Balázs Richárd

Felfutóban a kézírás gépiesítése

Az Internet és a számítógépek korában egyre nagyobb kuriózum a kézzel írt levél, éppen ezért is öröm egy ilyet kapni, ugyanakkor jóval nagyobb munka a megírása és az eljuttatása.

Egy amerikai cég érdekes szolgáltatással állt elő, bizonyos összegért egy hagyományos tollat tartó gép leírja egy mobil alkalmazáson keresztül elküldött üzenetünket, akár a saját kézírásunkat leutánozva, akár egy előre megadott karakterkészletet alkalmazva. A valóságérzet fokozása érdekében képes a betűk alakjának és méretének enyhe változtatásra is. "Nem az emberek megtévesztése a cél" - mondta Sonny Caberwal, a szolgáltatást kifejlesztő Bond cég alapítója. "Egy eszközt kínálunk az embereknek, amivel tetszés szerint kifejezhetik magukat"

A kézíró-robot az aláírásokat egy-egy eredeti minta alapján reprodukáló, úgynevezett autopen gépek magasabb műszaki színvonalat képviselő változata. Új szoftverével képes az egyén kézírásának különböző karakterisztikáinak lemásolására, és bár nem írnak sokkal gyorsabban az adott személynél, hosszú órákon át tudnak dolgozni anélkül, hogy elfáradnának, vagy hibákat vétenének.


A felhasználók számos előre definiált betűkészletből választhatnak, vagy 199 amerikai dollárért a Bond kielemzi a megrendelő kézírását, 499 dollár ellenében pedig írásszakértőket is bevetnek magának a megrendelő kézírásának tökéletesítése érdekében. Mindezek mellett híres emberek, például Sigmund Freud kézírásán alapuló opciókat is kínálnak.

A szolgáltatással küldhetők üdvözlőkártyák, ünnepi jókívánságok, köszönetek. A robotok a cégeknek is hasznosak lehetnek a vevőkkel történő kapcsolattartásban. A piackutatások szerint az emberek szívesebben vesznek kézbe kézzel írt leveleket, ezért több cég is szakosodott erre az Egyesült Államokban, akik embereket alkalmaznak megrendelői leveleinek megírására. "Van ennek egyfajta érzelmi természete" - mondta David Wachs, a Handwrytten applikáció kigondolója, ami szintén valódi toll és tinta, valamint robotok alkalmazásával segít az időhiánnyal vagy éppen nem megfelelő kézírással küzdőknek a hagyományos levelek terén. "Bármi, ami segít az embereknek, hogy udvariasabbak és figyelmesebbek legyenek, az egy csodálatos technológia" - tette hozzá Jody R. R. Smith, etikett szakértő, aki kifejezetten támogatja az új irányzatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    Thx.
    Akkor ez nem is igazi aláírás. Ennyi erővel a titkárnője is aláírhatná. Mondjuk Bush esetén az x-et könnyebb volt. :-D

    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2015.01.21. 23:13:27
  • Molnibalage #14
    Lásd itt.
  • Tetsuo #13
    "A jelenlegi amerikai elnok helyett is irt mar ala torvenyt hasonlo, bar mechanikus programozasu gep."
    Ezt kifejtenéd bővebben? Esetleg egy részletesebb magyarázat linkjét? Thx.
  • vegicsek #12


    Trolipótló buszt pótló troli!

  • kvp #11
    Azert ez a szerkezet nem mindenre jo. Peldaul a szoftvere zsinorirasra teljesen alkalmatlan, viszont olyat amerikaban mar hosszu evek ota nem tanitanak. Egyebkent meg lusta embereknek jo lesz hogy szorgalmasnak tunjenek. (lasd eskuvoi meghivok) Az, hogy hamisitashoz is lehet hasznalni mar sokkal problemasabb, de a technika eddig is rendelkezesre allt, csak nem ennyire egyszeruen. (a jelenlegi amerikai elnok helyett is irt mar ala torvenyt hasonlo, bar mechanikus programozasu gep)
  • loky #10
    Inkább valahol szomorú ez a hír. Persze elhiszem hogy vannak olyanok akik szívesen használnák pl akik feltűnési viszketegségben szenvednek, vagy akiknek valóban szükségük lehet rá. Gondolok olyan esetre mint aki alant is írta, hogy nem tud írni jobb kézzel... s szívesen látná viszont frissen írt szövegen a saját kézírását...
    De akkor is szomorú a hír. Amikor arról van szó hogy kis iskolában már kivezetik a kézérást és tableteket adnak helyettük... jön "a nagy találmány" ...a kézírás arcul csapása...
  • Tetsuo #9
    Ennek semmi értelme. Aki nem tud kézzel írni, az nyomtatni vagy elektronikusan levelezni eddig is tudott...

    A kézírás használatának hatása a jellemre, gondolkodásra megint csak nem "szimulálható".
    A #1 iróniája fejezi ki a lényeget ezzel a találmánnyal kapcsolatban.
  • Omega #8
    Ilyen alapon fölösleges ez a gép. Még a vak is látja, hogy az általad említett megoldások nem eredetiek, mert a betűk széle a raszteres, a tinta pedig nem úgy szívódott föl a papírba, ahogy kellene. Persze tudom, hogy aki igénytelen, annak sok mindenre nincs szüksége pl. a retina kijelző és a HD közt sincs különbség.
  • kigyi #7
    A kézíráshoz képest hidd el kiválóan megy a gépelés ezt is valahogy leírtam.
  • Ender Wiggin #6
    a meghívóra egyszerűen színes fénymásolás is tök megfelelő, az igazgató aláírására meg meg évtizedes trükk, hogy bélyegző formájában létezik. aki nem tud jobb kézzel írni, az azért még gépelni biztos tud két ujjal, nem? a kézírás használata így vagy úgy, de háttérbe szorult, hacsak nem ír valaki régimódi leveleket vagy naplót...