Ötvös Tibor

A Gearbox tulajdonában a Homeworld

Elkelt az első az utolsó megmaradt THQ cím.

A Homeworld - meglepetésre - a Gearbox Software tulajdonába került és a csapat vezetője, Brian Martel elmondása szerint első lépésükként elérhetővé teszik az eddig megjelent két epizódot a jelenlegi generációk gépeire is. Az, hogy a későbbiekben milyen terveik lesznek, még nem árulta el senki, de a hivatalos fórumon nyomon lehet követni a dolog alakulását.



A Homeworld a Relic Entertainment által megálmodott RTS, mely 1999-ben jelent meg. Ez volt az első, teljesen 3D-s stratégia, mely ráadásul az űrben játszódott. A siker hatására egy évvel később jött a Cataclysm alcímet kapott kiegészítő és 2003-ban a Homeworld 2. Remélhetőleg kapunk harmadik részt is majd.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
FRISSÍTÉS: Időközben kiderül, hogy mindössze 1.35 millió dollárt fizetett a Gearbox a jogokért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bazsi0811 #2
    Úgy hallottam, hogy egyelőre a Gearbox nem kíván folytatást csinálni a hw-nek. Jelenleg tudomásom szerint hw kettő remake-jét készítik. Talán a remake-et nem tudják elrontani, de bár Gear-nél előfordulhat bármi. :DD
  • Bendzs #1
    A Homeworld 2-t néha még ma is előveszem, reméljük, hogy nem száll rá a Gearbox-átok (évek óta felváltva adják ki a blockbuster és a szemét játékokat )...