SG.hu

Júdás evangéliuma a National Geographic-ban

A National Geographic Society történetének egyik legfontosabb tudományos beszámolóját hozza nyilvánosságra Washingtonban.

A magazin beszámol Júdás evangéliumáról, amely kézirat csak nemrég vált hozzáférhetővé a tudományos világ számára. A hazai magazin május 3-án megjelenő számában ismerteti meg olvasóit Júdás evangéliumának történetével. A National Geographic Channel április 9-én tűzi először műsorra a témáról készült dokumentumfilmet.

Ókori szövegekben szereplő utalásokból a kutatók előtt már rég óta ismert volt Júdás evangéliumának létezése. A legkorábbi, Kr.u. 180-ból ismert említés Iréneusztól, a mai Lyon püspökétől származik. A Júdás evangéliumát tartalmazó – három másik kéziratot is magában foglaló – kódexet azonban csak az 1970-es években fedezték fel Egyiptomban, mely ezt követően többször is gazdát cserélt.

Előbb Európába, onnan, pedig az Egyesült Államokba került, ahol 16 évig egy banki megőrzőben tartották. Egy régiségkereskedő 2000 áprilisában megvásárolta, majd 2001 februárjában átadta a bázeli Maecenas Foundation for Ancient Art alapítványnak. Ekkor kezdett hozzá a szöveg fordításához és megóvásához a svájci Rodolphe Kasser professzor, világszerte ismert koptológus vezetése alatt álló stáb.

Júdás evangéliumának szerzője ismeretlen. A rendkívüli jelentőségű régészeti felfedezés Jézus és Júdás kapcsolatának egy 1. vagy 2. századi alternatív olvasatát adja meg, és kiegészíti az érintett időszak történelméről és teológiai álláspontjairól való ismereteinket. A papiruszra írt kopt nyelvű szöveg a 4. században görögből készült fordítás, és a megfejtett szöveg cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál arra, hogy Júdás nem "a rossz" volt, hanem éppen "a jó", Jézus legtehetségesebb tanítványa, aki Jézus parancsát-kérését teljesítve árulta el őt.

A dokumentum jelentőségéről vezető tudósok véleményét elolvashatjuk a National Geographic hivatalos Júdás evangéliuma-honlapján. A Júdás evangéliumát tartalmazó kódex az elmúlt 60 év legjelentősebb felfedezése az ókori, nem bibliai keresztény és zsidó szövegek tekintetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tadimo #4
    olvasd el, tesó. olvasd el.... az nélkül kicsit gusztustalan ilyet kommentelni ;)
  • Tetsuo #3
    Az evangéliumban 'látszó' világkép teljesen ellentmond a többi evangélium világképének.
  • Cat #2
    szerintem meg hatásvadász volt, a lényegét cirka 5 percben össze lehetett volna foglalni.
  • alejandri #1
    most láttam a ng-én és nagyon érdekes!!!