Hunter

Hajtóműfrissítést kapott a SpaceShipOne

Minden eddiginél erősebb hajtóművel fog nekivágni a SpaceShipOne a nemzetközi űrrepülési verseny végső összecsapásának, ami a tervek szerint már ebben a hónapban kezdetét veszi.

A történelmi június 21-i repülése óta, melyben a SpaceShipOne az első civil pilótát juttatta el a világűr peremére, az űrhajó és a hajtómű mérnökei a jármű teljesítményének fokozásán dolgoznak. "Hajtóművünk hibátlanul teljesített azon a repülésen" - mondta Jim Benson, az űrrepülő erőforrását szállító SpaceDev alapító elnöke. "Azonban tovább javítottunk a teljesítményén."

A módosítások hatására a SpaceShipOne hajtóműve több hajtóanyagot szállíthat és tovább képes működni, magyarázta Benson a SPACE.com-nak, hozzátéve, hogy összességében 20 százalékos teljesítménynövekedést sikerült elérniük. A SpaceDev kaliforniai ága, a Poway szállítja az űrrepülőgép hajtóművének alkatrészeit, illetve ők a felelősek a gép repülések utáni feltöltésének.


A SpaceShipOne-nak két emberi repülést kell teljesítenie, melyből az elsőt szeptember 29-én már a módosított hajtóművel kísérlik meg. Ez lesz az első kísérlet az Ansari X-díj elnyerésére, melyért több mint két tucat csapat verseng, ám végső határideje 2004. december 31-ben lett meghúzva.

A SpaceShipOne egy hibrid rakéta hajtóművet használ, ami folyékony és szilárd hajtóanyaggal működik. A teljes rendszer egy folyékony dinitrogén-oxid (avagy kéjgáz) oxidálóból és a gumi üzemanyag szilárd formájából áll össze, melyek egy átlagos repülés során 76 másodpercig égnek együtt. A mérnökök a folyékony üzemanyag kezdeti égéshez használt mennyiségét növelték meg, és néhány másodperccel meghosszabbították az égési idejét.


Benson elmondása szerint a hajtómű működésében van egy pont, amikor az üzemanyag oxidáló tartálya átkapcsol a folyékony üzemanyag egy gáz halmazállapotú formájának használatára, ekkor jelentős visszaesés következik be tolóerőben. Ezt a visszaesést hivatott késleltetni a megnövelt folyékony hajtóanyag mennyiség, ami nagyobb hajtóerőt biztosít a repülés elején, amikor a SpaceShipOne irányító felületei még képesek a gép kormányzására.

A június 21-i repülésen a gép egy kormányzási hiba következtében tévesztette el visszatérési pontját közel 35 kilométerrel. "Elmentünk a rendszer teljesítő képességének határáig, ami messze meghaladja az eredeti kialakítást és a követelményeket" - mondta Benson. "Ez tette lehetővé, hogy mindent kipréseljünk a két rendszerből, az űrhajóból és a hajtóműből egyaránt."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #10
    bácsi, jó az nekünk ha nem nyernek?
  • jeec #9
    Nem az üzemanyag volt a gond az első repülésnél (ráadásul nem ez volt az első repülése..), hanem az irányítás (egy része), de arra volt egy másodlagos rendszer, amit használatba véve sikerült rendesen megoldani a repülést, persze a hiba alatt eltért az eredtei útiránytól, és a tervezett magasságot sem teljesítette, de a célmagasságot igen).
  • jeec #8
    Tetsuo! Én mernék fogadni rá, hogy SC elviszi a díjat, hacsak valaki meg nem előzi (da Vinci-ék mondjuk, de ezt sem hiszem igazán).
  • Tetsuo #7
    Szerintem senki sem nyeri meg a díjat. (Fogadjunk!)
  • kicsy #6
    Hehe, ha jól veszem ki a cikkből akkor csak kicsit több üzemanyagot pakoltak bele, márpedig az első repülésnél pont az üzemanyag miatt volt gond..
  • pip #5
    "Minden eddiginél erősebb hajtóművel" - ez egy picit ugy hangzik, mintha ez lenne e legerosebb hajtomu a vilagon.


  • Ph03niXx #4
    Csatlakozom. Bírom a fejüket, főleg Burt Rutan-ét... Nagyon remélem, hogy minden sikrülni fog nekik!

    Hajrá Scaled Composites!
  • consono #3
    Sufnituning? :)))
    Azért remélem, hogy a végén ők viszik el az X-Prize-t, megdolgoztak érte rendesen.
  • jeec #2
    Valamint az X37-es drop testjeihez is a SC eszközeit (valószínű a White Knight-ot)fogják használni. :)
  • Gugger #1
    Hajrá !