SG.hu·

Megelőzte a Wii-t a PS3!

Nagy meglepetéssel szolgált a Sony üdvöskéje Japánban, március folyamán ugyanis első alkalommal szárnyalta túl a Nintendo Wii eredményét - köszönhetően az új játékoknak.

A Reuters az Enterbrain adataira hivatkozva adta hírül, hogy 16 hónap alatt most sikerült először lepipálni a Wii Japánban elért havi forgalmát, mégpedig nem is kicsivel. A Sony ugyanis ezúttal az első helyen végzett, amelyet két kiadó igencsak népszerű új játékainak köszönhet - utóbbiak szintén megszerezték az első helyeket a szoftverek eladási listáján.

A beszámolóból kiderül, hogy a PlayStation 3 márciusban csaknem 147 ezer példányban kelt el a szigetországban, míg a Nintendo Wii a maga 99 ezres eredményével kénytelen volt beérni a második hellyel - az Xbox 360 messze lemaradva lett a harmadik, 43 ezer példánnyal. Az első adat komoly meglepetés, hiszen eddig egyetlen vetélytárs sem tudta akárcsak megközelíteni a Nintendo olcsó fejlesztésének forgalmát. A némileg váratlan áttörés a Sega Sammy, valamint a Capcom játékának köszönhető, előbbi a Ryu Ga Gotoku 3, utóbbi pedig a Resident Evil 5 című szoftvert dobta piacra a hónap során, ezzel pedig az eladási listán megszerezték az első, illetve a második helyet.

Az elemzők most azon vitatkoznak, hogy vajon a PS3 előnye mennyire lesz tartós - attól persze nem kell tartani, hogy a Wii veresége közel lenne. Más kérdés, hogy az eredmények alakulása megmutatta, még a Nintendo sem mehet biztosra, így érdemes lehet felmérni, hogy mennyi további növekedési potenciál rejtőzik még a Wii konzolban.

Utóbbi cég egyébként az Egyesült Államokban vasárnap dobta piacra a DSi névre hallgató fejlesztését, amely két kijelzővel, két kamerával, mikrofonnal, valamint további hasznos szoftveres funkciókkal és eszközökkel növeli a játékosok kényelmét. A tengerentúlon 170 dollárt kóstáló készülék Japánban november óta már 2 millió példányban kelt el, így az USA-ban is komoly eredményekre számítanak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Ny2009. 06. 12.. 20:39||#22
"Csak azok nem havi,, hanem heti felmérések voltak, tehát a Reuters statisztikáiba nem kerültek bele, de attól még pont olyan a jelentõségük mint ennek, csak ez jobban el lett nyújtva. Mintha a két tavalyi egymás mellett lett volna."
sõt, már rögtön a PS3 debütálásakor volt olyan másodperc, amikor PS3 fogyott, Wii meg nem.
© peat6662009. 04. 07.. 22:19||#21
Hogy a francba ne csökkennének a wii eladások? Már így is kettõt vett minden lakos Japánban...😊 túlzás persze, de gondolom átmegy mit akarok sugallni..akinek számításba jön a konzol mint jelzõ, azoknak mind van már wii lassan. (x360 tulaj vok 😛)
© Ruley2009. 04. 07.. 21:49||#20
Ahogy utaltam is erre. (az "érsékelt" az "mérsékelt" akart lenni)
Az egész utolsó bekezdésben erre reagáltam hogy a Wii tényleg lefele megy hosszú távon.

Nem egészen értem hogy mitõl van ez, abban biztos vagyok hogy nem a Wii ellenzõk aggályai valósulnak meg, vagyis elmúlt a "divatja", elavultnak számít, vagy túl drága, akkor nem csak Japánban lenne ez. Inkább valami kultúrális különbségre tippelnék, ahhoz viszont nem értek hogy a japánoknak mi jön be.

© dez2009. 04. 07.. 20:51||#19
Amit írtál, az is félrevezetõ... Az is látszik a grafikonon, hogy a Wii tavaj január óta folyamatosan csökken (kiv. ünnepi szezon)! A PS3 meg január óta 2-3x-osa a tavalyi év na részének, ezzel egálba került a kettõ... A két játék csak rátett erre egy lapáttal.
© Ruley2009. 04. 07.. 20:45||#18
"Szal ahogy a válsággal máshol is árérzékennyé válnak az emberek nem csak itt a Balkánon, úgy megnézik, hogy amit vesznek az ne csak divatos legyen, hanem tényleg érjen is valamit, ha már sokba kerül."

Akkor az USA-ba nincs is gazdasági válság? Mert ott jobban fogy a Wii mint ilyen idõszakban valaha...
© Ruley2009. 04. 07.. 20:40||#17
Kicsit félreezetõ ez a hír:

NEM ez az elsõ alkalom hogy Japánban a PS3 vezet. Tavaly kettõ, azelõtt egy ilyen alkalom volt.
Grafikon
Csak azok nem havi,, hanem heti felmérések voltak, tehát a Reuters statisztikáiba nem kerültek bele, de attól még pont olyan a jelentõségük mint ennek, csak ez jobban el lett nyújtva. Mintha a két tavalyi egymás mellett lett volna.

Ettõl még nincs semmilyen "áttörés", csak a természetesen ismétlõdõ PS3 csúcs és Wii mélypont ritka együttállása. Már látszik is ahogy a utolsó héten lekonyul a PS3 bucka és felkonyul a Wii gödör, mint általában ilyenkor.


Az viszont tény hogy az elmúlt fél évben a Wii lecserélte a masszív HD-alázását egy érsékelt elsõ helyre, (csak Japánban), szerintem a Nintendo meg fogja várni hogy a motion+ feléleszti-e, ha nem akkor kiadják új színekben, ha az sem jön be akkor elõbb utóbb csökkentenek az árán és nagy sajnálkozással 80 kvillió csillió billió Yen helyett csak 79 kvillió csillió billió Yen profitot keresnek rajta.

© Zenty2009. 04. 07.. 20:31||#16
ha folytatódik a tendencia, és jönnek rá igényes gamek a kiadóktól akkor nem lesz probléma. Ha nem akkor bukhat az n 😊
© Zenty2009. 04. 07.. 20:26||#15
ps2-nél bõven erõsebb a Wii. Szóval kár firtatni, hogy nem. Az más kérdés, hogy a legtöbb kiadó igénytelen volt, és ps2 portokat írt át.
Az újabb gameknél már saját motorral próbálkoznak.
© Zenty2009. 04. 07.. 20:23||#14
Dead rising wii egy 2 forintos port lett, nehogy már ahhoz hasonlíts mindent...
Inkább nézd az exkluzív The Conduit-ot wiihun.hu van gameplay róla 😊
Valahol itt kezdõdik a Wii ereje. Akik csinálják a Conduit-ot saját bevallásuk szerint nem aknázták ki teljesen a Wii hardverét, és majd talán a következõ részben vagy másik játékukban sikerül nekik.
De ehhez kellet igényesség, és saját Wii-re speckozót motor.
Szerencsére más kiadók is kezdenek igényesebb lenni. Nézd meg a dead space Wii változatát, hogy mennyivel szebb az átlag wii gamekhez.
A resident evil darkside chronicles is szépül az elözõ részhez képest. A wii-ben bõven van kafta csak ki kell használni.

Japánba pedig jön a monster hunter 3, és akkor N megint röhöghet a markába..

© dez2009. 04. 07.. 19:29||#13
Szerintem õk inkább "ünnepi szezon"-nak nevezik, de a lényeg, hogy Szilveszterig el kell költeni az év folyamán félretett pénzt, mert az újkeletû hiedelem szerint az csak bajt hoz. (Újabban a következõ évit is.) De állítólag rajtakaptak néhány multit, amint felbérelt embereik ezt súgdosták emberek fülébe. 😊