SG.hu·

Mutáns kórokozókat gyárt a súlytalanság

Az űrbe felküldött baktériumok háromszor halálosabbá váltak az egereken elvégzett kísérletek szerint, a kutatás azonban megtalálta a szuperbacik Achilles-sarkát is.

Az Arizona Állami Egyetem tanulmánya azt a balsejtelmet hivatott igazolni, mely szerint a világűr alacsony gravitációs közege kiszámíthatatlanul mutálhatja az űrhajókon kéretlen stopposokként utazó kórokozókat, melyek hatással lehetnek az asztronauták egészségére is. Azon túl, hogy a sejtés beigazolódni látszik, a Cheryl Nicholson asztrobiológus által vezetett kutatás a felturbózott baktériumok ártalmatlanításra is talált némi utalást.

A kutatók még az Atlantis űrsikló egy évvel ezelőtti küldetésével juttattak fel Salmonella typhimurium baktériumokat, a szalmonella kórokozóját tartalmazó tartályokat. Az űrsikló 12 napot töltött az űrben, ezen idő alatt a fedélzeten tartózkodó mikrobák 167 génjüket módosították. Az űrmutánsok jelentős erősödésen estek át, a földi vizsgálatok szerint közel háromszorosára nőtt a velük megfertőzött egerek halálozási aránya. Ez különösen rossz hír az űrhajósoknak, akiknek az immunrendszere viszont éppen hogy gyengül a súlytalanság hatására. Nickerson és munkatársai szerint azért mégis akadtak pozitívumai a kísérletnek, sikerült ugyanis beazonosítaniuk a változások hátterében álló Hfq nevű proteint, ugyanis az érintett gének szinte mindegyikét ez a fehérje szabályozza.

A normálisan működő Hfq-val rendelkező szalmonella törzseknél semmi jele a laboratóriumi mikrogravitációban bekövetkezett génkifejeződés, a gén által meghatározott sajátos jelleg megnyilvánulás változásainak. Nickerson szerint ez a tudás egy nap olyan stratégiai előnyhöz juttathat minket, mellyel minimalizálhatjuk a fertőzéses megbetegedések kockázatát a jövő emberi űrexpedíciói során. A kutatás azonban a földi szalmonella elleni küzdelemben is hasznos lehet. Azokra a mikroorganizmusokra ugyanis, melyek mikrogravitációban elhelyezett folyadékban fejlődnek, nagyon hasonló alacsony folyadék erők hatnak, mint a földi gazdatestekben növekedőkre, magyarázta Nickerson, aki a New Scientist magazinnak adott interjújában kiemelte az űrrepülést, mint a fertőző betegségek elleni küzdelem új színterét.

Robert McLean professzor, a Texas Állami Egyetem mikrobiológusa - aki maga is végeztetett bakteriális kísérleteket az űrsiklókon - elismerésének adott hangot a mostani eredmények hallatán. "A Földön annyira hozzá vagyunk szokva a gravitációhoz, hogy nem is törődünk vele, most először látjuk azonban, mekkora szükségük is van rá a géneknek a kifejeződéshez" - mondta McLean, szintén felmagasztalva az űrprogram szerepét, ami egyfajta válasz is lehet Steve Weinberg nemrég napvilágot látott bíráló szavaira.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© moikboy2007. 10. 20.. 23:29||#36
Kísérletileg vittek fel madártojásokat és a súlytalanság állapotában kezdték õket kikelteni, de sajnos az utódok elég gyér esélyekkel indultak a világûr meghódítására, mert pl. nem fejlõdött fejük...
© Epikurosz2007. 10. 02.. 21:09||#35
+ Izrael sem.
© Epikurosz2007. 10. 02.. 21:09||#34
Irak, Irán, Kanada
saját erõbõl nem juttattak fel semmit, csak bérrakétával.

© trogi2007. 10. 02.. 20:43||#33
Bocs, Japánból csak egy van. Elnézést. :-)
© trogi2007. 10. 02.. 20:42||#32
Nos, még az 1990-es évek legeslegelején olvastam egy Élet és Tudományban, hogy tíz ország volt képes feljuttatni valamit a világûrbe. A valami lehet ugyebár mûhold, ûrhajó, ûrállomás, egyéb és stb.
A tíz állam neve lehet, hogy nem ugrik be jól, de ezekre emlékszem:
SzU, AEÁ, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország (ezek tutibiztos)
Japán, Irak, Irán, Izrael, India, Japán, Kanada (nna, ezek közül kettõ kakukktojás, de nem tudom, hogy melyik kettõ...)
© Epikurosz2007. 09. 30.. 12:24||#31
"A terrorista ugyanis az, aki civileket öl, létesítményekben okoz károkat, és nem valamely állam katonája, aki valamilyen hadmûveletben vesz részt."

Ja, szerinted a terrorista egy buta bunkó, nem tud tervezni, gondolkodni stb.
A WTC-t meg az ufók rombolták le.
© Epikurosz2007. 09. 30.. 12:20||#30
Nem ilyen egyszerû.
Ûrhajót gyakorlatilag csak állam tudna feljuttatni, és persze az ûrturistáskodó cégek, amelyek állami engedéllyel müxenek.
A légtér annyira figyelve van, hogy nem lehet ott csak úgy cikázni.

Akik ilyen téren labdába (rakétába) rughatnának: Észak-Korea, Szíria, Irán és még biztos van 1-2.

Nos, ÉK megpróbált interkontinentális rakétákat kifejleszteni, amely az ûrhajóépítést megelõzõ utolsó fázis, de nem sok sikerrel. A híradások csak annyit közölnek, hogy a volt olyan rakéta, amely elérte Alaszka partjait, és ott darabokra hullt, majd az utóbbi idõben már olyan idõk kezdtek érkezni, hogy a komcsi ország rakétája 2-3 ezer km megtétele után az óceán felett megsemmisült. Mi a manó? Csak nem fejlõdött vissza az ék-i rakétatechnológia?

A frankó az, hogy az amcsik rájuk álltak, és gyakorlatilag a Csendes-óceán közepéig jutnak el a phenjáni rakéták, és ott bimm-bumm, majd leesnek. Arra viszont elegendõk lennének, hogy Japánt, nem beszélve Dél-Koreáról megcsapják, mert ugye az érzékelõ-elhárító rendszer sem tudt annyira prompt lenni (kurva gyorsak tudnak lenni ezek a rakéták, gondolj bele 8-9 perc alatt kint vannak a francban, az ûrben).

Namárost, hogy az amcsik hogyan szedik le az ék-i rakettákat, fogalmam sincs. Lehet szó Japánban szárazföldre telepített rakétalehárító rendszerrõl, légi járõrökrõl, anyahajóra vagy tengeralattjáróra telepített rendszerrõl, vagy ezek kombinációjáról (valószínû), kiegészítve az amcsi partok mentén és mélyen bent a szárazföldön telepített eszközökkel, amelyek mûködését mûholdak hangolják össze (és a mûholdakon is lehetnekt elepítve ha nem lézeres Star Trek fegyverek, de elektronikus zavarókütyük már valszeg, mert ráadásul ezeket nem is tiltják a ruszkikkal kötött egyezmények -- jól mondom?)

Na, szóval, így állnak a dolgok.

Az iráni ambíciókkal meg az a helyzet, hogy Izraeltõl épp határeset távolságra vannak, úgyhogy tudnának talán pottyantani valamit, bár a zsidó állam rakétaelhárító rendszerét folyamatosan fejleszti, és van amcsi segítség, plusz már nekik is van kémmûholdjuk.
© Doktor Kotász2007. 09. 29.. 22:33||#29
"Lassan mindenki terrorista lesz, akinek nem tetszik a rendszer. Tehát minden gondolkodásra képes ember..."

Ha szerinted egy terrorista gondolkodik, akkor problémáid lehetnek a szorzótáblával. A terrorista ugyanis az, aki civileket öl, létesítményekben okoz károkat, és nem valamely állam katonája, aki valamilyen hadmûveletben vesz részt.
© bvalek22007. 09. 29.. 06:09||#28
Lassan mindenki terrorista lesz, akinek nem tetszik a rendszer. Tehát minden gondolkodásra képes ember...
© elmebáj2007. 09. 29.. 02:59||#27
Utólagos támadások kivédése végett, a "terrorista " fogalma nem tisztázott..