SG.hu·

Közeledik a teleklónok támadása

A klónozást és a teleportálást egyesítő teleklónozás első kísérleti demonstrációját hajtották végre japán és amerikai tudósok. A módszer a kvantum kriptográfia rovására mehet.

40 évvel ezelőtt a Star Trek egyik klasszikus részében Kirk kapitányból két változat sugározódott vissza az Enterprise űrhajó transzporter szobájába. Most valami nagyon hasonlót sikerült elérniük a York Egyetem tudósainak és japán kollégáiknak egy laboratóriumi kísérletben, amiben a kapitány helyett ezúttal még csupán fénysugarak játszottak főszerepet.

A klónozást és a teleportálást egyesítő teleklónozás első kísérleti demonstrációját a Tokiói Egyetem, a Japán Tudományos és Technológiai Ügynökség, valamint a York Egyetem kutatóiból álló csoport hajtotta végre, melynek eredményeit a Physical Review Letters legfrissebb számában publikálták.

A laboratóriumban a tudósoknak a kvantum klónozás és a kvantum teleportálás egyetlen kísérleti lépésbe történő összevonásával sikerült előállítaniuk lézersugarak első távmásolatait. A teleklónozás jóval hatékonyabb, mint a teleportálás és a helyi klónozás bármely kombinációja, mivel a kvantumkeveredés egy új formáján, az összetett (multipartite) keveredésen alapul.

A kvantum mechanika olyan dolgok megvalósítását teszi lehetővé, melyeket korábban lehetetlennek tartottak, magyarázta Sam Braunstein a yorkiak számítástechnika tudományi kara professzora, aki 1998-ban részt vett az egyik első amerikai kvantum teleportálási kísérletben, mely során egy fénysugarat továbbítottak egyik helyről a másikra anélkül, hogy az áthaladt volna a két pont közt elhelyezkedő fizikai közegen.

Az új kísérlet ennek az 1998-as munkának a kiterjesztése. Ami a jövőbeli alkalmazásokat és alkalmazókat illeti, arról maga a professzor nem tudott semmi biztosat mondani, az azonban valószínű, hogy a teleklónozással megcsapolhatók a bombabiztosnak tartott kvantum kriptográfiai csatornák. A kvantum kriptográfiai protokollok annyira biztonságosak, hogy nem csupán a behatolást fedezik fel, de azt is, hogy hol és mennyi információ áramlik ki. A teleklónozással azonban a "hallgatózó" elhelyezkedése és identitása elrejthető.

Felmerülhet a szokásos kérdés: mikor válhat valóra az emberek teleportálása, amire ezúttal is a szokásos válasz érkezett, azaz igen hosszú még az út odáig, de legalább már elmondható, hogy maga az elv, a teleklónozás és a teleportálás már nem csupán elmélet. Braunstein professzor szerint a jelenlegi technikákkal képtelenség összetett struktúrák teleportálása, de emlékeztetett korábbi szavaira, azaz ami most képtelenségnek látszik az néhány évtizeden belül a technológiák fejlődésének függvényében valósággá válhat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kittyhkeh2009. 01. 02.. 16:01||#194
nekem kell vérfarkasra utaló jelek, bizonyítékok hogy léteztek! aki tudd ilyenrõl az szóljón!! köszikeh! XÐ
© wanek2006. 02. 26.. 19:54||#193
"A lekezelõ stílust ti kezdtétek" - ??? Kikre gondolsz? Ne legyél már ilyen egyszerû... Bár lehet, hogy más nem megy 😊
A stílusod lekezelõ, idõnként kioktató, még ha nem is érzed úgy. Az epés megjegyzéseidet tartogasd meg otthonra.
© dez2006. 02. 26.. 17:32||#192
A lekezelõ stílust ti kezdtétek, nem? Ahhoz képest én nem érzem a stílusomat lekezelõnek.
© wanek2006. 02. 26.. 16:29||#191
Nem értem, hogy mire föl ez a lekezelõ stílusod. Én sem osztom sokmindenben a nézeteidet, de én nem próbáltam rád erõltetni a gondolataimat (én csak válaszoltam a kérdéseidre). Válassz mást a kekeckedéseid célpontjának.
© dez2006. 02. 26.. 14:37||#190
Ebben igazad van, nem jelenti automatikusan azt. Én sem veszem 100%-ra, hogy az, de nem is 0%-ra. Mármint az esélyét. Miért tenném? Épp a tudomány mutatta meg, hogy a világ nem olyan "egyszerû", mint egyesek képzelik.
© dez2006. 02. 26.. 14:16||#189
Egy bizonyos mennyiségû kíváncsiság ésszerû, mert a problémák megoldására motivál. Enélkül nem lenne tudomány, csak dogmák.

Amúgy szerinted az állatoknak nincs eszük, intelligenciájuk? Megsúgom, van. És jellemzõen azok a kíváncsibbak, amiknek több van...

Na de mindegy, idd inkább tovább a sörödet. 😊
© wanek2006. 02. 26.. 14:15||#188
"Mellesleg már szamtalan jól dokumentált esete van a "halálközeli élmény" jelenségének." - pl. Szûz Mária megjelenéseit is nagyon jól dokumentálták. De ez nem jelenti azt, hogy igaz lenne. Attól, hogy valamit leírnak, még nem jelenti egybõl azt autömatikusan, hogy igaz is.
A többi, amit írtál ismét csak ködösítés.
© wanek2006. 02. 26.. 14:11||#187
"Megtévesztés, hazugság, ezek véletlenül nem szinomímák?" - még csak véletlenül sem.

"Vagy így, hogy "csak" megtévesztés, így már minden rendben?" - nincs rendben.

""ilyen nem lehet!" -> ilyen nincs -> valaki azt állítja, ez történt? -> csakis hazudhat." - pontosan.

"ésszerû kíváncsiság" - ??? A kíváncsiságnak semmi köze az észszerûséghez. A kíváncsiság egy tulajdonság, ami még egyes állatfajokra is jellemzõ.

Egy pillanatig sem gondoltam, hogy materialista vagy.
© dez2006. 02. 26.. 14:08||#186
Mellesleg már szamtalan jól dokumentált esete van a "halálközeli élmény" jelenségének. Most már inkább azon megy a vita, hogy ez egyszerû hallucináció-e, vagy több annál. Azért kénytelenek foglalkozni a gondolattal (mármint a kutatók is), hogy több lehet annál, mert néha olyasmirõl is információt szereznek ezek a személyek, amirõl a szokásos érzékszerveikkel nem tudnának. Így a vita része az is, hogy itt vajon az agy megmagyarázatlan képességeirõl van szó (ESP), vagy másról.

Ez nem sokkal "misztikusabb", mint a kvantummechanika jelenségei, amirõl csak igen kevesen állítják, hogy tudománytalan.
© dez2006. 02. 26.. 13:59||#185
Megtévesztés, hazugság, ezek véletlenül nem szinomímák? Vagy így, hogy "csak" megtévesztés, így már minden rendben?

Mit nem értesz a #178-on? Ime a logikai sor: "ilyen nem lehet!" -> ilyen nincs -> valaki azt állítja, ez történt? -> csakis hazudhat.

Én nem vonzódok jobban a misztkus dolgokhoz annál, ami még belefér az ésszerû kíváncsiságba. De nem vagyok elvakult materialista sem, aki még a kvantummechanikát is csalásnak tartja.