Gyurkity Péter

Újraszervezi sorait a Sony

A cégen belül egyesül az elnöki és a vezérigazgatói pozíció, maga a Sony pedig két nagy részleg között húz majd határvonalat. Külső források ezalatt a PSP2-ről értekeznek.

Meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki a japán óriás bejelentése, miszerint Rioyi Chubachi lemondásával egyesül az elnöki és a vezérigazgatói poszt. Ez természetesen azt jelenti, hogy Howard Stringer immár mindkét feladatot betölti a cég élén, amely az indoklás szerint azért szükséges, mert így nagyobb rálátása lesz minden fontosabb döntésre.

A Sony két nagy részre bontja szét a feladatokat, így a jövőben az egyes projektek a játék-, illetve az elektronikai részleghez kerülnek majd. Véleményük szerint így sokkal hatékonyabban integrálhatják az eltérő és szerteágazó próbálkozásokat, ami hosszú távon a piacon is jobb megjelenést biztosíthat. Chubachi nem távozik a cégtől, hanem alelnökként a termékminőségért és -biztonságért felelős részeket felügyeli, a videojátékokért illetékes részleg első embere, Kazuo Hirai pedig a játékokat, az asztali és mobil számítógépeket és egyéb hasonló termékeket egyesítő új üzletágat vezeti majd.


Ryoji Chubachi elnök és Howard Stringer vezérigazgató

Egyéb érdekes hírek is megjelentek a cég terveivel kapcsolatban, amelyek között első helyet foglal el a hordozható PSP2 konzolról megjelent értekezés. Ez David Perry, az Acclaim kreatív igazgatója által közölt rövid kommentből indult ki, amelyet nem hagytak szó nélkül a különböző internetes magazinok. Az ezt követő interjúból megtudhattuk, hogy Perry szerint a cégnek jóval korábban lépnie kellett volna, mivel a változás eddig kimerült a burkolat színének variálásában, az új készülék pedig egészen biztosan nélkülözi majd az első változatnál megismert UMD-meghajtót.

Utóbbit sokan kedvező döntésnek tartják, hiszen a meghajtó igencsak lerövidítette a működési időt, kérdés azonban, hogy mi lesz az ily módon beszerezhető filmekkel és egyéb tartalmakkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MrBlowfish #4
    Ugyan azt csinálod mint (jóesetben) eddig is. Berippeled/letöltöd az UMD tartalmát, a lemezt meg a tokkal együtt felteszed a polcra.
  • FlyingV #3
    memóriakártya sokszorosítása nagyon nehéz és lassú, szerintem marad a letöltés :)
  • Tetsuo #2
    mi lesz az otthon levo UMD kollekciokkal? a kerdes ez volt kb..
    mehet a kukaba, hisz csak 1 fos fogyasztasi cik a sokbol.
  • Szefmester #1
    "az új készülék pedig egészen biztosan nélkülözi majd az első változatnál megismert UMD-meghajtót.

    Utóbbit sokan kedvező döntésnek tartják, hiszen a meghajtó igencsak lerövidítette a működési időt, kérdés azonban, hogy mi lesz az ily módon beszerezhető filmekkel és egyéb tartalmakkal"

    pl letöltik? vagy memória kártya?