Ötvös Tibor

Jövőre jön a Two Worlds 3

Konzolokon kirobbanó siker a Two Worlds második része. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a kiadó szinte nem is tudja tartani a lépést a vevőkkel, ami azért kellemes teher lehet egy kiadó számára.

Mindenesetre a játék PC-s változata is végre megjelent, de sajnos ez sem ment botrány nélkül. A kiadási feladatokat ellátó TopWaret ugyanis azzal vádolják, hogy az alacsony pontszámot adó magazinokat, újságokat feketelistára tették és többé nem kapnak semmilyen sajtóanyagot a kiadótól. Mindenesetre a kiadó azt is bejelentette, hogy már készül a Two Worlds harmadik része is, ráadásként pedig egy megjelenési dátumot is kitűztek. E szerint a Two Worlds III 2012-ben már meg is jelenik.



"A cégen belül mindenki úgy véli, hogy nagy lépést tettünk meg a Two Worlds második részével és ezért nagyon várjuk a következő részt is" - állította a TopWare vezetője, James Seaman. "Minden alkalommal megpróbálunk az előzőnél jobb munkát végezni és épp ezért most alakítottunk meg egy teljesen új 3D modellező, animációs és CG csapatot, mely a 2012-ben megjelenő Two Worlds harmadik részével debütál majd."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlueGold #2
    Ha erre Engine-re irnának egy új sztorit akkor se lenne okunk reklamálni. DX10-ben "némi finomhangolás" után jó néz ki a játék. Az Story király lett. Pont ott és akkor van "megcsavarva" ahol kell!!
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Hát, ha futószalagon jön majd a következő rész, akkor túl sokat nem fognak változtatni - pedig azért kéne.