Ötvös Tibor

Újabb Diablo 3 karakter?

A Diablo 3 már eddig is rengeteg vitát váltott ki, de a jelek szerint a kedélyek egyszerűen nem hajlandók lecsillapodni.

Először megkapta a magáét az izometrikus nézet (páran 3D-s játékot vártak), majd a színvilág (túl színes), végül pedig a karakterek kapcsán indult el a pocskondiázás. Egyesek szerint csak új karakterek kellenének, mások pedig hiányolják régi kedvenceiket. A Blizzard végül úgy döntött, hogy a két véglet között lavíroz majd és eddig egy régi (Barbár) és egy "új" (Witch Doctor) karakter jelentett be.



Hamarosan azonban újabb játszható figuráról rántják le a leplet, ami - legalábbis Jay Wilson szerint - ismét komoly vitákat vált majd ki. Jelen pillanatban csak annyit tudni, hogy az új karakterosztályt egy nő képviseli majd és nagyon hasonlítani fog egy korábbi karakterre. Tippem szerint Wilson az Amazonról beszélt, ám a megerősítés még várat magára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • diablo1336 #21
    Amikor még a dio1 volt illetve volt a dio2 is de akkor még nem futott a gépemen :D vagyis nem volt elég free spacem :D,akkro olvastam egy cikket a dio1ről ami röviden megfogalmaza miért a világ eddig egyik hanem a legjobb játéka!Nah tessék figyelni. aki már egyszer játszott vele és ne adj isten kiisjátszotta az még biztos tovább pörgeti nighmaren és hellen is,majd egyszer abba hagya.Eltelik egy vagy 2 év és újra előveszi és megint olyan a játék mintha soha nem játszott volna vele.EGyszerűen megunhatatlan.Ez dio1-re irták és teljes mértékben igaz én nem is tudom hányszor kezdtem el evele játszani.Engem a klaszikus 5. pálya fogott meg anno amikor a valor páncélt lehettet megszerezni no mind1.:D A dio2 meg még több pluszt adott az eddig is élvezhető játékhoz és ez a battlenet volt! istenkirály lett a játék és nagyon élvezhteő egyszerűen nem lehettetz soha megunni,köszönhető a annak h a játékot nem csaka verekedés és gyűjtögetés jelenti hanem a tradelés is,de hát eztt fanoknak enm kell mondani. Amugy van egy réteg aki alapból nem szereti az ilyen játékokat azt ennyi de aki egy kicsit is birja ezt a stilust annka biztos h a diablo sorozat örök kincs marad.
    ui: Bg a dio2-höz képest? ne röhögtess márxd a játékélmény 1/20-át se nyujta a bg a dionak.Ha meg azt mondod mert h sokkal jobb a d&d-s játékok mert több varázslat hihetőbb,akkro meg inkább már M.A.G.U.S. szerepjáték mert az 1000-szer jobban irja az eseményeket,igaz olyat még nem csináltak ,de talán egyszer megérjük és akkor lesz végre igazio szerepjáték is eme számitógépes világban. nah ennyi röviden xd:D csocsi
  • Magic Boy #20
    Ez tény, de a Diadlonak kultusza van és, ha hallgatnak a rajongókra akkor megint alkothatnak egy olyan játékot ami hosszú ideig etalon lesz a műfajban.
  • Bith #19
    Mondjuk ez is igaz :).
  • who am I 7 #18
    Nyílván Győzikét is több ezren szeretik, és a minőség az esetében, a béke segge alatt van.X mennyiésgű ember != Minőséggel.Alap.
  • Bith #17
    Ha nem több millió.
  • Chocho #16
    "Először megkapta a magáét az izometrikus nézet (páran 3D-s játékot vártak)..."

    Ez 3D-s.
  • Radi #15
    Férfi amazon - oximoron
  • Etinger #14
    Blikkben a talánokat tényként kezelik,itt azért odáig nem mennek el.
    Amúgy én ezeket a híreket úgy 2010 körül kezdeném el olvasni, akkor már leveszik a leplet akár 3-4 karakterről is, szóval ne szaladjunk ennyire előre. De amúgy ez aranyos, hogy valaki ennyire tud otthon izgulni és naponta lesi, jajj, vajon melyik karaktert tették fel... illetve: jujj, miért ezt, és ezért lesznek dühösek... és ezt úgy mondom, hogy volt egy 92. szintű karim, egy 88. szintű varim is, az a kedvenc, és mostanság is keményen tolom, mert nagyon faja kis játék... :):) De ez a "felhördülést okozott" meg a "felháborodás" stb engem megmosolyogtat. Kell az ingyen reklám.
  • magus #13
    sg színvonalú hír

    blikk szintű főcím, totál tudatlanság a témában, nulla információtartalom
  • Zoleeca #12
    Biztos az a több 100 ezer rajongó is ezt fogja gondolni, aki majd beruház a játékra. Ülj le, eggyes.