SG.hu·

Kudarcba fulladt a japán szuperszonikus próbarepülés

Látványos módon vallott kudarcot annak a sugárhajtású repülőgépnek az első próbaútja, amitől a japán tudósok a szuperszonikus gépek új generációját remélik. A repülőgép egy 11,5 méteres arányos modellje, ami a tervek szerint kétszer olyan gyorsan repült volna, mint a Concorde, nem sokkal a felszállás után a földbe csapódott egy hajdani Dél-ausztrál rakéta kísérleti területen.

Egy hordozó rakétával lőtték ki, ami azonban 100 méteres magasságban spirális mozgásba kezdett majd a lezuhanás után felrobbant. Senki sem sérült meg, azonban hatalmas csapás azokra a tudósokra és mérnökökre nézve, akik az elmúlt hat hónapot a próbarepülés előkészítésével töltötték. A cél, hogy kifejlesszenek egy olyan sugárhajtású gépet, ami fele akkora zajjal kétszer akkora távot tud megtenni, mint a Concorde, elrepítve az utasokat Japánból az Egyesült Államok nyugati partjára mindössze négy óra alatt.

A repülőgép egy 11,5 méteres arányos modelljét egy hordozó rakétával lőtték ki, ami 100 méteres magasságban spirális mozgásba kezdett majd a lezuhanás után felrobbant.

A fejlesztést a japán kormány Nemzeti Űrrepülési Laboratóriuma végzi, akik abban bíztak, hogy a hordozó rakéta 20000 méteres magasságba juttatja a repülőgépet az ausztrál Woomera kilövő állás fölött. Ezután vált volna le a valódi utasszállító egytized részére kicsinyített mása, aminek a hangsebesség több mint kétszeresével kellett volna vissza siklania a kiinduló pontra. A modell megépítésének költsége 80 millió dollár volt, ehhez hozzáadódik a Woomera teszt terület kilenc havi bérleti díja, további 7 millió, amin 4 próbarepülést hajtottak volna végre.

A japán projekt-csapat nem adott ki hivatalos állásfoglalást a rakéta meghibásodásának okáról. A kilövést így is többször visszafújták, mivel túl erős volt a szél a sivatagban.

A projekt célkitűzése, hogy a következő évtizedre egy olyan szuperszonikus repülőgép sorozatot építsen, ami a hetvenes években forgalomba állított angol-francia Concorde nyomdokaiba lép. 300 utast és a Concorde rakományának háromszorosát szállítaná, a repülési hatótávolság kétszeresével, ami 10200 kilométernek felelne meg, utazó sebessége 2,2 Mach, a tolóerő 347kNx4.

A fejlesztők, többek között a Mitsubishi és a Nissan reményei szerint az új szuperszonikus gép zajszintje egy Boeing 747-esének fog megfelelni. Ez annyit jelentene, hogy sokkal szélesebb körben lehetne üzemeltetni, mint a Concorde-ot, ami hírhedten zajos.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gz82002. 07. 18.. 14:55||#24
Az igaz... anno a benzines Zil is 1:1-ben fogyasztott, igaz, ment is a -40 fokban %-)
© gz82002. 07. 18.. 14:54||#23
Akkor nézd meg a British Airways honlapját , nagyokos!

:-p
© gz82002. 07. 18.. 01:57||#18
Ha már precíz mókust jáccunk, akkor legyen Concorde, ui. úgy írják 😊
© gz82002. 07. 17.. 23:47||#14
off
Na ettõl dobok egy hátast! %-)
on
© gz82002. 07. 17.. 23:41||#13
Utánanéztem a dolognak. Itt azt írja: a 4, egyenként 168 kN tolóerejû hajtómû utánégetõje adja azt a pluszteljesítményt, amire felszálláskor ill. a hangsebesség átlépéséhez van szüksége...
© gz82002. 07. 17.. 17:07||#11
Az oroszok sosem a gazdaságos hajtómûveikrõl voltak híresek, és végig utánégetõvel kellett üzemeltetni, hogy tudja tartani az utazósebességet. Ebbõl teljesen evidens a következmény: iszonyatos fogyasztás... :->
© gz82002. 07. 16.. 19:20||#7
kösz .)
az a baj az eredeti felírással, hogy az nem egyáltalán nem SG-s cikk színvonalához méltó... Ha láttál már normális mûszaki leírást, sehol nem így adják meg :-DD
© gz82002. 07. 15.. 22:04||#3
Az a 347kNx4 inkább 4 x 347 kN, mert ez így logikus, nem? Négy darab 347 kN tolóerejû hajtómû 😊)
© Bekomman2002. 07. 15.. 18:54||#2
A British Airwais és az Air France úgy megszívta a Concord üzemeltetését hogy nem iztis hogy nagy rajongás lesz a gép iránt.
© Gyurcika2002. 07. 15.. 17:52||#1
Ahogy en neztem egyertelmuen a startraketanak volt valami baja. Az kar, hogy megsemmisult a modell is. Egyatalan nem artana egy uj szuperszonikus gep, mert a Concorde uzemideje lassan lejar.