MTI

Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot

Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot, nemcsak az anyáé - állapították meg állatkísérleteik során dél-koreai kutatók.

Ha az anya rendszeresen fogyaszt alkoholt várandóssága alatt, a születendő gyermeknél úgynevezett magzati alkoholszindróma (FAS) alakulhat ki. Az ilyen csecsemő idegrendszere károsodik, testi és értelmi fejlődése is elmarad a többiekétől, viselkedési, később tanulási zavarai elszigetelhetik társaitól. A tünetegyüttes és az apa ivási szokásai között eddig nem állapítottak meg ok-okozati kapcsolatot. Áttörést jelent az az új kutatás, amely kiderítette: az apai alkoholfogyasztás is árthat a magzatnak - idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál az Animal Cells and Systems szaklapban megjelent tanulmányt.

Dél-koreai kutatók hím egereknek adtak különböző töménységű alkoholt, egy másik egércsoportnak pedig csak sóoldatot. Ezután az állatok párosodtak, az így létrejött magzatokat pedig megvizsgálták a kutatók. Az eredmények bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az apai alkoholfogyasztás közvetlenül befolyásolja a magzati fejlődést. Az alkoholt fogyasztó egérapáktól származó magzatok szervei és agya rendellenesen fejlődött, a kontrolcsoportban fogant magzatoké normálisan. Az eredmények arra utalnak, hogy már a megtermékenyítéskor eldőlt a magzatok sorsa.

A kutatók úgy vélik, az alkohol a hímivarsejtek azon génjeit károsítja, amelyek a normális magzatfejlődésért felelősek. Eddig úgy tudták, az apai életmód és a születendő gyermek egészsége között nincs összefüggés. Ez a kutatás bizonyította először, hogy a fogamzás előtti apai alkoholfogyasztás jelentős magzati károsodásokat okozhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #3
    Bakker elsőre aszittem hogy az apa a terhesség alatt sem i6? XD
    Igazából a cím helyesen:
    Az apa alkoholfogyasztása is károsítja a HÍMIVARSEJTEKET!
    Ezt pedig eddig is tudtuk, ahogyan azt is, hogy fogamzás előtt magzatról beszélni enyhén szólva is ÖRÜLETES BUTASÁG!
  • Griphons #2
    Ezt már elég régen tudjuk. A különbség csak az, hogy a férfiak ivarsejtjei megújulnak, és 3 hónap alatt teljesen károsodás mentesek lesznek. A nők nem ilyen szerencsések.
    http://youtu.be/h-1_SfipqU4
  • Ender Wiggin #1
    ezt azért kétlem. elég sok alkesznek lett normális gyereke. ráadásul a cím is félrevezető, mert nem a magzatot károsíthatja, hanem az ivarsejtet, ami ugye nem ugyanaz (így az sem áll, hogy közvetlen kapcsolat lenne a magzattal). ha apu mondjuk állandólan ráleheli a sörét anyura, akkor elképzelhető a magzati károsodás is...