Gyurkity Péter

Elkészült az indiai lopakodó tengeralattjáró 

Az ország ezzel csatlakozik az igazán nagyokhoz, bár nem minden részletet árultak el.

A The Times of India számolt be a hírről, miszerint hamarosan megkezdheti próbáit az ország első lopakodó tengeralattjárója, amely nyugati technológián, és részben hazai munkaerőn alapul. A védelmi miniszter is jelen volt az ünnepélyes átadáson, amelyet további öt hasonló esemény követ majd, legalábbis amennyiben valóban tartani tudják a menetrendet.

A Kalvari névre keresztelt egység a hat tengeralattjáróból álló új flotta első példánya. Ez tulajdonképpen egy Scorpene-osztályú fejlesztés, amely francia és spanyol közreműködéssel készült el, legalábbis ami a dizájnt illeti – az építési munkálatokban a hazai Mazagon Docks mellett a francia DCNS vett részt. A Project 75 keretében ugyan eredetileg 2012-ben kellett volna leszállítani az első példányt, a program azonban jelentős, több éves késést szenvedett, így a most leszállított Kalvari (a próbák, valamint a megmaradt lépések elvégzését követően) jövő szeptemberben állhat szolgálatba, tovább erősítve az indiai haditengerészet állományát és képességeit.


Maga a tengeralattjáró dízel meghajtásra épül, ebben tehát semmi forradalmi nincs. A belső térben megtalálható felszerelés azonban (így maga a hajtómű is) rugalmas felfüggesztésen nyugszik, ami csökkenti a kibocsátott zajt, a hajó pedig a felhasznált anyagok és a kialakítás révén akár 300 méteres mélységbe süllyedhet le, ami ugyan az amerikai és az orosz fél esetében teljesen megszokottnak tekinthető, India azonban most először próbálhat ki hasonló megoldást. A DCNS elmondása szerint a szonár számára is jóval nehezebben észrevehető az egység, ezzel kapcsolatban azonban nem árultak el részleteket, mindössze az „akusztikus diszkréció” kifejezést említik.

Az illetékesek ígéretet tettek arra, hogy innentől kezdve tartani tudják majd a menetrendet, így a maradék öt egységet időben leszállítják. India számára ez különösen fontos, hiszen az ősi riválisnak tekintett Pakisztán nyolc kínai tengeralattjáróval egészíti ki saját haditengerészetét, amit nyilván nem néznek jó szemmel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teddybear #10
    Körülbelül 50 napnyi készletet tud magával vinni a Scorpene-osztály. folyamatosan max 21 napig tartózkodhat a víz alatt, utána fel kell jönnie, hogy pótolják az elhasznált levegőt. Alkalmas mélytengeri bevetésekre is, akár annak idején a német tengeralattjárók.
  • teddybear #9
    Azt hiszem megint fogalmi zavaraid vannak. A lopakodó tengeralattjáró nem azt jelenti, hogy az adott tengeralattjáró lábujjhegyen oson a tengerfenéken, hanem azt, hogy úgy tervezték, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán sehogy sem lehessen felderíteni az ellenség szokásos műszereivel.

    Esetünkben egyrészt minél kevesebb zajt kell kibocsátania, hogy ne legyen amit meghallhatnak, másrészt valahogy meg kell nehezíteni hogy az ellenfél aktív detektorai, pl. a szonár, észlelni tudja. Részben ez utóbbi miatt szokták vastag hangelnyelő réteggel beburkolni pl. az oroszok az újabb típusú vadásztengóikat.
  • puppetmast3r #8
    1.A D/E tengok joval csendesebbek mint a nukik, mivel kormanysebesseg felett a nukikon mukodtetni kell a primerkori FKSZt. (Bizonyos reaktortipusok eseten par csomoig elegseges a termeszetes cirkulacio)
    2. A cikk hangvetele azert hulyeseg meg jelenleg is uzemeltetnek egy Akula osztalyu orosz tamado nukit (INS Chakra) ami azert mas ligaban jatszik mint a Scorpene osztaly.
    Ezek partkozeli hajok.
  • Ender Wiggin #7
    ez mind oké, de ettől még nem lesz lopakodó. a zajcsökkentés nem egyenlő a zajtalansággal!
  • teddybear #6
    1. a dízel/elektromos tengók baromi csöndesek tudnak ám lenni elektromos üzemmódban. Az atommáglya hűtésének elég nagy a zaja, azt nem nagyon lehet megszüntetni.
    2. A, most már szokásos, külső szigetelőréteg tovább csökkenti a keresőszonárok visszavert jelét+ a belső zaj kiszűrődését.
    3. A különleges lassú járatú hajócsavar miatti csökkentett zaj
    4. a hajótest áramvonalazásával és a merülőtartályok szelepeinek, a torpedóvetőcsövek nyílásának áttervezése további zajcsökkentést hoz magával.
    + ez egy kb. a II.VH.-ás német tengó méretű hajó, sokkal kisebb, mint a szokásos vadász-tengeralattjárók.
  • Ender Wiggin #5
    és ez mitől lopakodó? ugyanúgy zörög, mint a többi. ha az összeszerelés minősége az indiai járműgyártásra hasonlít, akkor már a dokkban lesznek problémák a vízhatlansággal...
  • halgatyó #4
    A fényképeket úgy csinálták, hogy ne lehessen látni a hajócsavart.
    Az a sok bámészkodó viszont feltehetőleg látja (ha nem takarták le ponyvával).
    Vajon azt ők fejlesztették, vagy kapták valahonnan?
  • Cat #3
    az narancs, és benne van egy kerék, mint a cigányzászlóban
  • fityisztma #2
    Tetszik a sok piros-fehér-zöld zászló dekoráció!
  • ostoros #1
    Hát, nem egy óriás.