Németh Szabolcs

A Nintendo irányítja a konzolpiacot

Amíg az Xbox 360 és a PlayStation 3 szenved, a Nintendo szárnyal. Így foglalhatnánk össze, amit az előző üzleti év számaiból kiolvashatunk.

A legrégebbi márka a DS, illetve a nemrég megjelent Wii-vel tarolt. Az előző év első három negyedében több mint 72%-val növekedett a kereslet. Ez euróban kifejezve mintegy 4, 5 milliárdot jelent a cégnek.

A vizsgált időszakban a Nintendo több mint 18 millió Nintendo DS-t értékesített. A hardver mellett a szoftverek is igen jól szerepeltek. A Nintendogs, a Super Mario Bros illetve a Dr Kawashimas agymozgató programja 150 millió példányban kelt el.

Klikk ide!

A cég a sikerek láttán nem állt meg és piacra dobta a Wii-t, amelyből a start óta 3,19 millió példány fogyott el. A vezetőség akkor lenne teljesen elégedett, ha az üzleti év végéig - március 31. -, a portéka elérné a mágikus hat milliós határt.

Ahogy a DS-nél, a Wii-nél is ragyogóan szerepelnek a szoftverek. A bejelentés óta 17,6 millió különféle program talált gazdára. A megálmodók abban bíznak, hogy március 31-ig a 21 milliót is meglépi az eladási statisztika.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #39
    miért ne lennének HC Wii Gamerek.. csak ők kondiznak vele mint állat míg az átlag HCGamer csak punnyad a gép előtt és terebéjesedik :P
  • Indigo #38
    "Írhatnám a Spar vödrös narancsát is"

    Írhattad volna, és akkor is rossz lett volna a példa :)

    "Az a "10 éves szintű játék" amit linkeltem a Wii egyik sikerrjátéka... már bocsánat, de ez azért sokat elárul a vásárlók igényéről."

    öööö... mintha PC-n valami Sims nevű játék tartaná az eladási listákat (most nem, mert most épp vmi wow tartja), ez azért sokmindent elárul(hatna) a vásárlók igényeiről, ha ebből indul(nán)k ki... Na bumm!
  • Tinman #37
    Dehogy, vannak még HC gamerek ;-)

    "Az azért elég cinikus, hogy zenélő karácsonyfaégő kategóriához hasonlítod a Wii-t"
    Anno mikor először lehetett kapni zenélő karácsonyfaégőt pontosan ez játszódott le, csak az olcsósága miatt még a hajléktalan is azzal dekorálta ki a kartondobozát. Természetesen nem a technológiai színvonal miatt írtam, amit írtam, hanem az újdonság miatt.
    Írhatnám a Spar vödrös narancsát is :-DDD

    Az a "10 éves szintű játék" amit linkeltem a Wii egyik sikerrjátéka... már bocsánat, de ez azért sokat elárul a vásárlók igényéről.
    De linkelhetek Wii Far Cry-t is, de ne akarjátok

    "Egyébként is, akik Wii-t vesznek, azok szerintem jellemzően nem a "hardcore gamer" réteg"
    Jóvanna', azt hittem ez a Super Gamez fóruma :-))))
    Így már mindent értek, bocsi Wiisek, mea culpa...
  • Tinman #36
    "Hatalmas jóság lesz majd ez évek múlva "
    Így van, egy szóval sem mondom, hogy érdemes lenne most PS3-at venni... nagy marha aki most vesz ilyen konzolt.

    "Ellenben a Wii kontrollere kurva nagy ötlet"
    Kb. 11-12 lehettem amikor a Nintendohoz vettünk egy egy fénypisztolyt... aztán volt már nekem VR kesztyűm, Track IR cuccom és Eyetoy-om is.
    Másnak biztos nagy újdonság ez a kontroller, de aki "Játékos" az azért nem esik hasra. Mondjuk a pontossága messze jobb, mint a fenti cuccaimnak és jól kombinálták a 2 kontrollert, tehát tényleg jó megvalósítás /direkt nem ötletet írtam/, kérem, akarom, de nem ezen a színvonalon :-)

  • Tinman #35
    Hidd el egy 8800 GTS karesszal közel a 30-hoz az Icewind Dale 2-vel játszok, utánna meg a Runaway 1. része van tervben. Mindkét játék min. konfigigénye P-1 166 MMX körül van.
    De 70-ért akkor is sokkal többet vártam.
  • joebacsi #34
    "Egy X360 tulaj 3-4 év múlva sem érzi majd lemaradva magát, a Wii-s meg továbbra is nyomja majd a PSP szintű gámákat. Pfff..."
    hát nemtudom...mind a mai napig úgy 2-3 hetente páran lerohadunk haveromnál a dreamcast elé virtual tennis2őt tolni...mer qvajó :D
    és rohadtul nem érdekel, hogy "régiszar" meghogy nem neksztgen, ha szórakoztató :)
  • Zenty #33
    Én gameltem a wii-vel( nemtudom te igen? nem ugy tünik) a nagy szidott red steel-el is ! Az írányitásba nem láttam kivetni való csak némi gyakorlás kellet ( mindesetre még igy is jóval jobb volt mint akármilyen fps más konzolom a sima kontrollerel az egy szörnyűség)
    Eddig az írányitásra max a full alpári konzolosok nyavajognak én mástól nem hallotam rinyálást föleg aki pc-és ,hogy nehéz lenne bárhol is az irányitás.
    Viszont a sima kontroller az gyalázatt!( mint már mondtam :D)

    Crysis elfogadható grafikai szint? Ugylátom nem vagy tisztába mit jelent az elfogadható szint a csúcsal szembe.
    Szal meny el elöször agysebészhez útána szem :D
  • Indigo #32
    Nos, Tinman, egyedül maradsz a véleményeddel...

    Az azért elég cinikus, hogy zenélő karácsonyfaégő kategóriához hasonlítod a Wii-t, és gyakorlatilag birkának nézed azt a több millió embert, aki nem ért veled egyet és Wii-t vesz. Szerintem azért veszik, hogy szórakozzanak, nem azért hogy a grafika láttán elcsöpögjön a kis pöcsük. Lehet szép és stílusos játékokat írni Wii-re úgy is, hogy nincs benne mindenféle trendi HDR, MB meg SM-kituggyamánmennyi. A lényeg, hogy egy játék grafikája igényes és stílusos legyen, nem feltétlen kell hogy 48000 poligonból álljon egy gépfegyver... Meg az is elég cinikus, hogy ha játékkínálatról van szó, akkor belinkelsz egy 10 éveseknek való játékot, mintha csak ilyenek készülnének Wii-re...

    Egyébként is, akik Wii-t vesznek, azok szerintem jellemzően nem a "hardcore gamer" réteg, akiknek minden kell és minden szarral végigtolják, ami megjelenik, és ami tegnap megjelent az már nekik csúnya, meg grafikailag elavult. Szóval lehet kritizálni a Wii-t "hardcore gamer" nézőpontból, de tény, hogy a Wii hozott valami újat, ami népszerű és sikeres, a nagyok (amelyek árnyékában te csak mosolyogsz) pedig csak szenvednek...
  • Morden23 #31
    Apropo: Xenosaga nagy jóság :D
  • Morden23 #30
    "Mondom, ha lenne gyerekem biztos vennék neki egy Wii-t... de felnőttek? Ezzel? :-/ :-S "

    Bár más téma, de régen ezt mondták a szerepjátékra is ;-)

    Nem vagyok egy nagy konzolpárti, de ha elmentem rokongyerekhez, akkor azért én is nyúztam az Xboxot, PS2-est... és ha látnék Wii-t, azt is nyúznám. PS3-at, X360-at azért nem vennék, mert nem játszom annyit, hogy megérje ennyi pénzt kidobni (ezért nem veszek überes videokártyát sem, de ezt már megtárgyaltuk:)).

    A BR/HD témával meg egyelőre jegeljenek, ha lehet. Nem vagyok vénségesen vén, de elég Laserdisc-et, SV-CD-t, S-VHS-t, MDisc-et, DVD-t láttam már piacra lépni ahoz, hogy ne akarjak azonnal a boltba rohanni valami túlhype-olt "jövő zenéje" miatt.
    Hatalmas jóság lesz majd ez évek múlva (én személy szerint hang- és képminőségbuzeráns vagyok, ezen felül meg filmmániás, ergo a későbbiekben nagyon fogom élvezni), de ameddig csak picsavillogtatásnak használják, addig felesleges.

    Ellenben a Wii kontrollere kurva nagy ötlet, akár így, akár úgy nézzük, és szerintem mind a Sony, mind az MS szívja a fogát, hogy nem "nekünk jutott eszünkbe", mert az egész Wii lelke ez a kis marhaság, enélkül szart sem érne.

    Más kérdés, hogy nem adok 6 hónapot, és akár botránnyal, akár botrány nélkül (valószínűleg botránnyal) "újra fel lesz találva" az a kontroller.