JohnnyCage

Tesztpadon az arcfelismerő rendszerek

Az arcfelismerő biztonsági rendszerek a bostoni Logan Repülőtéren, ahol a szeptember 11-ei támadók közül kettő felszállt a repülőgépre több, mint 90 százalékos biztonsággal működtek egy vizsgálat során, állítják a gyártók.

Bár a hivatalos adatok egyelőre még nem érhetőek el, a Visionics és Viisage Technology cégek, a szóbanforgó arcfelismerő rendszerek gyártói azt állítják, megoldásaik a repülőtéren előre kiválasztott minden 10 személyből legalább kilencet felismertek.

A társaságok szerint a teszt eredménye egyértelműen azt mutatja, hogy az arcfelismerési technológiák az ismert terroristák és egyéb bűnözők kiszűrésével igen jelentős szerepet játszhatnak a készülő terrortámadások leleplezésében, illetve megakadályozásában.

A pozitív előzetes eredményekkel azonban ellenkező eredményt hozott egy korábbi jelentés, amelyet a floridai Palm Beach Repülőtéren készített az American Civil Liberties Union szövetség. A polgárjogi szervezet szerint az arcfelismerő rendszerek hatástalanok, és zavaróak. A tanulmány szerint a Visionics rendszere 52,5 százalékos hibaaránnyal működött, vagyis használhatatlan.

Joseph Atick, a Visionics vezérigazgatója elmondta, jelenleg folyik egy további teszt a Dallas/Fort Worth Nemzetközi Repülőtéren, amely hozzávetőleg másfél hónap múlva ér véget. Az előzetes eredmények azonban azt mutatják, hogy a rendszer 85 - 93 százalékos biztonsággal felismeri a keresett személyeket.

George Bush USA elnök kedden aláírt egy törvényjavaslatot, amely szerint a külföldi látogatók kötelesek lennének olyan utazási dokumentumokat hozni magukkal, amelyek tartalmazzák biometrikai adataikat, mint például ujjlenyomat, és arcfelismerési adatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!