A Hold felszínén néhány méterre az első emberi lábnyomtól fekszik egy kis fehér szövet tasak, benne pár hímzett embléma, érmék és egy aranyozott olajág mellett egy kis fém tartó. Ebben található egy vékony szilícium korong, nem sokkal nagyobb egy féldolláros érménél, rajta a hajszálnál is vékonyabb betűkkel 73 üzenet.

Egy ilyen kicsi, ránézésre teljesen jelentéktelen tárgyról könnyű elfeledkezni, ahogy az majdnem a célba juttató űrhajósokkal is megesett - idézi a múltat Tahir Rahman fizikus és űrtörténész, aki felkutatta ennek a méltatlanul elfeledett küldeménynek a történetét. Rahman - akinek a hobbija az Apollo 11 emlékek gyűjtése, különös tekintettel az Armstrong által szignált levelekre és dokumentumokra - nemrég talált rá a Holdon elhelyezett korong egy másolatára. "Azt hittem, hogy szinte minden mozzanatát ismerem az Apollo 11 küldetésnek" - írja Rahman a collectSPACE.com oldalán. "Amikor megszereztem a korongot, rájöttem, hogy erről a tárgyról az űrtörténelem könyvei legfeljebb egy-két mondatban emlékeztek meg". Pedig a szilícium lemez az egész emberiség üzenetét megpróbálta eljutatni Holdunkra.


A féldolláros és a szilicium korong
Miután az USA elhatározta, hogy kitűzi az amerikai zászlót a Holdon, és mielőtt véglegessé vált volna a híres tábla szövege, melyen az áll: "Békével jöttünk az egész emberiség nevében", az Egyesült Államok Külügyi Hivatala felhatalmazta a NASA-t, hogy a fenti mondatnak megfelelő jóakaratot biztosító üzenetekért folyamodjon a világ nemzeteinek vezetőihez, amiket szintén felvisznek, és a Holdon hagynak. Csupán két apró kihívást kellett az űrhivatalnak leküzdenie: ki kellett találniuk, hogyan és mire archiválják az üzeneteket. 1969 júniusát írták, tehát már csak egy hónapjuk volt az Apollo 11 kilövéséig.

"Elképesztő volt a NASA és a Külügy igyekezete az üzenetek kilövés előtti megszerzéséért" - írja Rahman. A NASA 116 országgal vette fel a kapcsolatot, azonban csak 73 válaszolt időben. Számos nemzet nem igazán értette a kérést, így további részleteket kért, ezzel viszont többségük kifutott az időből.

Ami az üzenetek rögzítését illeti, az űrügynökség a Massachusetts állambeli North Adamsban működő Sprague Electric Company-hoz fordult megoldásért. A cég több kormányzati projektben is bizonyított már, többek közt a Manhattan-tervben, emellett a NASA alvállalkozójaként több mint 50 000 alkatrészt gyártottak le és szereltek be az Apollo 11 űrhajóba. Mégis ez a szerződés egyedinek bizonyult a két szervezet között. A feladathoz egy új anyag és egy új találmány is kellett, mindez három hét leforgása alatt.

A cég derekasan állta a sarat, elkészült az a mikroszkopikus technológia, amivel felvitték az üzeneteket az alig 4 centis, 99%-os tisztaságú szilícium lemezre. Eegy héttel a kilövés előtt küldték el a "végleges" változatot a NASA-nak, hogy az űrhivatal visszaküldhesse azt további üzenetekkel egyetemben, melyeket késve kaptak meg a kormányoktól. Tovább bonyolítandó a helyzetet, az üzenetek nem csupán szövegből álltak, volt köztük bonyolult művészi alkotás is, mint például VI. Pál pápa vatikáni üzenete.

"Amikor először néztem meg a korongot mikroszkóp alatt, teljesen elámultam. Ott volt az összes üzenet idegen nyelveken gyönyörű arany írással. A Vatikán középen elhelyezett üzenete különösen elképesztő díszes arany keretével" - taglalta Rahman. Csak július 11-én, öt nappal az Armstrongot, Aldrint és Collinst szállító Saturn V rakéta felemelkedése előtt kézbesítette a Sprague az immár valóban végleges korongot az űrügynökség illetékeseinek, akik egy kerek púderes dobozra emlékeztető fémtokba helyezték a szilícium lemezt - megvédendő a holdutazás viszontagságaitól -, és más emléktárgyakkal együtt egy kis fehér tasakban helyezték el az Aldrin űrruhájának karrészén található zsebben.

Július 20-án, miközben Collins a Hold körül keringett, Armstrong és Aldrin leszállt a felszínre. A történelem első holdra szállóinak csak két és fél órájuk volt a táj felderítésére, 50 holdkőzet begyűjtésére és tudományos műszerek felállítására. Emellett még néhány protokolláris feladatot is el kellett végezniük: ilyen volt az amerikai zászló elhelyezése, valamint a leszállóegységre erősített tábla szövegének felolvasása. Szoros időbeosztásukat váratlan események, mint Nixon elnök hívása még inkább összeszűkítették. Ennek ellenére amikor Aldrin már felfelé mászott a létrán, hogy visszatérjen a holdmodulba, Armstrongnak eszébe jutott a kis csomag.


"Mi van az ujjban levő csomaggal? Kiraktad? - rádiózott át Armstrong.
"Nem" - válaszolta Aldrin. "Most akarod?"
"Azt hiszem" - mondta Armstrong és ezzel Aldrin ledobta a szilícium korongot is tartalmazó csomagot a felszínre, amit azután Armstrong a lábával tessékelt távolabb a létrától.
"Rendben?" - érdeklődött Armstrong az elhelyezésről.
"Rendben" - válaszolta Aldrin. Ennyi volt az összes pompa és ünnepélyesség, amit a korong valaha is kapott.

Úgy tűnik a földi irányítás is megfeledkezett a korongról: Owen Garriott asztronauta csak akkor kérdezett rá a csomag elhelyezésére, amikor Armstrong és Aldrin már a holdmodulban ültek. A küldetés azonban elsősorban a biztonságra koncentrált, ezért nem róható fel az űrhajósoknak a "figyelmetlenség". Aldrin szerint így is nagy szó, hogy mindent el tudtak végezni, még azokat a feladatokat is, melyeket nem terveztek.

Mindezek ellenére Rahman úgy érzi, az évek múlásával csak nőtt az üzenetek fontossága, amit ugyanolyan horderejűnek tart, mint a világtörténelem egyik legfontosabb üzeneteként értékelt "Békével jöttünk az egész emberiség nevében" feliratot. Azonos című könyvében mind a 73 üzenetet felidézi, ahol lehetett, az eredetit is mellékelve.