Gyurkity Péter

Megjelent a Nintendo DSi

Japánban kisebb rohamot okozott a vásárlók részéről a Nintendo DS család harmadik, legújabb változata, amely azonban legkorábban tavasszal érkezhet csak meg Európába és az USA-ba.

A népszerű konzol legújabb változatát egyelőre a cég hivatalos japán oldalán vehetjük közelebbről szemügyre, a készülékek ugyanis kizárólag a szigetországban rajtoltak eddig el, mégpedig a hétvége során. Az első beszámolók szerint kisebb rohamot okozott szombaton a debütálás, a legtöbb tokiói szaküzlet előtt sor állt az első példányokra áhítozók jóvoltából, a boltok pedig a déli órákra többnyire kifogytak az első szállítmányból.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A harmadik családtag érkezéséről korábban mi is hírt adtunk: a Nintendo DSi az elődökhöz hasonló külsővel, ám nagyobb kijelzővel, tökéletesített hangzással, valamint javított vezetéknélküli eléréssel jelent meg, ezzel is kiváltva a konzolrajongók érdeklődését. A 180 dollár körüli áron piacra dobott fejlesztés vékonyabbra sikerült a sorozat első két tagjához képest, kijelzője pedig egészen pontosan 3,25 hüvelykes. Hagyományos funkciói mellett akár fotóalbumként is használható, legalábbis a gyártó ezen opciót emeli ki, mint fontos tényezőt. Nagy kérdés, hogy Japánban miként szerepel majd az ünnepek alatt - a többi régióban legkorábban tavasszal kóstolhatunk bele az újdonságokba.

A múlt héten a Sony kapcsán is érkezett újabb hír, a Londonban megrendezett Games 3.0 konferencián ugyanis Ray Maguire, a Sony Computer Entertainment ügyvezető igazgatója nyilatkozott a cég terveiről, pontosabban a külső források által terjesztett elképzelések hiányáról. A vezető cáfolta, hogy az ünnepek közeledtével a PS3 árának csökkentését terveznék, míg ugyanis erre a vásárlók részéről nyilván mindig van igény, nekik a részvényesek érveit és érdekeit is figyelembe kell venniük. A konzolnak továbbra is megfelelő piaca van globális szinten, így nincs értelme elsietni az árcsökkentést.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az ünnepek előtt és alatt újabb játékok jönnek majd ki, így az érdeklődés várhatóan továbbra is magas lesz a konzol iránt. A GameDaily adatai szerint ráadásul a Sony a szeptember 30-án lezárult harmadik negyedévben jobban teljesített legfőbb vetélytársánál, három hónap alatt 2,4 millió konzolt értékesítettek, míg a Microsoft 2,2 millió Xbox 360 készüléket tudott eladni világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cloud.strife #38
    nekem is kell egy ilyen!!! :D
  • Tetsuo #37
    Mennye igya 1 sort!
  • Tetsuo #36
    "erre nagyon kényelmetlen." LOL hat ezert. Kerdesedben a valasz.
    Nem az a lenyeg h ki az elso, hnem ki hasznalja tenylegesen. Persze h keves jatek jott ki a kamerara eddig, de nezd majd meg a kesobbiekben..
  • xAlterego #35
    Van egy olyan érzésem hogy ugyanarról beszélünk, csak más szavakkal. Én pusztán üzleti szempontból megfigyelve különböztettem meg a termékeket(nincs is N konzolom), te meg a személyes és a környezeted elvárásai alapján.
  • NEXUS6 #34
    Igen, ez teljes mértékig így van, de én nem is ezen akadtam ki, hanem hogy a kolléga összetévesztette a minőséget az eladhatósággal.
    És már rögtön ideológiát is gyártott hozzá, hogy az az erőteljesen kompromisszumos termék, amit megvet, miért is jobb MINŐSÉGŰ, a több szolgálttást nyújtó, bonyolultabb, drágább előállítású cuccosnál.

    Másrészt abban azért igaza van, hogy soxor az egyszerűség értéket képviselhet a bonyolultsággal szemben. De ami egy japán tusrajznál igaz, nem biztos, hogy egy elektronikai eszköznél is megállja a helyét, a kezelést leszámítva.
  • cateran #33
    Szar ügy,de minél "igényesebb"valami,annál tovább tart elkészíteni,annál többe kerül az előállítása és így az ára is! Minél drágább,annál kevesebben veszik meg..minél kevesebben veszik meg annál kevésbé éri meg előállítani..persze van 1 egyensúlyi érték (nyilván elég Bentley-t adnak el ahhoz, hogy megérje csinálni..ettől függetlenül a Swift "sikeresebb" a tömegeknek)
    Magyarul: hiába csúcsigényes valami,ha a tömegnek ilyen-olyan okból nem kell..és hát a cégeknek pénz kell,igy azt csinálnak ami klappol a tömeg ízlésével...ez nem feltétlenül jelent igénytelenséget,inkább csak csordaösztönt:)
  • feamatar #32
    anno már genesisre is volt rts, nem csak a pc-amiga világ privilégiuma volt. AZ persze mindenképp igaz, hogy nem a legalkalmasabb egy konzol iránytója(egy mobiltelefoné meg végképp nem) de ha nem kompetitíven játszunk, akkor az a kérdés hogy sikeres lehet-e élvezhető szinten átültetni a játékmenetet. És ilyen szempontból a mobiltelefonos változat jó volt. Mondjuk persze nem volt olyan jó mint a Warcraft I, de ezt nem a technológia korlátolta igazán. Hanem pár játékbeli nüansz.
  • NEXUS6 #31
    Jogos!
    Le a Ferrarival, le a Bentley-vel, de még a Mitsubishi Lancer is monnyon le!
    Suzuki Swiftet mindenkinek (a Trabatot sajna már nem gyárcsák, pedig az még környezetbarát anyagból is készült ráadásul)!


    Így fejlődik ki szépen a fogyasztói társadalomban a társadalomtudatos szocialista embertípus! Bárcsak Lenin elvtárs ezt megélhette volna!!!

    Bened a Nintendópárt ideólógusa veszett el, rád még nagy jövő vár!
  • xAlterego #30
    Antialkoholista vagyok, tehát egyáltalán nem jártas a témában, de úgy látom azért is ferde hasonlat mert nem csak cégek által megtervezett termékekről beszélsz, az itt felsorolt szeszes italok nem konkrét paici termékek, hanem tágabb értelemben vett foglmak.
    Ha például egy adott cég fejlesztette volna ki, és forgalmazná a "sör" nevű terméket, egy másik pedíg a "tokajit", akkor igen, azt mondanám hogy az előbbi sikeresebb, tehát jobb minőségű terméket készített, attól függetlenül hogy mondasz az ízükről. Az utóbbit hiába nevezik szakértők minőséginek, az nyilvánvalóan túllőtt a fogyasztók igényein, vagyis túlzott ráfordításokat tesz, egy olyan különbségért, amit a töbség nem tud, vagy nem akar megfizetni.
    Innentől fogva az utóbbi termék fölösleges, alkalmatlan, túlfejlesztett. (ha a te példádnál maradunk, akkor ez azért túlzás, mert van a tokajinak is egy magasabb igényű fogyasztóbázisa, úgy ahogy a Nintendóval szemben a HC gamerek)
    Valahogy úgy ahogy egy FPS lenne fotorealisztikus grafikával, 400 órás végigjátszással, abszolút realizmussal (egy lövés és meghalsz, nincs mentés), folyamatosan, átvezető animációkon keresztül szövődő bonyolult cselekménnyel,100 féle választhtó fegyverrel, és hasonló finomságokkal.
    Persze nincs az az ember aki szórakoztatónak találná, annak ellenére hogy általában ezen irányvonalak alpján nevezünk igényesnek egy játékot. Ugyanígy rengetegen a Nintendo színvonalát tartják szórakoztatónak a mi hardcore játékainkkal szemben.
    Ilyen helyzetekben az egyszerűség többet ér mint az igényességről alkotott elképzelések.


  • zola2000 #29
    Ez azért nem jó hasonlat, mert a DSi drágább japánban mint a psp, csak jobb és több játék van dsre azért veszik.