SG.hu·

Lenyomta a szkanderező robotokat a tinilány

A hús és a vér győzött az első ember gép elleni erőcsatán, egy szkander bajnokságon, amit a robotok és az emberek között rendeztek meg Kaliforniában. A bajnok egy Panna Felsen nevű 17 éves lány lett, aki mindhárom robotkart másodpercek alatt legyőzte.

Mint arról már másfél éve beszámoltunk, a versenyt Yoseph Bar-Cohen, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa hívta életre a polimeralapú mesterséges izomzatok fejlesztésének ösztönzése érdekében. Célja elmondása szerint az volt, hogy tökéletesítse a meglévő aktuátorokat, azaz izmokat, melyeket a művégtagokban és a robotokban alkalmaznak. A három, versenyben résztvevő robotkarban működő aktuátorok az elektroaktív polimer (EAP) néven ismert anyagcsoporthoz tartoznak. Ezek olyan műanyagok, melyek elektromosság vagy kémiai anyagok hatására képesek alakjuk változtatására.


A végcél egy olyan mesterséges izomzat létrehozása, ami legyőzi a világ legerősebb emberét, mondta Bar-Cohen, jelenleg azonban beérték egy kisebb kihívással is, amit a némileg törékenyebb Panna képviselt. Annak ellenére, hogy nem igazán mondható erősnek, nem áll mögötte különösebb edzésmunka, sem technikai tudás, 24 másodperc alatt diadalmaskodott az első kar, az új-mexikói Environmental Robots Inc. által kifejlesztett gépezet felett. Panna annyira felbuzdult sikerén, hogy a másodikat négy, a harmadikat három másodperc alatt nyomta le, betartva a szkanderezés szabályait. A három robotfejlesztő csapat jelenleg a kudarc okait vizsgálja.


Bar-Cohen először 1999-ben állt elő a megmérettetés ötletével, azonban akkor úgy gondolta, hogy a technikának még évtizedekre lenne szüksége, hogy felvegye a versenyt az emberekkel, amit teljes mértékben igazolt a mostani összecsapás. A kudarc mindazonáltal nem vetheti vissza az EAP mesterséges izmok fejlődését, mivel nagy szükség van a jelenlegi korlátokon való túllépésre.

Az elektromos motorok nem elég erősek, míg a hidraulikák és pneumatikák túl nehezek a robotokban vagy a művégtagokban történő alkalmazáshoz. Ezzel szemben az EAP könnyű, csendes és képes a biológiai izmokhoz hasonló működésre. A három robotépítő csapat - melyből kettő amerikai és egy svájci - mind különböző EAP-típusokat vetettek be karjaikban.


A Virginia Tech csoport három sorozat kémiai működtetésű izomzatot alkalmazott, amit sósav késztetett összehúzódásra. A verseny után kiderült, hogy a technika csupán néhány perccel a mérkőzés lefújása után kezdett el működni. A másik két csapat, a Svájci Szövetségi Anyag Kísérleti és Kutatási Laboratórium és a már említett Environmental Robotics Inc. elektromossággal stimulálta mesterséges izmait, a siker azonban itt is elmaradt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Szaszka242006. 07. 29.. 00:12||#43
Amit a természet évmilliárdok alatt létrehozott, azt az ember szinte soha nem lesz képes leutánozni vagy megközelíteni. Viszont a robotok simán képviselhetnek egy sötét jövõképet.
© SZU2005. 03. 18.. 16:04||#42
Katonai alkalmazásoknál a hidralikákból robotok lesznek, a mûizmokból meg föltápolt katonák, esetleg emberreplika robotok
(tudod T800-alfák, beszivárgó egységek, de lehet, hogy a kutyák se fognak rájuk ugatni).
© BiroAndras2005. 03. 17.. 14:54||#41
"Nem merek belegondolni mi lesz ha majd ilyen embereket kezdenek el "gyártani" ..."

Szerintem a katonai alkalmazásoknál a hidraulika 1000x jobb. Másrészt az ember lemásolásának nem a mesterséges izomszövet hiánya a legfõbb akadája.
© Tetsuo2005. 03. 17.. 00:08||#40
Azért elõbb-utóbb csak lesz belõle vmi. S mi a véleményed a hadiipari kutatásokról, ill a "titkos" biológiai fejlesztésekrõl?
© haxoror2005. 03. 17.. 00:05||#39
természet=természet?

hmmm,erre még nem is gondoltam...
© DrDebreceniL2005. 03. 16.. 21:38||#38
A jelenlegi kezdeményezések jók, az elektroaktiv polimerekben sok igéret van, de a jelenlegi eredmények még nem igazán használhatóak. Még jópár év kell, mire az ilyen eszközök kiforranak, a klónozásos/tenyésztéses szerv-manipuláciokról nem is beszélve.
© Anteris2005. 03. 16.. 20:05||#37
természet=isten?

hmmm,erre még nem is gondoltam...
© Anteris2005. 03. 16.. 20:04||#36
én a természet tudása elõtt hajtok fejet. Bámulatos, csodálatra méltó amiket alkotott!!!
© Emmegki2005. 03. 16.. 18:33||#35
Látom mi lesz a fejlesztés eredménye: Benzinmotor+hidraulika, úgyse fognak ezek a robotok konnektorba kötve rohangálni... (az aksik meg nehezek és kis kapacitásúak)
© Ackro2005. 03. 16.. 07:33||#34
nem az õ robotuk volt a kiscsaj 😊