Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Frozenbyte
Honlap

Rendszerkövetelmények
Minimum: Intel Core 2 Duo E4400 2,0 GHz/AMD Athlon II X2 260u processzor, Nvidia GeForce 7600GS/ATI Radeon HD3470 videokártya, 1 GB RAM, 1,5 GB szabad tárhely, szélessávú internetkapcsolat az online játékhoz
Ajánlott:Intel Core 2 Duo E6600 2,4 GHz/AMD Athlon 64 X2 Dual Core 5600+ processzor, Nvidia GeForce 7800GT/ATI Radeon HD4650 videokártya 1 GB VRAM memóriával, 2 GB RAM, 1,5 GB szabad tárhely, szélessávú internetkapcsolat az online játékhoz
Hasonló játékok: Lost Vikings, Trine
Kategória: logikai, ügyességi, puzzle

A Frozenbyte név alatt futó független finn csapatot 2009-ig csak a Shadowgrounds játékokról ismerhettük - amelyek egyébként az "indie" kategóriában kiemelkedő alkotások -, azután, mint derült égből a villám, megjelent a Trine. Ez alapvetően egy oldalra görgetős (scrollozós) ugrálós játék volt, ami főleg a fizika használatára épülő puzzle feladványokra koncentrált. Igazából semmi sem volt benne forradalmian új vagy igazán eredeti, csak az egyébként már bevált elemek sajátos kombinációja, és ez tagadhatatlanul működött.

A bájos kis tündérmesébe bújtatott történet, a szerethetően komolytalan karakterek, a szép grafika és az ötletes puzzle feladványok profi módon elkészített elegye meggyőzte mind a kritikusokat, mind a játékosokat, így borítékolható volt a folytatás elkészítése is. A Trine 2 pár hete látott napvilágot, s örömmel jelenthetjük, hogy megvan benne minden, amiért az első részt szerettük, ráadásul annak legnagyobb hiányosságait is kijavítja, így joggal pályázhat a független kategóriában az év játéka címére.


Élőholtak helyett ezúttal goblinok seregei zaklatják a mesebeli birodalom népét, s amikor a helyzet kezd kilátástalanná válni, a Trine (a címszereplő ereklye) ismét összegyűjti a kis csapatot. Az első pályán külön-külön irányíthatjuk hőseinket, amolyan bemutató-oktató szekció keretén belül, ahogyan láttuk ezt már az első részben is. Ennek köszönhetően az előzmények ismeretének hiányában is teljesen élvezhető a program.

A későbbiekben a három karakter bármelyikét választhatjuk, illetve tetszés szerint váltogathatunk közöttünk, hogy mindig az adott helyzetnek leginkább megfelelő képességeket aknázhassuk ki. Adott nekünk ezúttal is Zoya, a kecses tolvaj, aki kötelével szinte bárhová képes felmászni, íjával pedig Tell Vilmost megszégyenítően bánik. Ahol az akrobatika már nem elegendő, ott használhatjuk Amadeust, a varázslót, aki tárgyakat képes lebegtetni, illetve a semmiből elővarázsolni. Végül, ha már túl sok a rosszakarónk a képernyőn, akkor érdemes Pontiusszal, a lovaggal nekilátni a rendcsinálásnak.


A pályákon itt-ott elrejtve mana-csomagokat találhatunk, és ha ezeket kellő szorgalommal gyűjtögetjük, hőseink előbb-utóbb szintet lépnek. Persze nem kell összetett RPG-s skillrendszerre gondolni, de az első részhez képest valamelyest bővültek a fejlődési lehetőségek, viszont nem olyan szinten, hogy ez bárkit is megrémisszen. Ezúttal pár extra képességgel többet találunk a szintlépő képernyőn, de ha kellő szorgalommal keresgélünk, a játék végére mindhárom karakterünknek megvásárolhatjuk az összes extrát.

A játékmenet talán legszebb része, hogy a feladványokra nem csak egy adott jó megoldás létezik. Gyakorlatilag az összes fejtörő több alternatív módon is megoldható, ezért akár szólóban is érdemes újra és újra nekifutni a kalandnak. S bár az egyedüli játék is hihetetlenül jó móka, ez a program egyértelműen a többjátékos módra lett kihegyezve. Az első rész legnagyobb hiányossága az erősen korlátozott multis lehetőségekben rejlett, ugyanis ott csak és kizárólag helyi kooperatív módot találhattunk, ráadásul azt is csak akkor, ha a beállítások menüpontban keresgélve ráakadtunk a "második játékos engedélyezése" opcióra.


Ez a nehézkesség már a múlté. Végre találunk a főmenüben többjátékos opciót, ami egy meglepően jól elkészített játékszervezőbe visz minket. Itt kiválaszthatjuk, hogy kivel és milyen módban szeretnénk nekifogni a kalandnak, illetve az első végigjátszás után eldönthetjük azt is, hogy melyik pályán szeretnénk kezdeni. Játékmódokból találunk kettőt is. A klasszikusban egy karaktert csak egy játékos irányíthat, míg a korlátlan módban egyszerre többen is választhatják ugyanazt a hőst.

Technikai szempontból egy rossz szavunk sem lehet. Az irányítás a már bevált billentyűzet+egér kiosztást követi, és továbbra is adott a lehetőség kontroller használatára is. A hangok gazdagabbak, ez valószínűleg a megnövekedett költségvetés jótékony hatása. Több a szinkronhang, változatosabb a zenei aláfestés, a grafika pedig lélegzetelállító, ráadásul még az optimalizálás is jobban sikerült, mint az első rész esetében.


Játékidő tekintetében sem kell szégyenkeznie a Trine 2-nek. Kooperatív multira kitalált alkotásról lévén szó, ha többedmagunkkal játszunk, könnyebb a dolgunk és gyorsabban kivégezhető a történet, de a program még így is bő ötórányi tiszta játékidőt rejt magában, ami csak az első végigjátszást takarja. Ez már önmagában is szép teljesítmény, és akkor még nem beszéltünk a magas újrajátszási faktorról. Grafika: A látványvilág csodálatos. Gyönyörű és éles textúrák, eszméletlen fényhatások és az utóbbi idők egyik legélethűbb vízábrázolása várja azokat a játékosokat, akik belevágnak a kalandba. Ezt kiegészíti a korrekt fizikai modellezés, bár ez már annyira nem szigorúan valósághű, de ez nem is lehet elvárás. Továbbá a játék támogatja a 3D-t is. Ráadásul mindezt hihetetlenül jól optimalizált formában, meglepően alacsony gépigény mellett.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A HUD abszolút minimalista, csak a legfontosabb információkat találjuk meg rajta, de többre nincs is szükség. Az irányítás pedig szinte semmit nem változott az első réshez képest, de lévén már ott is tökéletesen működött, erre nem is volt szükség. Adott a billentyűzet+egér kombináció és a kontroller használatának lehetősége is. Mindkettő hibátlanul működik, így csak az ízlésünkön múlik, melyiket választjuk szívesebben.

Játszhatóság: Az irányítás hibátlan, a HUD-on látunk mindent, amit kell, viszont nincs semmi fölösleges cicoma. A többjátékos mód végre kapott egy korrekt játékszervező felületet, emellett továbbra is működik a "jump-in-jump-out" rendszer, miszerint a többi játékos bármikor be- és kiszállhat a játékból, a társai játékát ez nem fogja megakasztani.

Intelligencia, nehézség: Intelligenciáról beszélni nincs értelme, mivel olyan nincs a játékban. A nehézségi szint változtatásával ellenfeleink életereje és sebzése változik, és ezzel nincs is semmi gond. Egyedül talán az utolsó boss fight sikerült arcátlanul nehézre, de legalább igazán katartikus élményt nyújt a befejezés. A puzzle feladványoknak több helyes megoldása is van, a nehézségük pedig pont jó, nincsenek túlzottan kacifántos megoldások, sem túl sok nagyon egyszerű feladvány.

Hangok, zene: A szinkronon is meglátszik, hogy a készítők ezúttal valamivel több pénzből gazdálkodtak, ugyanis a karaktereink beszédesebbek, mint korábban. A zenei aláfestés pedig telitalálat, ami tökéletesen illeszkedik a könnyed hangvételű, mesélős körítéshez.

Összegzés: A Trine 2 minden tekintetben kiváló folytatása elődjének. Megvan benne minden, amit az első részben szerettünk, és kijavít mindent, amiért akkor kicsit morogtunk. A látvány lenyűgöző, az irányítás tökéletes, a feladványok kellő kihívást jelentenek, a játék végéig fenntartják az érdeklődést. Hossza bő öt óra, ha ketten játsszuk végig a történetet; egyedül ez értelemszerűen valamivel több, s ez egy budget kategóriás független játéktól kifejezetten szép teljesítmény. Hiába próbáltunk hibát keresni, igazából minden a helyén van és nem nagyon lehet belekötni a játékba. Műfaján és kategóriáján belül jelenleg nincs versenytársa, tehát a beszerzése erősen ajánlott.