SG.hu·
Novemberben sokan Crysisbe kerülnek
John Riccitiello az Electronic Arts kereskedelmi igazgatója eloszlatta a félreértéseket, amelyek azt hitették el a játékosokkal, hogy a Crysis már szeptemberben, azaz kevesebb mint egy hónap múlva a boltokban lehet.
Az elmúlt két napban nagyon sok külföldi, illetve hazai oldal is kész tényként kezelte azt az értesülést, hogy a várva-várt FPS, a Crytek újabb nagy dobása már szeptemberben a gépünkön lehet. Az Electronic Arts, hogy elkerülje a félreértéseket, John Riccitello révén közleményben fejtette ki, hogy a Crysis szeptemberi megjelenése csak kacsa, és a játékot, november elején jelenteti meg a kiadó. A szeptemberi érkezést, néhány hónapja maga az EA ígérte meg, ám valószínűleg a GTA IV, valamint a Halo 3 érkezése (mindkét cím szeptember és október között jelenik meg) befolyásolja, illetve elbizonytalanította az EA-t, hiszen a Microsoft terméke közvetlenül a Crysisnek állít konkurenciát.
John a Crysis mellett a Spore-ről is ejtett néhány szót. Az evolúciót szórakozássá formáló program fejlesztése elmondása szerint nagyon jól halad, így egyelőre a 2008 tavaszi megjelenést tartani tudja mind a kiadó, mind a fejlesztőgárda.
Crysis

Kapcsolódó cikkek és linkek
Hozzászólások
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
© Picizöldfül2007. 08. 04.. 00:01||#8
Parasztvakítás FOREVER
© Picizöldfül2007. 08. 04.. 00:01||#7
fantasztikus vagy,megsem jelent egyik film se és játék se de te már elõre tudod milyen lesz,bravó. Netalántál az EA-nél/Hollywoodban van ismerõsöd???
© Tinman2007. 08. 03.. 20:56||#6
Lemezdarab... a robbanástól... mer' az olyan...
© Shadow0412007. 08. 03.. 20:28||#5
jó ez a 2007-es év, most van a legtöbb újítás meg minden, pl: geforce 8xxx series.
2007 õsz/2008 tavasz a legjobb játékok //Crysis, SC2, GTA4, HALO3, NFS😛roStreet//
2007 õsz jó mozi filmek //HITMAN, Resident Evil 3 😄//
jó kis év

© albatros2007. 08. 03.. 18:45||#4
Egy zokni
© Broafka2007. 08. 03.. 15:31||#3
az elsõ képen a két fa között az mi? 😊
egy madár? 😄
egy madár? 😄
© gyuri122007. 08. 03.. 15:19||#2
pszt,errõl az sg csak két hét múlva fog hírt adni!
© GYUFo2007. 08. 03.. 14:23||#1
GTA IV csúszik 2008-ra...