Gyurkity Péter

Az Enceladus látható a Cassini karácsonyi ajándékán

Későn futott be a kép, ez azonban igazi érdekességet kínál.

A Cassini űrszonda küldetésének utolsó lépéseiről, majd pedig a végső fázisról annak idején mi is folyamatosan beszámoltunk. Azóta a búcsúkép is befutott, ez azonban a jelek szerint mégsem az utolsó anyag, amelyet megismerhet a nagyközönség.

A NASA ugyanis időről-időre közzétesz további felvételeket, illetve bizonyos adatokat, amelyeket jelenleg is készülő (és később publikált) tanulmányokban használnak fel. Karácsony után tették ki a hivatalos oldalra az újabb szép fotót, amelyen ezúttal az Enceladus látható, amint áthalad a Szaturnusz gyűrűi előtt, legalábbis a szonda szemszögéből nézve. Hozzáteszik, hogy ez tulajdonképpen nem új felvétel, hiszen ezt a példányt még 2011 novemberében készítette a szonda, amikor kereken 145 ezer kilométeres távolságra volt a jégbe fagyott, ám felszíne alatt valószínűleg hatalmas óceánt rejtő holdtól. Mégis tartogat számunkra némi érdekességet a kép, főleg ha a déli-sarki régiót vesszük szemügyre.


Itt rögtön szembetűnik az óriási kilövellés, amely alátámasztani látszik a folyékony víz jelenlétéről szóló elméleteket és az ezzel kapcsolatos adatokat. A jeges felszín repedései között ugyanis előtör a víz- és jégrészecskékből álló anyag, amely meglehetős rendszerességgel jelenik itt meg, nyilván egyéb molekulákkal keveredve, ahogy az űrbe lövell ki a matéria. A holdtól jobbra emellett egy apró fényes pontot is megfigyelhetünk, amely viszont egy távoli csillag, ez tehát pusztán a hátteret gazdagítja a felvételen.

A Cassini küldetése még 2017. szeptember 15-én ért véget, amikor a szonda a Szaturnusz légkörébe alámerülve elégett. Könnyen lehet, hogy a következő évtizedben (és a harmincas években) a NASA visszatér ide, az egyik jelölt ugyanis a Titán felszínén landoló és ott, a helyszínen kutakodó egységet is tartalmazna – erről azonban csak később születik meg a végleges döntés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #1
    Biztos fake a kép, nem látszanak rajta a csillagok.......

    irónia off