Specker Balázs

Hírcsatornával bővül a Wii

A Nintendo új hírszolgáltatása révén a friss belföldi és nemzetközi hírekről egyaránt értesülhetnek majd a Wii-játékosok.

A Wii News Channel - egy nappal megelőzve a hivatalos rajtot - már a hétvége óta elérhető Japánban, míg a tengerentúlon csak vasárnap vált elérhetővé - értesült a GameSpot. A szigetországban a hírek a Goo internetes portálon keresztül több forrásból lesznek hozzáférhetőek; az Egyesült Államokban pedig az Associated Press (AP) szolgáltatja az anyagokat. A két évre kötött megállapodás értelmében a hírügynökség hírekkel és fotókkal látja el a konzolgyártót. Jane Seagrave, az AP új médiapiacokért felelős alelnöke elmondta, hogy a jövőben multimédiás tartalmakra is kiterjesztenék az egyezséget.

A szolgáltatás - némi szoftverfrissítést követően - a Wii főmenüjéből, egy interaktív térképen keresztül válik elérhetővé, amely a Wii vezérlőjével lesz irányítható - tájékoztatott Perrin Kaplan, a Nintendo amerikai központjának marketing-vezetője. "A legszebb az egészben a zoomolási lehetőség, amely révén a világ egyes részeire közelíthetünk rá. Így ha valaki a helyi vagy a belföldi hírekre kíváncsi, nincs más dolga, mint az USA térképére kattintani" - foglalta össze Kaplan a GameIndustry oldalán.

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy a japán konzolóriás innovatív eszközéhez külön Opera böngésző jelent meg, valamint hogy egy időjárás-előrejelző lehetőséggel is bővült a szolgáltatások palettája. A mostani lépés jól példázza a Nintendo azon törekvéseit, hogy a Wiit többé tegye egy egyszerű játékeszköznél. A cég bízik abban, hogy sikerül kiszélesítenie a játékpiacot a különböző hasznos szolgáltatások révén, melyek arra ösztönözhetik a játékosokat, hogy egyre többször forduljanak konzoljaikhoz.

A Nintendo mintegy 3,2 millió darab Wiit adott el világszerte a 2006-os év hajrájában.

A konzol először november 19-én rajtolt az USA-ban - ott 1,25 millió kelt el belőle a tavalyi év végéig, míg a Japánban a december 2-ai debütálás óta 1,1 millió talált gazdára. Ausztráliában és Európában tavaly 800 ezer Wii-tulajdonossal bővült a Nintendo-rajongótábor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zenty #9
    Ha van eszük beraknak egy t9 mobil féle funkciót ,és máis teljes értékü!
  • Devvo #8
    NEM AKAROK UBISOFTOS PORTOKAT!
  • jin #7
    Inkább a játékok minőségére koncentrálnának, mert már a kevés közt is sok a hulladék.
  • csomi #6
    Nem annyira nagy problema ez mert meglepoen gyorsan lehet 'gepelni' wiimotetal. Persze sok cim illetve szoveg begepelese mar nehezkes, viszont a bongeszo kedvencek funkciojat hasznalva mar nem kell mindig begepelni a megszokott oldalaink cimet. Es altalaban onnan mar a linkeken keresztul gyorsan eljutunk oda ahova akarunk. Nyilvan nem levelirasra es forumozasra akarjuk hasznalni a Wii-s Operat.
  • carville #5
    70 ezer az ára egy normális helyen. Talán MM-ben is.
  • qtpman #4
    különben mennyibe kóstál a média márktban egy ilyen wii?
  • lokko #3
    a problem ott van hogy WII vel nehezen gépelsz be webcímet, így inkább a híreket, infókat területekre leosztva találod meg, szerintem nem faszság ez ... a google earth is ilyen gondolat nyomán jött létre, nem azért hogy bambulászhassuk az 51-es körzetet felülről
  • BCs design #2
    kegyetlen sokat kel ide oda járkálni
    hogy láthas valamit hírt szép csicsa de értelmetlen
  • Zenty #1
    Wii news channel movei
    atom császár