahol függetlenül 14 napig kell üzemelnie, illetve 200 napi készenlétben való várakozást elviselnie egy Hold körül keringő űrállomáson. Ez egyben meg is mutatja, hogy az orosz űrkutatási szervnek milyen elképzelései vannak a Holdhoz vezető úttal kapcsolatban. A negyedik feladatkör szerint pedig személyzet nélküli teherűrhajóként is felhasználható legyen.
 |
| A következő orosz űrhajó elképzelése még 2009 januárjában, itt éppen "PK-L" néven |
Ha a cikksorozatunk korábbi részeit is követte az olvasó, akkor most erős déja vu foghatja el. A fenti feladatkörök, illetve az általuk felvázolt igények már nem egyszer olvashatóak voltak máshol. A Bush elnök által felvázolt Constellation program úgy tűnik betonba öntötte azt, hogy mit is kell tudnia egy űrhajónak az elkövetkezendő mintegy két évtizedben; legalábbis mind az európai, mind az orosz űrügynökség ugyanazt várja el saját űrhajóitól, mint a NASA az Oriontól. Ez esetben a Roszkozmosz által kiírt listán egyenesen az szerepelt, hogy az új űrhajó a külföldi űrhajók képességeivel kell felérjen, ugyanakkor a lehető legjobban kihasználja a már rendelkezésre álló technológiákat.
 |
| Fantázirarajz a PPTS-ről |
Tehát a jelek szerint elég jól fel lehet vázolni, milyen irányt is vesz az űrkutatás: egyfelől tovább kell folytatni a Föld körül keringő űrállomáshoz kapcsolódó repüléseket, és a Hold felszínére való leszállás, majd egy állandóan lakott holdbázis létrehozása a fő cél. A kérdés persze valahol ott motoszkál, hogy ha (legalább) három űrügynökség párhuzamosan dolgozik ugyanazon, és nem együtt, akkor ez esetleg az új űrverseny lesz-e vajon? Persze a "verseny" nem épp gyilkos sebességgel halad, hiszen a felvázolt dátumok is összecsengenek: a 2010-es évek második felében indulhatnak az űrbe az űrhajók személyzettel a fedélzetükön, és 2020 körül kellene a Holdig eljutniuk.
 |
| Egy, a korai elképzelések alapján felvázolt műszaki rajz a PPTS parancsnoki kabinjáról. Figyelmet érdemel a 2x3 fős üléselrendezés, és közöttük a közlekedőjárda |
2009. április 6-án a Roszkozmosz meg is nevezte az RKK Energiát, mint az űrhajó végleges terveit kidolgozó céget, majd pár napra rá a Progressz tervezőirodát, mint az új űrhajóhoz szükséges Rusz-M hordozórakéta-család fejlesztőjét. Az Energiának 2010 júniusáig, a Progressznek 2010 szeptemberéig kell elkészülnie a tervekkel, és utána megkezdeni a gyakorlati munkát. 2015-ben szállna fel az első Rusz-M hordozórakéta, az első embert is szállító PPTS pedig 2018-ban indulhat. Később a Roszkozmosz elnöke olyan megnyilvánulást tett, mely szerint Oroszország fej fej mellett halad az Egyesült Államokkal a XXI. századi Holdra szállás terén. Kimondatlanul is versenynek tartva a célt... Az új orosz holdprogram
Természetesen a verseny azért még mindig felemás, hiszen Oroszország a Constellation program töredékét költheti és költi a saját programjára, ráadásul ugyebár az amerikaiak már küldtek embert a holdra. No persze az oroszokat sem kell félteni: a Szovjetunió 1970-re egy komplett Holdra szállásra szolgáló rendszert épített össze az N1 hordozórakétával, a Szojuz 7K-L3 űrhajóval és az LK holdkomppal. Az N1 sorozatos kudarcai miatt azonban a nagy repülésre sose került sor.
 |
| Az eredetileg már 1969-ben megvalósult LK holdkomp, mellette a korábbi LK RKKE és a mostani LK GKNPT koncepció arányos rajza |
A modern holdprogram egyik látványos különbsége, hogy az eddig vázolt elképzelések szerint az oroszok nem akarnak hatalmas hordozórakétákat, mint anno az N1 volt, vagy mint amit a NASA az ARES V.-el megvalósítani szándékozik. Az orosz elképzelés legfeljebb 50 tonnás teherbírású rakétákkal számol, amelyből több juttatná fel a részegységeket alacsony Föld körüli pályára, melyek szükség esetén ott összecsatlakozva indulnának a Hold felé.
 |
| A tervezett orosz holdraszállás főbb fázisai |
A Hold misszió kezdeteként előreküldik a holdkompot, ami legutóbb a VPK jelöléssel bírt (megjegyzés: a sokféle elnevezés és rövidítés tökéletesen alkalmas a megfigyelők, laikusok, és kevésbé laikusok teljes összezavarására, a NASA-nál legalább fantázianeveket adtak nekik, és azokhoz ragaszkodnak), amely a Föld körüli pályán automatikusan dokkol egy gyorsító fokozathoz, és annak segítségével jut el Hold körüli pályára. Ha sikeresen pályára áll, készen a küldetésre, akkor indulhat a személyzetet szállító PPTS űrhajó, illetve az ő gyorsító fokozata. Az űrhajó dokkol a gyorsító okozatához, majd plusz 3320 m/s relatív sebességet adva elindul a Hold felé. A Holdhoz közeledve 1300 m/s sebességű, negatív irányú gyorsítással (lassítás) a Holdtól 100 km-es magasságban pályára állítja az űrhajót, és a gyorsító fokozat leválik.
A Hold körüli pályán dokkol az űrhajó és a holdkomp, majd a 4 fős személyzet átszáll, és leszállnak a Hold felszínére, míg az űrhajó addig üresen kering tovább. Visszatéréskor a holdkomp felszálló modulja felhozza a személyzetet, csatlakozik az űrhajóhoz, átszáll a személyzet, majd leválasztják a holdkomp modulját. A személyzet az űrhajóval visszaindul a Föld felé, ehhez 1280 m/s-os relatív sebességet kell nyerniük az űrhajó hajtóművétől. A Földhöz közeledve a műszaki modul leválik a parancsnoki modulról, s ha szükséges, akkor a parancsnoki modul korrigálja a pályáját, hogy aztán Oroszország középső, déli részén földet érjen.
 |
| Ugyanez a 2009 januári prezentáción, egy Hold körüli űrállomással kibővítve |
Egy továbblépési terv egy Hold körül keringő űrállomást ad a képlethez. Mind a holdkomp, mind az űrhajó ehhez dokkolna be. Az űrállomás egyfelől lehet egy menedékhely, ha például az űrhajó hibája miatt a visszatérés veszélybe kerül, ez esetben ott megvárhatják, amíg egy mentő űrhajót küldenek értük. Másfelől az űrállomás lehetővé teszi azt, hogy szükség esetén újra feltankolják az űrhajót, vagy akár az űrkompot. A Hold körüli űrállomás terveivel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy 2008-ban még az Európai Űrügynökség megbízásából a Thales prezentált egy ilyen elképzelést, amely a közös európai-orosz ACTS űrhajóval dokkolna.
 |
| Az ESA Hold körüli űrállomás elképzelése 2008-ból |
A Hold körüli űrbázistól eltekintve az orosz elképzelések hasonlóak az amerikaiak által lefektetett tervekhez. Azt a Roszkozmosz képviselői is kihangsúlyozzák, hogy nem csupán azért mennek a Holdra, hogy leszúrják az orosz zászlót, hanem tartós emberi ott-tartózkodást biztosító bázist akarnak létrehozni. A bázis moduljai ugyanúgy a holdkomp leszálló modulját használnák a Holdra való leszálláshoz. Ez megszabja a méretüket és tömegüket, igaz a holdkompnál nagyobb belső teret és nagyobb hasznos terhet jelent. A holdbázist lépcsőzetesen építenék fel, egyre újabb és újabb modulokat küldve fel. Ha a bázis már képes a tartós emberi tartózkodás biztosítására a személyzet várhatóan 3-6 hónapos váltásokban dolgozhat a Hold felszínén.
 |
| Az orosz holdkomp vázlata 2009 januárjában |
Maga az orosz holdkomp egyébként az előzetes tervek szerint kisebb és szűkebb lesz, mint amerikai ellenpárja, az Altair. Az orosz holdkomp tömege 29,4 tonnás, 3 vagy 4 fős személyzetének 13,6 köbméteres nyomás alatti belterület áll a rendelkezésére.
 |
| Az orosz holdbázis elemeinek vázlata |
Az orosz holdprogramnál is felmerül viszont a kérdés, hogy mi célból hoznának létre holdbázist. Az nem vitás, hogy egy holdbázis létrehozása rengeteg kihívást jelent, ám kérdés, hogy mi a motiváció, ami mozgásba tartja az egészet. Az amerikai Constellation program esetén az indok egyfelől a tudományos kutatás, vagyis a Hold megismerése, de talán ennél is fontosabb, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek a később tervezendő Mars-utazás előtt a Földtől távoli égitesteken való emberes kutatómissziók terén. Kritikusok persze ezt megkérdőjelezik, hiszen a Hold és a Mars között kevés a hasonlóság, a Marson több mint kétszer akkora a gravitáció, van légkör, és a táj is inkább hasonlít pár földi helyszínre, mint a Hold felszínére.
A harmadik felemlegetett indok a Mars nyersanyagainak kiaknázása, ami jelentheti a vízbányászatot (bár jelenleg még nem ismert, hogy a Holdon van-e gazdaságosan kinyerhető vízmennyiség), illetve jelentheti a ritka hélium-3 izotóp begyűjtését, ami fúziós üzemanyagként szolgálhat. (Ám még évtizedekre vagyunk attól, hogy a fúziós reaktorok ideális üzemanyagja miatt aggódjunk.). Az orosz űrhivatal ezzel kapcsolatosan nem nyilatkozott, nem fedte fel, hogy milyen célokat tűztek ki. Persze nem mintha ne lenne meg a szükséges tudományos háttér a kutatásokhoz, ám figyelembe véve, hogy az orosz űrprogramban a tudományos űrszondák és a tudományos munkák az elmúlt két évtizedben viszonylag visszafogott szerepet kaptak, feltehető, hogy a legfőbb mozgatórugó mégis inkább csak a jó öreg versenyszellem.