SG.hu·
"Teleportálás" az interneten keresztül
Amerikai kutatók olyan kisméretű robotokat fejlesztenek, melyek bárminek fel tudják venni az alakját, legyen az egy banán, egy mobiltelefon vagy akár egy ember.
Todd Mowry és Seth Goldstein, a pennsylvaniai Carnegie Mellon Egyetem két professzora azt állítja, hogy parányi atomok segítségével akár már egy emberöltőn belül is képesek lehetünk háromdimenziós tárgyak másolására. A kisérletekről szoló cikket a Computer magazin (az IEEE Computer Society lapja) jelentette meg.
Az újdonsült tudományág, a claytronics - melyet magyarul talán agyagtechnológiának lehetne fordítani - azon alapszik, hogy a modellezni kívánt tárgyat lassanként forgatva képkockánként digitalizálják be. A claytronics elvén alapuló animáció (a claymation) a tudósok szerint nagyon hasonlatos a Wallace és Gromit show-ban látottakhoz. "A claymationnel készült tárgy tényleg valós és úgy nézz ki mint élő mása. Elképzeléseim szerint ezek a replikák mozgathatóak is lesznek" - fejtette ki a Dr. Mowry a BBC-nek.
Dr. Goldstein most üveggolyó nagyságú egységeken dolgozik és reméli, hogy érdekes eredményeket hoz, amikor ezek százait összekapcsolhatja. Az már kiderült, hogy e részecskéknek méretüknél fogva nem lehet belső tápegységük, ám számos rejtély megoldásra vár még. Amennyiben egy kutyát modellezünk le és szeretnénk, hogy az mozogjon, akkor gyakorlatig saját magát fogja mozgatni. Itt azonban nem képről vagy hologramról van szó, hanem valós fizikailag is létező, kézzelfogható tárgyról - olvasható a GeekInformed honlapján.
A kutatók szerint a technika alkalmazási területeinek csak a fantázia szabhat határt. Talán a jövőben az is előfordulhat majd, hogy az orvos telefonon konzultál a beteggel, miközben pulzusát fizikai másolaton méri, vagy elfaxolhatjuk saját háromdimenziós kópiánkat egy virtuális találkozóra. Igaz, ez a fajta megközelítés eltér a hagyományos értelemben vett teleportálástól, azonban vélhetően előbb válik majd elérhetővé, mint a Star Trekből megismert módszer.
Todd Mowry és Seth Goldstein, a pennsylvaniai Carnegie Mellon Egyetem két professzora azt állítja, hogy parányi atomok segítségével akár már egy emberöltőn belül is képesek lehetünk háromdimenziós tárgyak másolására. A kisérletekről szoló cikket a Computer magazin (az IEEE Computer Society lapja) jelentette meg.
Az újdonsült tudományág, a claytronics - melyet magyarul talán agyagtechnológiának lehetne fordítani - azon alapszik, hogy a modellezni kívánt tárgyat lassanként forgatva képkockánként digitalizálják be. A claytronics elvén alapuló animáció (a claymation) a tudósok szerint nagyon hasonlatos a Wallace és Gromit show-ban látottakhoz. "A claymationnel készült tárgy tényleg valós és úgy nézz ki mint élő mása. Elképzeléseim szerint ezek a replikák mozgathatóak is lesznek" - fejtette ki a Dr. Mowry a BBC-nek.Dr. Goldstein most üveggolyó nagyságú egységeken dolgozik és reméli, hogy érdekes eredményeket hoz, amikor ezek százait összekapcsolhatja. Az már kiderült, hogy e részecskéknek méretüknél fogva nem lehet belső tápegységük, ám számos rejtély megoldásra vár még. Amennyiben egy kutyát modellezünk le és szeretnénk, hogy az mozogjon, akkor gyakorlatig saját magát fogja mozgatni. Itt azonban nem képről vagy hologramról van szó, hanem valós fizikailag is létező, kézzelfogható tárgyról - olvasható a GeekInformed honlapján.