Gyurkity Péter

A Holdra megy a Blue Origin

A NASA-val ellentétben nekik még össze is jöhet az 5 éven belüli siker.

Az immár a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos másik cége eddig nagyon rövid, vertikális repüléseket valósított meg saját kisebb rakétájával (legutóbb egy ugyanilyen tesztet hajtottak végre), most azonban lerántották a leplet a hosszabb távú elképzelésekről, amelyek között a Holdon való megtelepedés is helyet kapott.

Az üzletember az amerikai fővárosban tartott hosszabb előadást, amelyet egy rövidebb animáció kísért. Ezt ugyan Elon Musk rögtön kifigurázta, maga a bemutató azonban érdekesre sikerült, hiszen megtudhattuk, hogy a Blue Origin egy új, jóval erősebb hajtóművel és rakétával készül a következő fázisra, eközben azonban dolgoznak az új landolóegységen is, amely a Földön 15 tonnát nyomna, a Holdról pedig 3,6 tonnás súllyal indulna vissza, idővel akár az ottani jeget (pontosabban hidrogént) felhasználva, hogy ne fussanak ki az üzemanyagból. A folyékony hidrogénre és üzemanyagcellákra támaszkodó landoló emellett a Hold körüli pályára szánt szondákat, valamint holdjárókat is magával vinne, de készül az embereknek otthont adó modul is, hogy 2024-ig megvalósítsák a jelenlegi adminisztráció Holdra való visszatéréssel kapcsolatos álmát. Tekintettel arra, hogy a landolón már 2016 óta dolgoznak, ez Bezos szerint még a határidő előtt megvalósulhat.


A Blue Origin első embere a Holdon való megtelepedést jelölte meg végleges célként, szerinte idővel akár emberek milliárdjai is eljuthatnak majd a kozmoszba. Ettől persze még picit messze vagyunk, nem beszélve arról, hogy a NASA hasonló, szintén 2024-es határidőt megjelölő projektje nem áll túl jól. Erről egy bizottsági meghallgatáson beszélt egy demokrata képviselő, aki szerint az említett dátum kapkodásra kényszeríti az ügynökséget, amely jelen pillanatban a kellő anyagi háttérrel sem rendelkezik, ezért új költségvetési javaslattal kell majd előállniuk, amelyet ezután a Kongresszusnak kellene jóváhagynia – áprilisban a NASA vezetője még arról tett említést, hogy a program extra költsége nem haladja majd meg az évi 8 milliárd dollárt. Erősen kérdéses tehát, hogy 5 éven belül eljutnak a Holdra, ezért előtérbe kerülhetnek a magáncégek, amelyek közül a SpaceX és a Blue Origin párosa emelkedhet majd ki.

A Blue Moon landolóegység esetében az újrafelhasználható jelleget emelik ki, ezáltal csökkenhetnek a költségek és jóval gyakrabban utazhatnánk égi kísérőnkre (és térhetnénk onnan vissza ugyanazon eszközzel). A cégnek most az új hajtóművet és rakétát kell majd tesztelnie, ezt követné a sorban maga a landolóegység, az elkövetkező években lesz tehát miről beszámolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • llax #8
    Ezeket az "apróságokat" szereti mindenki elfelejteni... Azt is, hogy a NASA költségvetése az USA GDP-jének mekkora részét tette ki a '60-as években, és mekkorát most. Valamikor mérnökből is sokkal több dolgozott egy projekten, mint ma a teljes személyzet, a takarítókat is beleszámolva...
  • coyote55 #7
    Villamosmérnökként elég szegényes a fantáziád... Az a baj, hogy az akkori technikai megoldásokat elfelejtettük, mert nem használtuk. Ma például a Saturn V megépítése nem menne, bármilyen hihetetlen. Az akkori fedélzeti "számítógépnek" a memóriája 4 kB volt, és mégis elfért benne minden szükséges adat. Ezt a memória-optimalizációt is - sajnos - elfelejtettük. A Sinclair ZX81 megjelenésekor (1981-ben) még tudtak 1 kB méretű sakkprogramot készíteni, olyat, ami tudott is játszani. Ma mekkora is egy játékprogram?
  • noland #6
    Hogy a csudába ne, meg most már könnyebb is lesz meghódítani, miután kimutatták, hogy zsugorodik. :)
  • esztyopa #5
    Erröl az öreg székely vicce jut eszembe...
    Végignézi az öreg az állatkertben a zsiráfot,és azt mondja :
    -Ilyen állat márpedig nincs !
  • quatlander #4
    5 éven belül? Legyen 20. Úgy is tolják majd. Persze, megtelepedni. Jó vicc.
  • tom_pika #3
    Vajon a Hold is lapos mint a Föld? Most talán majd kiderül!
  • Antracit #2
    Ha a mai technikával még ilyen erőlködéssel se megy, akkor érthető hogy ötven évvel ezelőtt miért filmstúdióban kellett a "leszállást" intézni... =-)