Ötvös Tibor

"Árulókká" válhatunk a WoW-ban

A Blizzard bejelentette, hogy az amerikai rajongók kérésének eleget téve lesz lehetőségünk arra, hogy karakterünk hordatag legyen, illetve fordítva.

Áruló: az, aki a hadvezetésre vonatkozó tudósításokat, melyeknek birtokába megengedett módon jutott, annak a hadseregnek a hátrányára, amelynek hatalmi körében van, az ellenséggel közli; és az is, aki az ellenség által megszállott helyről a hazai hadseregnek vagy a hazai kormánynak tudósításokat küld a megszálló hadak veszélyeztetése céljából. s általában a megszálló had ellenfelével a katonai parancsnok engedélye nélkül érintkezik.

A kicsit hosszabb szómagyarázat után lássuk, mire is vonatkozik eme megjegyzés. A Blizzard eleget tesz a rajongók kérésének, és lehetővé teszi, hogy karakterünk hordatag legyen, illetve aki az, az az ellenkezője. Mindez alig 30 dollárjába fáj majd a jenkiknek.


Mivel mindkét oldalon különböző fajok vannak, így az oldalváltással rögtön egy fajcsere is együtt jár. Ez azonban bajt okozhat azon játékosoknak, akik kifejezetten rágyúrtak egy fajra, hátizsákjukban csak fajspecifikus felszerelések találhatók és mégis váltani szeretnének. Ők ugyanis - bár a fejlettségi szintjük megmarad - kénytelenek összeszedni az új holmikat.

Európába jelen állás szerint idén nem érkezik meg eme lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #78
    A WOW olyan mint a buzikérdés Pesten - lehet vele foglalkozni, de minek.
  • Viet #77
    Igen én is találkoztam ilyen sőt durvábbal is, egy gyerek azért hagyott ki egy évet hogy wow- oz hasson. Én is játszom vele de sose viszem túlzásba. A wow- ot sokan szidják mert sokan lesznek játékfüggők de más játékokról is csak ép a wow- al többen játszanak mert egy igényes és jó játék, bár ezt az új kiegészítőt erőltetettnek találom.
  • shaba23 #76
    ehh...tessék...lassan 9 óra és ilyen marhaságokat olvasok, ahelyett, hogy a lvl74-en dolgoznék...sose lesz így szuperkardom, meg lézerszandálom.
    A cikk írójának gratulálok és külön köszönet a szómagyarázatért!
  • Indigo #75
    13 éves kissráctól hallottam tegnapelőtt:
    "pár hónap után leálltam a wow-al, mert nem akartam olyan lenni, mint a haverom"
    "milyen?"
    "ha suli van, akkor hazamegy, házit megírja, lefekvésig wow-ozik, ha nincs suli, akkor meg felkeléstől lefekvésig"

    Korántsem általánosítani akarok (leszögezem, még mielőtt a "komoly wow-os férfiemberek" nekem esnek), de ilyen is van...
    Amúgy én is imádok játszani, de az ilyen se-füle-se-farka-se-eleje-se-vége mmo játékokon csak szánakozok...
  • Indigo #74
    Sims? :D
  • Wiikho #73
    Pontosan amit írtam.
    Itt a tökéletes példa.
  • Cht #72
  • Tinman #71
    WoW-os = vérlúzer.

    Ennek fényében, teljesen lényegtelen, hogy cikkíró téved-e vagy sem.
  • Wiikho #70
    Pontosítanék.

    Kedves magyar hozzáállás... Igen, mi már csak ilyenek vagyunk, nekünk ez jutott.
  • Rage47 #69
    Tényleg hülyén néz ki az a rész forrás nélkül.