Ötvös Tibor
Rövid C&C: Generals 2 jelenet
Egy rövid, pár másodperces CGI-animációval mutatkozott be a Command & Conquer: Generals folytatása.
A BioWare műhelyében készülő stratégiai játék az utóbbi évek egyik legjobban várt stratégiai játéka, melynek megjelenése azonban még messze van. A jelenlegi állás szerint ugyanis majd csak valamikor 2013-ban lát napvilágot a program. De addig is kis kedvcsinálónak jó lehet a ma megjelent jelenet.
A történet szerint a világ vezető hatalmai épp a minden bajra gyógyírt hozó békeszerződést akarják aláírni, mikor egy terroristatámadás hatására az összes ott lévő vezető meghal. Az irányítás így a katonaság kezébe kerül, akik három különböző módszerrel akarnak véget vetni a terroristák aktivitásának.