A WorldNetDaily (WND) ultrakonzervatív keresztény honlap rendkívül éles hangon sérelmezte, hogy a Hasbro letölthető PC-s játékában, a Game of Life-ban azonos neműek házasodhatnak.
A támadott PC-s játék egy olyan társasjáték adaptációja, amelyet Milton Bradley készített még 1860-ban.
A WorldNetDaily szerint felháborító és sértő, hogy azonos neműek házasodhatnak a játékban. "Bár bizonyos társadalmi rétegek talán ezt elfogadhatónak tartják, de a többség szerint ilyesmi nem való gyerekeknek." A WND szerint egy "aggódó anya" azzal kapcsolatban kereste fel őket, hogy hatéves kislánya olyan kérdésekkel zaklatja a játék kapcsán, amelyeket ő nem tud megválaszolni.
A hölgy írt egy elemzést a játék honlapján, azonban ezt onnan azonnal törölték, mivel állítólag "nem odaillő" témákat vetett fel benne. A feldühödött anya ezek után felkereste a WND-t és egyenesen azt állította, hogy "a Hasbro szándékosan erőlteti a homoszexuális témát a játékban".
Én a felvonulást egyátalán nem támogatom. Már korábban is leírta valaki, hogy azért küzdenek a melegek, hogy ne külömböztessék meg õket, de azért rendeznek egy felvonulást az Adrássy úton, amivel megkülömböztetik magukat a többi embertõl... És akkor még pluszban kialakul egy kép a heterokban, hogy minden meleg olyan mint a felvonuláson akik vannak, pedig hát nem éppen... én sem sminkelem magam, meg járok rózsaszínben(bár a rózsaszín is már hetero szokás).
valószínûleg a játékon való felháborodás inkább azzal függ össze, hogy azért egy játékban idealizált világok vannak, és abba talán nem fér ez így bele. szóval hogy melegnek lenni normális, de nem természetes. vagy fordítva. válaszd ki a jó szavakat...
mármint, ha most arra gondolsz, amit én írtam, akkor nyilatkozhatnál érdemben arról, hogy te, mint normálisnak tûnõ meleg hogy vélekedsz errõl. igazán érdekel, én meg voltam róla gyõzõdve, hogy a melegek nagy része hasonlóan látja. jó lenne, ha belsõs ember javítana ki, mielõtt nagyon eltévelygek, aztán szándékolatlanul bántok meg rendes embereket.
Egyébként pedig nem ártana utánaolvasni egy témának, mielõtt kisebb orvosi disszertációkat tesztek közzé itt a fórumban.
Néhány apróbb félreértést tisztázzunk már, ha nekem nem hisztek keressetek fel személyesen egy pszichiátert/pszichológust és kérdezzétek meg igazat írtam-e.
A tudomány mai állása szerint a férfi és nõi homoszexualitás két nagyon különbözõ dolog, a férfiaknál a homoszexualitás jóval gyakoribb és ott is rengeteg nagyon különbözõ válfaj gyûjtõneve, amiket leírok nagyrészt a férfiakon végzett kutatások eredménye:
Melegnek lenni nem döntés vagy neveltetés kérdése, ez pusztán örökletes tulajdonság, bármelyik halott agyának felnyitása után egy jól képzett kórboncnok jó eséllyel meg tudja állapítani a különbséget hetero és meleg halott között (lol), ugyanúgy ahogy férfi és nõ között is, a legszembetûnõbb különbség a két agyféltekét összekötõ idegrost ojjektumok részirül (adott helyeken mennyiségük szerint) van. Ezt örökletesnek, és nem az illetõ személyiségfejlõdése során kialakult különbségnek tartják.
Gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem lehet egyetlen teljesen hetero gyereket sem neveltetéssel, kényszerrel, reklámokkal vagy propagandával rávenni, hogy felnõttként azonos nemûre gerjedjen, mint ahogy hiába terrorizálsz sikeresen vallási lózungokkal egy meleget, hogy legyen már kedves, és élvezze a hetero kapcsolatát, sajnos a képzelt buzibarátjával lesz boldog akkor is titokban. Senkit nem lehet megbuzisítani aki nem annak született mint ahogy senkit nem lehet megheterosítani aki nem annak született.
Amit befolyásolni lehet, az pusztán az életforma megválasztása.
De jelenleg a probléma nem az, hogy heterok tömkelege van homo házasságba kényszerítve.
Ellenkezõleg, rengeteg meleg él hetero házasságban a társadalmi nyomás miatt. Ezek túlnyomó többségükben rossz, válásra ítélt házasságok, sokszor már gyerekek is vannak mire rájön a kedves apuka, hogy mi az amivel ekúrta az életét. Sajnos addigra már nem csak a sajátját. Az ilyen házasságból született gyerekek aztán tényleg nem nõnek fel boldog és teljes családban.
Ilyenkor az iqkapitányok azt mondják: "Béla megbuzult, he!".
Tévedés, Béla mindig is meleg volt, csak nem tudott róla, vagy nem merte még magának sem bevallani, de a környezetének biztos nem mert azonnali hatállyal kiközösítette volna a felvilágosult társadalom.
Ezért nem kéne buzizgatni és kiközösíteni senkit. Ezért kéne hagyni, hogy a melegek melegek lehessenek, a heterok meg heterok.
Merthogy úgysem lesznek soha mások, akkor sem ha jóízûeket hazudozunk errõl.
Ez az irdatlan nagy kibaszás Béla családjával nem jöhetett volna létre, ha nincs az egyezményesített homofób balkáni tahóság és álszenteskedés intézménye és Béla õszintén szembe mert volna nézni a tükörrel és a környezetével még idõben.
Még egyszer gyógypedagógiai türelemmel elmagyarázom az összes teljes és keresztényi és kiegyensúlyozott családért könnyekig hatódva lobbizó hiperintelligensnek, mert látom, hogy még mindig nem értik: aki buzizik, az nem csak Bélával baszik ki, hanem Béla feleségével és gyerekeivel is.
Béláim az úrban, ha sikerült ezt mind végigolvasni akkor próbáljátok meg végiggondolni is az ilyen vagy olyan agyatokkal...
ha jól emlékszem, pont azok a melegek, akikkel semmi bajunk (és amúgy többségben vannak, igen) utálják legjobban a barom felvonuló seggfejeket, mert róluk festenek rossz képet ezek a degenerált agyalágyultak.
én megértem a tojásdobálókat. ugyanis azok nem melegeket dobálnak, hanem aberrált, magamutogató hülyéket, és szerintem nagyon sokan látjuk a különbséget.
engem is zavarnak azok a marhák, akik összevissza keverik a szélsõjobbos jelképeket, és fingjuk sincs, hogy most épp miért és mi ellen lázadnak, mert õk meg engem hoznak rossz hírbe. miattuk vagyok én fasiszta rasszista náci ganaj turbómagyar, pedig szerintem meg érthetõ és képviselhetõ a véleményem egy csomó dologban. például hogy a melegekkel semmi baj, nem, gyerek sajna nem jár, bocs, és hogy a mocskos buzi egy szélsõséges, deviáns csoportosulás, de õket úgyis megdobáljuk tojással...
A melegfelvonulásokat én sem nézem jó szemmel, mert teljesen hamis képet adnak a melegekrõl. Nekem elég sok ismerõsöm, barátom, kollégám volt/van akirõl tudom, hogy meleg vagy biszexuális, de egyik sem nyalogatott nyilvánosan keresztet hiányos öltözékben soha...
A melegek döntõ többsége igenis normálisan viselkedik és ugyanannyira rossz vagy jó ember mint bárki más.