Ötvös Tibor

Így jár minden WoW-cheater

A cheaterek ellen komoly küzdelmet folytat minden MMO-t gyártó stúdió, ám eddig nem volt túl sok sikerük. A Blizzard mostani esete azonban párakat biztosan elrettentett a csalástól.

Adott a világ legsikeresebb és sokak szerint legjobb MMORPG-je, a World of WarCraft. Naponta milliók jelentkeznek be és töltenek kellemes órákat kedvencük "dédelgetésével". Azonban itt is felbukkantak az első csalók, akiket a Blizzard kegyetlenül ki is tiltott.



A MDY Industries készítette Glider program azonban eddig soha nem látott gondokat okozott a Blizzardnak. Az ötletes program ugyanis lehetővé tette, hogy a játékos karaktere anélkül fejlődjön, hogy az illető játszana a játékkal. 25 dolláros darabáron adta a fejlesztő Michael Donnelly és közel 200 ezer példány kelt el.

A Blizzard nem teketóriázott, perre vitte az ügyet. A bíróság tegnap ítéletet hirdetett, mely szerint a MDY Industries 6 millió dolláros kártérítés kénytelen fizetni a fejlesztőknek. Ám az ügynek még nincs vége, a Blizzard ugyanis fellebbezett, mert véleménye szerint kevés a megítélt összeg. Szóval folyt. köv.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kareszdj #43
    Úr isten... :DDD

    Vegyétek már észre, hogy a Blizzard nem etikai probléma miatt bünteti a csalókat, hanem mert hatalmas pénz van benne ( Mert fizetős ez az istenverte játék - juj ezért mit kapok :D )
    Diablo2 ben, amikor belépek BNETre és megyek egyet baalrunnolni hellen, botok viszik az egész játékot.
    Mindenki suliban, a botok meg csak indítják egymás után a játékokat...
    Ott mit gondoltok miért nincs ilyen? Hiszen a dió2 is a Blizzard tulajdona...
    Lényegében a lényeg: Nekünk playereknek, azon kívűl hogy ( tejeltek - én nem játszom wowwal )rá kell áldozni a pénzt, ( persze ezért szórakoztatnak cserébe ) semmi más dolgunk nincs...
    CSAK a pénz van benne, semmi más...
  • Komolytalan #42
    A csalók már régesrég ki lettek bannolva. Blizzard bácsi azt csinálja, hogy mikor találkozik egy ilyen hirdetéssel ő maga is vesz egy ilyen programot, szépen megnézi hogyan lehet felismerni a futó threadet, és a következő patchel felkerülő WoW.exe figyeli az ilyen típusú threadeket. Akinek a gépén ilyen program fut, azt véglegesen bannolja a vérbe. Magyarán egy-egy botot egy patchnél tovább nem tudsz használni biztonságosan. Ha olyan mutációt használsz, amit szerver oldali módosítással is fel tud ismerni a Blizz (pl csak átírják a thread nevét, stb), akkor meg patch előtt is lebukhatsz vele.
  • Komolytalan #41
    Azért nézzük a tényeket. Nem tudom mennyi a rekord, én 28 órás L1-70 szintezésről tudok. Ok, külső segítséggel, de akkor is. A guildünkben vannak olyan altok, akik bő 3 nap (vagyis kevesebb mint 100 óra) játékidő alatt érték el a 70-es szintet.
    Ezzel szemben az általad felsorolt instákból (amiben nincs benne SWP, de attól tekintsünk el) nézzünk csak egyet. Mondjuk ZA. Mikor kijött elkezdtünk oda járni, heti 2 nap. 1 raid nálunk 3 óra (este 7-10). A szintünkön (Kara clear, 25 fős nuku) kihívást jelentett, szép sorban le is mentek a bossok, kb 3 hónap alatt. Ez 72 óra played. Ezután elkezdtük próbálgatni, hogy az első 4 boss "időre" meglegyen. Eddigre gyorsultunk annyit, hogy 1 nap már megvolt a teljes insta, így kb 2 hónap telt el úgy, hogy csak 3 boss volt meg időre, és a végén már komoly javulás nem volt tapasztalható. Újabb 24 játékkal töltött óra. Ekkor szerveztünk egy fix csapatot, és elkezdtünk minden reseten (3 naponta) járni, variáltuk a felállást, taktikát, cseréltük az embereket, hogy a legjobbak legyenek a csapatban. Így kb 2 hónap alatt meglett az első maci. Ez 20 raid, további 60 óra. De ez csak 1/10 maci, a csapat többi tagjai is megérdemlik, hogy meglegyen nekik, mivel minden try nem sikerült (egy disconnect is el tudja rontani az adott estét, meg 45 perc alatt hibázik is néha az ember), ezért kb újabb 15 try kellett a +9 mounthoz, azaz +45 óra.
    Vagyis csak ZA nekünk 72+24+60+45=201 óráig tartott, amiből 156 óra volt a kihívás része, 45 óra meg a farm része, amit a játékostársaiért vállal az ember (nem a lootért). A raidre készülés része meg sehol sincs, mert az alap ilyen cinkes esetekben, hogy mindenféle consumableval készül az ember, ami megintcsak idő akár farmolással, akár AH-zással szedi össze. De ezt ne nézzük.
    Ez a 201 óra máris kb 2x annyi, mint egy 1-70 szintezés, és ez csak 1 insta. Tehát nem 5%. Jó, persze Gruulon, Maggie-n nem tölt el ennyi időt az ember, de a többi azért idő.
    Persze az is igaz, hogy mindezt meg lehetett volna 5 óra alatt is csinálni (100 óra 5%-a kb 4 óra, te ezt állítottad), mert hát aki ász, annak simán megy annyi idő alatt is, sőt még BT clear is belefér. De nem mindenki ekkora ász. Sőt, szerintem senki se.
    A kockaságról meg annyit, hogy heti 4 progress raidünk van, este 7-10-ig, részvétel heti 2 raiden javasolt (1 idő után repülnek az inaktívok). Ezzel a tempóval egész szépen haladunk, Hyjal end boss a jövő heti műsor, és BT felénél tartunk. Ja, és 1 évvel a megjelenés után kezdtük a 25 fős contentet, mert addig low-pop szerveren voltunk, ahol nem volt meg a 25 fő, és beletelt pár hónapba, míg a költözködésre rászánta magát a guild nagy része. Vagyis ha időben kezdtük volna, már valószínűleg BT is kész volna.
    Ha ez kockaság, hogy heti 2 majdnem tetszőlegesen választott estét egy bizonyos szórakozásra szán az ember, akkor szerintem kb. mindenki kocka. Szerintem aki ennyire nem érdekli a WoW, hogy heti 2 estét játsszon vele, annak drága a 3500 Ft is előfizetésre, vagyis annak nem ez a játéka.
  • Spectrum #40
    Bocs, hogy ebbe a nagyszerű flame-be vágok, de megjegyezném, hogy a cikk eleje, de főleg a címe hülyeség. A csalók ellen ezzel semmi érdemlegeset nem tettek, a bot-ot író cégnek kártérítést kell fizetnie. Kettőnek mi köze egymáshoz?
  • cateran #39
    Hehe....
    Sanyix: Hát azért a jó healelést vagy tankolást elsajátítani nem éppen sétagalopp....
    komlytalan: A játék 90% legmagasabb szint után? Jó az 5%-nak is (lássuk csak:Aréna,ZA,Kara,pár HC,MgT,repu farmok itt-ott,dailyk,SSC,Magdi,BT,Gruul,Eye..asszem nem hagytam ki semmit..ez szerinted a játék 90%?) Lvl 70 után a játék dögunalom:
    a, raidek...ha nem hc vagy akkor heti 1-2-3,amúgy meg nincs életed:D
    b, farmolás...nc,tökmindegy hogy repu,honor,gold vagy bármi..uuuunalmas
    c, kisebb insták...kihívásérték: 0..még a hc-k is unalmasak a 3.-4 run után,amikor már előre köszön minden mob (kivétel MgT ahol zseniálisan felrúgták a pve szabályokat és "pvp"-t csempésztek 1 instába..ki volt az a barom?)

    Nem véletlen hogy annyi alt szaladgál és mindenki legalább 1 másik karit elkezd fejleszteni...kis részükből twink lesz,többségükből lvl 70-es,megint 1 kisebb részük megáll valahol félúton:)

    Más: a wow account érték..lehet fikázni vagy köpködni,de befektett idő és energia van benne (és pénz ofc) Az már kérdés,hogy aki pénzt ad 1 virtuális valamiért, az nem 100 szvsz

    "Minél többet tudok meg a wowról annál jobban látom, ezt tényleg a full kockáknak csinálták, mindent csak hosszú gályázással lehet összehozni, semmi pvp(tehát szórakozás)..."
    Bár a pve is lehet fun( a társaság miatt),de a többi nagy igazság..maximálisan egyetértek vele..:)
  • Archenemy #38
    "Mindezt faarccal, végtelen komolysággal előadva. Szánalmas, vagy inkább ijesztő. "

    Nem kötelez téged senki wow arany/acc vételére, és engem sem kötelez senki alufelni vásárlásra. Szerinted az egyik nem ér semmit, szerintem meg a másik. Most kezdjek el én is szánalmasozni? Az olyan... szánalmas. :p
  • TomecK #37
    Hello ! Had folaljam össze én is mit is gondolok. Szal, ahogy előttem mondták a való életben is büntetik az ilyet, igaz szerintem az egész téma egy idióta faszság, de lehet hogy nem igy gondolnám ha lenne pár blizzard részvényem. De a botozás igenis csalás bár nem azonnali eredményű de igenis csalás, hisz ha egy olimpiai játékos doppingol pl. azt is büntetik pedig ő sem csalt igazán nagyon csak nem akart sokat edzeni és gyakorolni hanem egyszerüen megoldotta mert neki csak az arany kelett de lusta volt, ezt bizony büntetik mert mig mas éveket harcol az aranyért ő elérheti egy kapszula segítségével, így van ez a bottal is míg más valamiért sokat küzd egy játékban és neki ez okoz boldogságot, akor más nehogy már elérje ugyanazt egy bottal küzdelem nélkül mert az nem Fair ugye ? Az már más kérdés hogy akinek egy játék jelent boldogságot az beteg valahol ....
  • Komolytalan #36
    Ami meg a másik, hogy ha nem lenne érték, akkor szerinted miért írnának vírusokat WoW account lopásra? Nemrég volt hír, hogy a nemzetközi űrállomás egy gépén is volt egy ilyen vírus, keress rá bátran.
    Ha a karaktert nem is nézed (mert lopás után az accountot bannolják), de a gold is ér valami keveset. 1000gold~12-13euro, azaz durván 3000Ft. Van aki már elérte az egy karakteren tárolható 214748gold 36silver 48copper határt, sőt az illető azóta már elérte az 1 millió goldot is (több karakterre szétosztva a pénzt). Nyilván ez extrém eset, de néhány 10ezer gold 1 accounton nem nagy szó - ennyi sokaknak van. Ha csak egy 10K-val rendelkező accountot ellopnak, akkor a gold 30eFt-ért eladható. Van aki ebből él, nem is rosszul.
  • Komolytalan #35
    http://apronet.hu/freesearch.php?mit=world+of+warcraft
    vagy
    http://buymmoaccounts.com/
    de google talál még "néhány" ilyen oldalt.
  • dronkZero #34
    "Mivel egy WoW account érték"

    Hová süllyed a világ, beszarok... Mindezt faarccal, végtelen komolysággal előadva. Szánalmas, vagy inkább ijesztő.