Gyurkity Péter

Mégis csökken a Nintendo Wii ára

Bár nagyon úgy tűnt, hogy a Nintendo kimarad az árcsökkentési versenyből, a jelek szerint semmit nem bíznak a véletlenre - a tengerentúlon még a hónap vége előtt új akciót jelentenek be.

A Kotaku a Toys R Us hirdetésére tette rá a kezét, amely tartalmazza a lényeget - eszerint ugyanis a Nintendo Wii ára 200 dollárra csökken majd szeptember végére, az ajánlat pedig a Wii Sports címet is tartalmazza majd. Ez 50 dolláros csökkenést jelentene, amellyel a cég tarthatná előnyét a két nagy riválissal szemben.

Az utóbbi hónapokban először a Microsoft, majd pedig a Sony szánta el magát a fontos lépésre - utóbbi nagy hezitálást követően. Az új Xbox 360 változatok megjelenése, a régiek kiszórása, majd pedig a PS3 Slim felbukkanása azt jelentette, hogy a konkurens cégek megelégelték a jelenlegi helyzetet és belátták, hogy árcsökkentés nélkül nem tudnak új lendületet hozni jelenlegi generációjukba. A Sony hosszas várakozásnak vetett véget a lépéssel és nagyon jól tette, hiszen a PS3 Slim globálisan jól szerepelt a piacon, megugrasztva az eladási adatokat.


Most úgy tűnik, hogy a Nintendo is csatlakozik a klubhoz, a 200 dolláros árral pedig holtversenyben lesznek a legolcsóbb ajánlatért folytatott hajrában. A forrás szerint a 27. héten érkezik majd a hír a lépésről, mások pedig erre alapozva arra számítanak, hogy a cég a Tokyo Game Show alatt rántja le a leplet az új ajánlatról, bár a Nintendo itt hivatalosan ezúttal nem lesz a kiállítók között, a Kyoto Cross Media Experience 2009 alatt viszont mindenképpen jelen lesznek.

Az Xbox 360 konzolokhoz kapcsolódó hír, hogy a Microsoft egy új vezetéknélküli adapterrel készül, amelyről már meg is érkezett az első fotó. Külső források arra számítanak, hogy ez kedvezőbb áron érkezik majd a jelenleg elérhető megoldáshoz képest (100 dollárt kérnek el a tengerentúlon az USB-Wi-Fi adapterért), ami nyilván megdobná a kábelt nélkülöző példányok arányát, immár az új, 802.11n szabványra alapozva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zippofcy #4
    Nekem már van Wiim, de a csajt 50$-ért elfogadom pár órára.
  • zola2000 #3
    Vagy mégtöbb értelme lenne például a metroid prime triologys bundlet is adni a wiihez ezért a 200dollárért a wiisports helyett.
  • Ruley #2
    Több értelme lett volna a Wii Sports-ot lecserélni a Resort-ra, az is megdobta volna az eladásokat ugyanúgy. Vagy csak simán megvárni a Fit Plus és a NSMB Wii hatását, és ha nem jön be, akkor még mindíg csökkenthetnek árat.
    Most így örökre beskatulyázták magukat, aztán ha még évekig ugyanilyen sikeres lesz, akkor bánhatják hogy nem $50-el többet keresnek rajta.

    (Egyébként egy szóvívőjük tagadta konkrétan ezt a kiszivárgott hírt, és azt mondta hogy a Toys R Us egyéni akciójáról van szó, de hát tudjuk hogy milyen okaik lehetnek ezt mondani...)
  • opeca #1
    Hát már nagyon ideje volt.