SG.hu·
Mortal Kombat: egy parádés visszatérés
Sokan kétkedtek a Mortal Kombat sorozat újabb feltámasztási kísérletében és ennek a bizonytalanságnak azért volt is alapja. A korábban megjelent Mortal Kombat vs. DC Universe ugyan szépen teljesített a kasszáknál, de a rajongói visszajelzések bizony nagyon negatívak voltak.
Ez többnyire a brutalitás teljes hiányából adódott, mely a sorozat valódi védjegyének számított. A Mortal Kombat egyébként először 1992-ben jelent meg és rögtön óriási botrányt kavart. Épp ezért nem volt meglepő, hogy folytatást is kapott a program, mely sokak szerint az eddigi legjobb epizód lett rengeteg választható karakterrel, ötletes és brutális kivégzésekkel, Frienshippel és Babalityvel.
Azóta a fő sorozat megélt 8 részt és 3 mellékágat, melyek közül a Shaolin Monks sikerült a legjobban. A kilencedik Mortal Kombat karrierje nagyon rosszul indult, hiszen a Midway csődje miatt elég bizonytalanná vált a sorozat jövője, de szerencsére a Warner felkarolta az alkotást, a NetherRealm Studios pedig elhatározta, hogy visszatérnek az alapokhoz.

A történet szerint Raidennek látomása támad, melyben azt látja, hogy Shao Kahn mindenkit leigázott és végül megszerezte EarthRealmet magának. A villámisten épp az aktuális Mortal Kombat bajnokságon vesz részt, melyet Shang Tsung rendez és ahol szinte minden fontosabb karakter meg is jelent. A sztoriról többet nem érdemes elárulni, mert nem nagyon akarok poénokat lelőni, de azt elárulhatjuk, hogy a történeti szálat érdemes letudni, mert tartogat pár meglepetést.
A sztori módot egyébként nem egy karakterrel tudhatjuk le, hanem 4-5 mérkőzésenként új harcost kapunk. Így kerülhet arra sor, hogy egy "huzamban" a következő karaktereket irányíthatjuk: Johnny Cage, Sonya Blade, Scorpion, Cyrax, Liu Kang, Jax, Smoke, Sub-Zero, Kitana, Jade, Kung Lao, Stryker, Kabal, Cyber Sub-Zero, Nightwolf és természetesen Raiden. Azt is hozzá kell tenni, hogy a készítők nem sokat cicóztak és olyan harcosok hullnak majd el, akikre álmunkban sem gondoltunk volna.

Természetesen a klasszikus játékmód sem maradt el, így aki szeretné, az nyugodtan ugorjon neki a megszokott "oszlopos" bajnokságok egyikének, ahol a kedvenc karakterünkkel verhetjük ripityára a többi indulót. A fejlesztők egyébként nagyon jó munkát végeztek. Bár a Mortal Kombat nem tartozik a legszebb játékok közé (ez többnyire az átvezető jelenetekre vonatkozik), de még így is jobban néz ki, mint például a képregényes hősökkel készített közös kalandjuk.
Az irányítás nagyon jó, az akció kellően pörgős és látványos, szóval minden rajongó megnyugodhat: a széria visszatért az eredeti alapokhoz. Újdonságként az X-Ray támadást lehet kiemelni, mely nagyon látványosra sikeredett és valóban hasznos. Negatívumként említenénk meg, hogy néhány karakter nagyon nehezen verhető és ez főleg a sztori-módra vonatkozik. Itt ugyanis azért nem árt, ha a felsoroltak mindegyikét legalább 3-4 harcban már irányítottuk, hogy megismerjük a speciális mozgásaikat, mert lesz pár izzasztó pillanatunk.

A Mortal Kombatról sokan már lemondtak, ám a fejlesztők alaposan rácáfoltak az előítéletekre. Az új rész nem csak a megszállott rajongóknak nyújthat kellemes kikapcsolódást, hanem a sorozattal csak most ismerkedőknek is, a fanok pedig örömmel vehetik, hogy a sztori mód elég hosszú lett (tulajdonképpen három alkalommal is lezárják) és a franchise összes ismertebb alakja fel is bukkan benne (ellenfelünk lesz többek között Goro, Shang Tsung és Mileena is).
A Mortal Kombat a jelen generáció egyik legjobb verekedős játéka, melyet mindenkinek érdemes kipróbálni. Reméljük a siker láttán a fejlesztők megfontolják egy esetleges PC-s port elkészítését is.
Vélemény: