Ötvös Tibor

Minden, amit a PSP2-ről tudni lehet

A játékvilágban már régóta nyílt titok, hogy a Sony a nem túl sikeres PSP Go! után újabb zsebkonzolt készít, mely eddig a PSP2 nevet viselte. Szerencsére azonban a múlt héten hivatalosan is bemutatták a gépet és a hozzá készülő játékokat is láthattuk. A bemutatóval kicsit kivártunk, hogy mindenről be tudjunk számolni, szóval íme minden, amit jelenleg tudni lehet a PSP NGP-ről.

Magát a gépet a Sony a január 27-én megrendezett PlayStation Meeting nevezetű eseményen leplezte le Tokióban. A prezentáción a Sony vezetője, Kaz Hirai maga mutatta be a gépet, melynek újdonságait öt pontban foglalta össze: forradalmi irányítási rendszer, helyhez kötött szórakoztatási lehetőségek, közösségi kapcsolat, megnövelt lehetőségek és PS Suite kompatibilitás.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Aztán előkerült maga a gép is. A képeken látszik, hogy a PSP NGP két analóg karral bír, a gép elején és hátulján is lesz egy-egy touchpad, a képet egy 12,7 centiméteres OLED kijelző szolgáltatja és lesz egy SixAxis mozgásérzékelő is. De WiFI, GPS és egy elektromos iránytű is a rendelkezésünkre áll majd. És egyetlen széria a 3G-t is támogatja majd.

Másnap a Sony európai főnöke, Andy House már arról beszélt, hogy a kis gép tudásában szinte eléri majd a PS3-t és egyáltalán nem lesz olyan drága, mint azt sokan elsőre gondolnák. "Sajnos pontos összeget még nem árulhatok el, de abban mindenki biztos lehet, hogy a PSP NGP a megfizethető kategóriába tartozik majd és ezzel cáfolnám is a korábban felröppent 599 dolláros pletykákat."

További jó hír, hogy a gép akkumulátora 4-5 órás folyamatos működést is kibír majd, ami valóban elég egy hosszabb útra is. És akkor most nézzük a játékkínálatot. A hétvégén bejelentették, hogy szinte minden kiadó illetve fejlesztő támogatja majd a PSP NGP-t, így ezeket most felesleges lenne felsorolni (a teljes lista itt található meg). Érdemesebb azt megnézni, hogy milyen játékok lesznek elérhetők a gép megjelenésekor (ami Japánban az év végén esedékes, nálunk még nincs kitűzve a dátum).


Szerinted melyik lesz a nyerő?
(Összesen 464 szavazat)
  • PSP NGP
    74 % (344 szavazat)
  • 3DS
    23 % (109 szavazat)
Biztos megvásárolható lesz az új Monster Hunter és Lost Planet rész, a Yakuza 4, az új Dynasty Warriors, a Metal Gear Solid 4 és egy Call of Duty is. Ugyanakkor a prezentáción kiderült, hogy a gép képes kezelni az Unreal 3 Engine-t is, így az Epic máris bejelentette, hogy a Dungeon Defenders is elérhető lesz a kis gépre. Később pedig biztosan megjelenik az Uncharted, a LittleBigPlanet, a Little Deviants, a Killzone, a Hot Shots Golf, egy Resistance játék, az új Wipeout és a Gravity Daze is.

Első körben ennyi, elméletileg hamarosan újabb részleteket hoznak nyilvánosságra a PSP NGP-ről. Az mindenesetre biztos, hogy a Nintendo 3DS-e komoly kihívót kapott a Sony gépének képében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jojo #17
    LG GC900 Viewty Smart pictures
    50eFT az ára és jobb ettől, mert még ezen kívül telefonálhatsz is vele, fotózhatsz....Dolby® Mobile Music H-264 film lejátszás, pubi!
  • jojo #16
    Te a földön élsz?
    Nem halottál jobb teljesítményű aksiról?
    Telefonok, melyek 1 hétig képesek működni, állandó használat mellett szerinted káposztalével üzemelnek? Soroljak föl vagy 20db-t melyek képesek erre?
    Közben tudják Wifi Bluetot, érintőképernyős, led kijelző, gps, és...sorolhatnám mire képesek!
    Ezt a rakás ... vedd meg és mutogASD, HOGY NEKED ILYEN IS VAN, RÖVIDEN ENNYI.
  • narumon #15
    12-24 órás akksi :D Ez a hét vicce volt, szerintem ezt még a NASA is szeretné :D
  • jojo #14
    Egy kábelt sajnálnak bele ami a tv-l kapcsolható, csoda, hogy töltöt még adnak vele. A Sony manapság egy ratyi cég lett!. Most méztem egy Orion tv-t, az MKV filmeket lehet vele nézni okoska!!!!!! És a divx-t is viszi 80 000Ft ért, 1920 felbontással. Mit akarsz ezzel a xarkupaccal? Vedd meg!
  • jojo #13
    van már 2 magos igen, de azokban is nagyobb a tudás és fejlesztés, mint ebbe a xarba.
    Ugyan 120 000Ft ért mit kapsz?
    Aksija lehetne 12-24 órás, mondjuk, GPS, bluetoth, normális wifi, kamera benne,mikrofon, illetve 3D fullba.
    Akkor elmondhatnám, hogy gondolkozok rajta, de így?
  • Globalmaster #12
    Aztán vigyázzatok, nehogy leessetek a metró elé:D
    http://www.technet.hu/game/20110204/metro_ele_eset_a_psp-n_jatszo_kisfiu_-_video/
  • Pretorian #11
    Jó lesz ez, és ha hardveresen tényleg hozza a PS3 színvonalát, és 100k körül vagy az alatt lesz, akkor a premier napján meg is veszem.
  • NorbyI #10
    Utazás közben inkább olvassatok könyvet mint ilyen szarokkal játszotok, olcsóbb is és még okosodsz is valamennyire. Persze nem blikk szintű "újságokat".
  • Szefmester #9
    Célhardverben nem számít annyira az az órajel. A ps2-nek 333MHzes volt a CPU-ja ellenben egy ps2es játékot pc-n 800MHz alatt esélytelen volt futtatni.

    A 3DS-nek jobbak az esélyei annak ellenére hogy a NGP jóval erősebb.

    Az aksi meg nem probléma... Már régen gond ha valaki kézikonzolon ennyit akar kockulni. Ha játszani akarsz és sokat, akkor ülj le a fotelba és nagyképernyőn told. Az hogy metrón vagy vonaton ülve játszol 1-2 órát teljesen normális, és a gép ezt a feladatot akarja ellátni, nem pedig az egész napos kockulást.
  • tibisan #8
    ez akkor is egy mellényúlás lesz megint ..
    a gpu 200 Mhz-es ? akkor meg hol éri már el a ps3 szinvonalát.. hülyeséggel nem kell etetni senkit , a 3ds-es gpu-s story se volt kutya .. ez is hasonló szinten lesz grafikai tudásban ...
    ha meg játék olalról nézzük a dolgot , átiratok jönnek szép hosszú sorokban..
    a 3ds -re legalább excluziv cuccok lesznek