Ötvös Tibor

Már most siker a PC-s Alan Wake

A Remedy-féle Alan Wake X360-on nem robbantott bankot és így veszélybe került a folytatások sorsa is.

Szerencsére a fejlesztők addig nyaggatták a Microsoftot, míg az áldását adta a PC-s verzióra is. A program elméletileg március 2-től lesz elérhető, de Steam oldalán már 16-tól megtalálható. És bonthatják a pezsgőt a Remedynél valamint duzzaszthatják a mellüket a PC-sek, hiszen alig 48 óra alatt visszatermelték a PC-s port fejlesztésének költségeit.



A Steam letöltései között ugyanis azonnal az első helyen nyitott az Alan Wake, ami azért a konzolos eladások tekintetében meglepő fejlemény. Remélhetőleg ezzel a Microsoftot is sikerül meggyőzni, hogy van értelme egy kis plusz befektetéssel a jobb játékokat átportolni és még mindig több a "rendes" játékos, mint a warezoló.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eNMi #22
    örülök, h nem érződött az irónia és a konzolosokról alkotott véleményem sem jött át. jöjjenek csak a minuszok :)

    a döglött hintalónak meg több esze van ám!
  • tomboy013 #21
    Annyi eszed van mint egy dölött hintalónak
  • Ry0K3N #20
    U mad bro?
  • Kindred Blades #19
    Vagy nem olvastad, vagy nem értetted, de jól beszél a srác, engem meggyőzött, alakítsunk lobbimozgalmat.
  • Zombee #18
    Remélem egyszer a lopott Windows is eltűnik, aztán a hülyegyerekeket is elviszi az evolúció.
  • Hungarikum #17
    Jé, jó játékot adtak ki elérhető áron és visszahozza böven az árát... Hogy a 3.14csába lehet ez? DehátaPC_tmegöliawarez!!!!!!
  • eNMi #16
    :)
  • tasakos #15
    idióta
  • eNMi #14
    ejjj, de kár! nagyon kááár!!!!
    pedig nagyon szeretném már megérni, h csak és kizárólag konzolra adjanak ki játékokat végre. tetszenek ezek a számok is, h a pc-s mocskok mennyivel többször töltenek le. ebből az látszik, h adhatnák drágábban is a játékokat, hiszen úgyis megvesszük. a letölthető verzió pedig még drágább legyen, mint a lemezes, mert csak. mert miért ne?! pc-sek meg remélem kivágják már végre maguk alól a fát és még a pasziánsz is kikerül a windowsból!
  • Zombee #13
    A Skyrim is nagy siker PC-n. Egyébként meg ha 48 óra alatt megtérültek a portolás költségei, azt nevezhetjük sikernek. És gondolom, azóta is fogyott még belőle, a dobozos megjelenés pedig még hátra van.