Hunter

Utolsó, legnagyobb útjára indul a Deep Space 1

Újra a figyelem középpontjába szeretne kerülni a NASA egyik legtiszteletreméltóbb űrhajója, mely már többször letette névjegyét azon felül, hogy a sci-fik ion-hajtóműves technológiáját is elsőként hívta életre.

A Deep Space 1 ezúttal veszélyesen közel szeretne merészkedni egy üstököshöz. A manőverre szeptember 22-én kerülne sor. Számos sikeres küldetés után a DS1 2000 kilométeres távolságra közelítve meg a Borelly üstökös magját, megpróbál áthatolni a számára ismeretlen környezeten.

"Hatalmas eredmény ez a DS1 csapat számára, hogy a magasban tudtuk tartani ezt a korosodó és sérült madarat" - mondta Dr. Marc Rayman projektvezető. "Az új technológiák tesztelését célzó feladatokat mind sikeresen látta el, és ha bármilyen tudományos adattal szolgálna az üstökösről, az óriási jutalom lenne számunkra". A DS1 tervezett élettartamának háromszorosánál jár, e tény és ion hajtóművei alapján esett a NASA választása erre az űrhajóra, hogy bevesse a Borrelly-vel történő találkára. Így többet tudhatunk meg az üstökösökről és szerepükről a naprendszerben.


A robot felderítő a magot körülvevő gázt és porfelhőt igyekszik megvizsgálni, miközben a törmelékeken is át kell haladnia. Mivel az űrhajót nem úgy tervezték, hogy annak üstökösökkel kellene találkoznia, ezért nem rendelkezik védőpajzzsal. "Számításba vettük, hogy törmelék darabok csapódhatnak a DS1-nek, nem kevesebb, mint 16,5 km/sec sebességgel, így egészen kis darabok is végzetesek lehetnek, a küldetés azonban túl nagy jelentőségű, hogy lemondjunk róla" - tette hozzá Rayman. Ha minden jól megy, akkor a tudósok választ kapnak a Borrelly felszínének természetéről és a körülvevő gázokat is sikerül azonosítani, illetve megpróbálnak méréseket készíteni a napszél és az üstökös kölcsönhatásáról is. A Borrelly tanulmányozása most ideális, mivel elég közel van a Naphoz, amely hője segíti a magban lévő gázok kiszabadulását és ezáltal tanulmányozását. A legnagyobb kihívással akkor fog szembenézni az űrhajó, ha bejut a gázfelhő közepébe, ott ugyanis meg kellene találnia az üstökös magját, amit azonban nem tudni, pontosan hol is kell keresni, illetve hogy néz ki valójában. Ha ezt is sikerrel veszi, akkor elsőként készíthet közeli felvételeket az üstökös magjáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!