Ötvös Tibor

E3 - A Microsoft konferencia

A három konzolgyártó közül idén is a Microsoft kezdte meg az E3-as konferenciák sorát, melynek csak pár perce lett vége. Tavaly nagyot durrantottak a Kinecttel és az új konzol bemutatásával, így sokan várták érdeklődve, hogy idén mit tudnak felmutatni.

A show elején rögtön a Call of Duty: Modern Warfare 3 mutatkozott be, mely rögtön egy látványos búváros résszel nyitott. A grafika lélegzetelállító, a hangulat a megszokott szinten van és a végén jött a már várható bejelentés: a Modern Warfare 3 első DLC-i adott ideig X360 ekluzívak lesznek. Ahogy a Sledgehammer képviselői távoztak, már meg is jelent a színpadon a Crystal Dynamics egyik tagja és elkezdődött Lara Croft első kalandjának prezentációja.



A Tomb Raider egy valódi eredettörténet lesz, melyből megismerhetjük és meg is érthetjük a későbbi kőkemény régésznő motivációit. A játékmenet itt mutatkozott be először. Lara egy koponyákkal és fáklyákkal teli barlangban mászkált, ahol rátámadt egy férfi. Az egész inkább tűnt egy túlélő horrornak, mint egy megszokott Lara kalandnak. A Tomb Raider nagyon szépnek tűnik és a játékmenet is teljesen megújult.

Harmadiknak Peter Moore, az EA Sports vezetője lépett a színpadra és elárulta, hogy minden sportcímük (Madden, Fifa, Tiger Woods) Kinect támogatással jelenik majd meg. Az első nagy durranást azonban a Mass Effect 3 szolgáltatta, mely szintén támogatja a mozgásérzékelős irányítást. Aki azonban már látja maga előtt, ahogy Shepardként ugrál a szobában, azt el kell keserítenem: a Kinect csak a választásoknál vagy harc közben a csapatutasításokra kapcsolható be.

Ennél érdekesebb lesz a Ghost Recon: Future Soldier, mely szintén kap Kinect támogatást. Itt azonban már közelharcra is használható lesz a mozgásunk, ami elég egyedi játékélményt nyújtott - legalábbis a színpadon látott változat nagyon jónak tűnt. A Ubisoft ugyanakkor megerősítette, hogy a jövőben megjelenő összes Tom Clancy cím támogatja a Microsoft mozgásérzékelős kontrollerét.



Természetesen egyetlen Microsoft konferencia sem múlhat el Gears of War nélkül és ez most is így volt. A harmadik részt Cliffy B és Ice-T mutatta meg és ehhez nem nagyon van mit hozzáfűzni. A Gears of War 3 epikus lesz, a trilógia tökéletes lezárása. Ezután a korábban Codename Kingdoms címet kapott Crytek alkotás következett, mely mostantól Ryse néven fut és egy Kinectre optimalizált kardozós akciójáték lesz.

Következett a Halo Combat Evolved Anniversary HD, mely a klasszikus első részt önti mai köntösbe. A hivatalos bejelentés szerint a játék 7 multiplayer térképpel és Live ko-op móddal jelenik meg majd valamikor. Következett a Forza 4, mely csak egy trailer formájában jelentkezett. Teljes Kinect támogatás, fantasztikus grafika. Az autóversenyek rajongóinak tökéletes lesz a cím.

Ezután Peter Molyneux lepte meg a közönséget, mikor fellépett a színpadra és bemutatta a Fable: The Journey címet kapott részt, mely - természetesen - egy teljesen a Kinecttel irányítható, belső nézetes akciójátékot takar. A játékban a karjaink segítségével tudunk varázsolni és így tudjuk a különböző szörnyeket legyőzni. Konzolokon X360 exkluzív lesz a Minecraft, mely szintén kap Kinect támogatást.

A Disney Kinect bemutató következett, mely tulajdonképpen egy Kinect Adventures klón lesz. Majd következett a Star Wars Kinect, mellyel talán sokunk álma válhat valóra, mikor majd a szobában használhatjuk az Erőt. Ráadásul itt a karakter mozgásához is a testünket használjuk, így itt teljesen mellőzzük a régi kontrollert.



Újabb Kinect játék jelent meg a kijelzőkön, mely a Psychonauts készítője, Tim Schafer nevéhez fűződik. A Sesame Street: Once Upon a Monster kifejezetten gyerekeknek készülő oktató program lesz. A Kinect Sports Season 2 hat új sportággal jelentkezik (többek között síelés, golf, amerikai foci és tenisz volt látható), majd jött a Dance Central 2 bejelentés.

A végére maradt a nagyágyú: megmutatta magát a Halo 4, mely egy új trilógia első darabja lesz. És ezzel véget is ért a Microsoft E3-as prezentációja, mely elég lagymatagra sikeredett és szinte minden a Kinectről szólt. A konferencia itt tekinthető meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jude666 #10
    Csak engem lepett meg a Májnkráft ikszbokszra?
  • Dzson #9
    Ezt már a PS2 Socom is tudta, meg volt ugyancsak PS2-re egy full hangvezérlős sci-fi horror is, amiben egy csajt kellett irányítani a vezérlőből egy űrbázison.

    Ez a kinect még lufinak sem jó, mert a kipukkadáshoz is lapos a játékfelhozatala.
  • Skynet #8
    A kinect továbbra is alkalmatlan hc játékokhoz,fpsekhez,autóversenyzéshez,megint jól bemutatták..:)
    Ugribugrira jó...Meg egy két játékban jópofa kiegészítőnek..Kb ennyi..Továbbra is max fanatikusoknak éri meg az árát.
  • tibisan #7
    lopakodunk a szobában..röhej az egész.
    nem normális aki ez komolyan gondolja , vagy gondolta..
    fps csípőficamosoknak ..
    a tomb raiderről csak annyi , hogy többet vártam..idegesített már a játék a demo végére a csaj állandő nyöszörgésvel
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Az egész monitor/TV előtt ugrálósdi egy vicc.
  • Cat 02 #5
    A párbeszéd választásnál hangfelismerés van, nem mutatták, hogy mi lesz benne Kinect.

    A SW meg szerintem egy vicc volt :/
  • WoodrowWilson #4
    Igazából nem mozgásérzékelés, hanem hang, felolvasod a választást, és felismeri, meg a csapattagokat vezényelheted harcban. Na persze ez se túl nagy szám, ha van Kinected, akkor el lehet vele szórakozni, de csak ezért biztos nem fog senki.
  • narumon #3
    Hát megint csak azt tudom mondani, hogy ízlések és pofonok. Nekem pl a Wii nagyon nem jött be, és nagyon örülök, hogy csak kölcsönben volt nálam, mert én még 20e forintot sem adnék érte. Semmi értelmes játék, gyenge grafika, a játékélmény meg szerintem 0. Egyetlen dolog amire jó, amikor szombat este összejöttünk haverokkal legurítottunk jópár sört és utána nyomtuk a sportson, na az úgy fun volt. Jókat röhögtünk. Ugyanez józanul, magamban már 0 élmény.
  • OstOr #2
    A játékélmény és az ára is az intendot helyezi első helyre. Nem beszélve arról, hogy ha kijön az új intendo konzol, a wii-nek még jobban leesik az ára.
  • donceleger #1
    Mass effect 3.
    Csak a választásoknál lehet majd használni a mozgásérzékelést! Ez aztán a játékélmény! Akkor inkább már azt is kontrollerrel végzem el. Ezt kitalálni iszonyú nagy teljesítmény lehetett.
    Viszont a Star Wars-ra kíváncsi leszek. Állítólag teljesen kontroller nélküli. A mozgást is a testünkkel végezzük, arra azért kíváncsi leszek, hogyan lehet ezt megoldani a minimum 2,5-3 méteres szükséges játéktávolság mellett. Mindenesetre érdekes lesz, az biztos.
    Számomra még mindig a Wii a király. Nála ott a Nunchuck, így az fps régóta nem gond neki. Az meg hogy nem hd a minőség, a játékélmény során úgysem fontos, legalábbis aki tényleg szeret játszani. Kinect is operál ilyen meg olyan hd játékokkal, de a mozgás abban nyilvánul meg, hogy ha elérünk egy ponthoz akkor letesszük a kart és hadonászva választunk ki egy számunkra megfelelő opciót????
    Ha csak ennyi a felhozatal, akkor ez egyenlő a nullával!!!
    Ja és volt Kinect-em is, úgyhogy nem a levegőbe beszélek. Utána Wii-t vettem és nem bántam meg! Nagyon nem! Ezerszer jobb élmény!