Ötvös Tibor

Milyen hideget bír ki az emberi szervezet?

Az Egyesült Államokban és Kanadában teljes a káosz, soha nem látott ítéletidő tombol odaát. Ez természetesen komoly veszélyeket is hordoz magában, hiszen a -41-es fok negatív csúcsnak minősül.

A különböző fórumokon az ottani lakosok (köztük számos magyar is) panaszkodnak, hogy az autóik nem indulnak, nem tudnak kimozdulni és ha ki is lépnek, pillanatok alatt érzéketlenné válnak a szabadon található testrészeik. Ez nem csak az ő problémájuk, hiszen a nálunk tapasztalható enyhe időnek is meg lesz a böjtje és valószínű márciusban ismét kapunk sms-t arról, hogy szálljunk át más autókba, mert jön a segítség. Éppen ezért érdemes átvenni, milyen hatással van az ilyen hideg a szervezetünkre.

Ez azonban nem egyszerű, minden embernél másképp jelentkeznek a "tünetek". Sokban függ attól, milyen a testfelépítésünk, az alkatunk és milyen rétegesen öltözködünk. Utóbbi nagyon fontos, hiszen az emberi szervezet nem rendelkezik túl sok védelmi mechanizmussal a -10 fok vagy annál alacsonyabb hőmérséklet ellen. "Az emberek nem nagyon boldogulnak el a hideggel és ez részben az agy méretének köszönhető" - árulta el Christopher Minson, az Oregon Egyetem pszichológusa. "Ugyan akadnak fiziológiai válaszok, de a legfontosabb, hogy egyre több ruhát húzzunk magunkra."

Mikor kilépünk a hidegbe, a testünk első lépésként összeszűkíti a bőr alatti vérereinket és a belső szerveinkre összpontosít. Ezzel a megoldással csökken a bőrünk és a szerveink közötti hőkülönbség. Amint azonban a testünk hőmérséklete a normális 37 fok alá csökken, elkezdünk dideregni. "Ezzel próbál meg a szervezet hőt termelni, ami részben sikerül is, ám ez nem elég, ráadásul ki is fáradunk" - folytatta Minson. A testünk 35 fokra való lehűlésénél már kényelmetlennek érezzük a hideget, 32 foknál pedig amnézia léphet fel.

"Ilyenkor elég nagy furcsaságokra képesek az emberek, irracionálisan viselkednek. Például leveszik az összes ruhát magukról, mert úgy érzik, hogy elégnek és nem pedig halálra fagynak" - tette hozzá Minson. 27-29 foknál elveszítjük az eszméletünket és ha a testünk tartósan 23 fokos, akkor beáll a halál. A hipotermia azért veszélyes, mert a test enzimjei és idegrendszere meleg környezetben működik megfelelően, és a hidegben lassul a kommunikáció a szervek között.


Pár napos kanadai videó, amelyben a vizipisztolyt elhagyó forró víz azonnal megfagy

"A szél is ádáz ellenségünk lehet, hiszen -27 foknál a tartós szél olyannyira ront a hidegérzetünkön, hogy a szabadon maradt testrészeink megfagyhatnak" - mondta John Castellani, a U.S. Army Research Institute of Environmental Medicine vezetője. "A bőrünkön képződött jégkristályok károsíthatják a sejtjeinket. Több kísérlettel is bebizonyították, hogy -27 foknál 30 perc alatt áll be a fagyás. -34 foknál 10 perc, -45-nél pedig mindössze 5 perc kellett."

Ha egy testrészünk rövidebb ideig van hidegnek kitéve, akkor utána az adott területen melegséget érzünk. Ez a CIVD-jelenség, mely során a vérerek extrém módon kitágulnak és ettől támad meleg, égető érzésünk. Érdekesség, hogy a Raynaud-szindrómában szenvedő nők szervezete nem képes eme jelenség előállítására és jóval veszélyesebb számukra a fagyás.

A környezetünk is hatalmas károkat okozhat. "Pár éve Alaszkában voltam és már csupán az autóba való beszálláshoz kesztyűt kellett húzni" - mondta Castellani. "A kinti fémek megérintése -28 foknál azonnali sérülést okozhat. De érdemes elkerülni a gázolajat is, ami ugyan -40 fokon is folyékony marad, de halálos lehet ha hozzáérünk. Érdemes elkerülni a nedvességet is, hiszen egy 'vizes' test 25-ször gyorsabban veszíti el a hőt, mint egy száraz."

"Az Antarktiszon -62 és -73 fokot is képesek túlélni a felfedezők, amíg megfelelően védik magukat és elkerülik a szeles helyeket. Ha ezen két tényező körül valamelyik nem valósul meg, akkor komoly baj lehet."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Green Ironnose #17
    "De érdemes elkerülni a gázolajat is, ami ugyan -40 fokon is folyékony marad, de halálos lehet ha hozzáérünk."
    Ennek mi lehet az oka?
  • Andrevv #16
    Nálunk a csíki és gyergyói medencében megszokott dolog a -20 -30 télen. Ilyenkor szoktuk elővenni a sálat és a sapkát :-)
  • MerlinW #15
    Azt a büdös...32 foknál nem amnézia hanem hypothermia léphet fel... Hihetetlen ...
  • Tetsuo #14
    Azóta vagyunk ilyen "hülye nemzet", amióta az újmagyarok bették ide a lábukat. ;-)
  • LSSAHPAUL #13
    Nekem is tetszett az sms, annyira tipikusan "újmagyaros" volt. Pl mint a rendőri akciók amikor direkt nem viselnek jelvényt csak ütnek, ez illegális már az ütés előtt :D akkor már nem mindegy ha a kormány felbérel valami idegenlégiót és azzal lövet bele a tömegbe? kb ugyanakkora felelősségre vonás lesz, sőt még jobban jártak volna, mert nem utálná mindenki a rendőrséget mint a szart. Néha azért elgondolkozok hogy régen is ilyen hülye nemzet voltunk? :p
  • Tetsuo #12
    Azért van máshol is fejetlenség, nem csak Magyarhonban. :)
    Angliában pl. dúskálnak a pénzben az önkormányzatok, mégis megáll az élet ha fehér lesz az út.
    A vonatok órákat késnek stb. Angliában is lenyúlnak pénzt persze, de marad, azt meg rosszul költik el, mert nincs logika (hogy finoman fejezzem ki magam).
    Magyarországon pedig nem terveznek hosszú távra, mert minek? Mindenki annyit nyúl le, amennyit tud, az államra, a városra szarik mindenki, mert nincs igazi közösségtudat. Lassan igazi család sem lesz...
  • wraithLord #11
    Hát, remélem nem lesz márciusban megint szar idő. Vagy elköltözök innen, mert alapból is utálom az ősz második felét és a telet, de ha ez kitolódik még márciusra is... Lassan nem lesz tavasz, hanem tél után rögtön 40 °C meleg... Nem tetszik ez a globális felmelegedés.

    Ennek ellenére nem viselem rosszul a hideget, -20 °C körül is simán elvagyok egy széldzsekiben alatta egy átlagos pulóverrel, valamiért nem fázok... Kivéve ittas állapotban, úgy viszotn rohadtul. Ami fura, mert pont akkor nem kéne... :D
  • Cyborg00 #10
    Érdekes, mikor átjöttek az osztrák hókotrók, azok dobták maguk elől el a havat :-D Csak a hazai, még valószínű a ruszkik által itt hagyott gépek nem bírják a tempót. És van egy érdekes fogalom: elősózás. Mindenhol alkalmazzák.. kivéve nálunk :-D
  • NEXUS6 #9
    Hát ja. Egyesek szerint az olcsó állam a jó állam. Az alacsony adók mellett ez nyugdíj, segély, egészségügy, közoktatás, közbiztonság, katasztrófavédelem, honvédelem, stb felszámolását is jelenti persze.

    Lehet alacsony az adó, és jó állapotban a közügyek, ha pörög a gazdaság. Ha nem, akkor magas adók mellett is haldoklik minden. Eu-s pénz viszont annyi van, mint a pelyva, célszerűen kéne elkölteni. Ha vennének, 300 hótolót, meg sószórót az megint elég lenne vagy 30 évre. Persze ha megint jön egy rencerváltás, akkor megint "privatizálnak" mindent.;(
  • torreadorz #8
    Nexus6: Magyarországon minden állami vagy állam közeli hivatal, szerv, vállalat stb minden évben meglepődik hogy télen hideg van és esik a hó, nyáron meg meleg van...

    És ez nem is fog változni egészen addig, amig ezeket a cégeket illetve magát az országot is olyanok irányitják (és tökmindegy hogy ki az aktuális kormány mert ez mindegyikre vonatkozik kb. Mátyás király óta) akikre amúgy egy kutyaólat nem bízna az ember.

    Mivel most ilyen enyhe tél van magyarországon azon sem lepődnék meg ha az illetékes már eladták volna az egész sószóró flottát valami ismerősnek bagóért.