Gyurkity Péter

Alacsonyabb áron, HDMI-vel jön a PS3

A Sony úgy döntött, hogy csökkenti a PlayStation 3 alap változatának árát, hogy kedvezőbb pozícióból induljon riválisa, az Xbox 360 ellen, mely időközben HD DVD meghajtóval egészül ki.

Hírügynökségi értesülések szerint a döntésről a Sony Computer Entertainment elnöke számolt be a Tokyo Game Show elnevezésű rendezvényen, ahol természetesen a japán óriás is részt vett. Ken Kutaragi ezt az újságírók, elemzők és vásárlók részéről folyamatosan érkező kritikákkal magyarázta, akik nem győzték hangsúlyozni, hogy az eredetileg meghatározott ár túlságosan magas, különösen a konkurens konzolok árcsökkentéseinek fényében. Emellett a Sony késlekedése sem elhanyagolható tényező, hiszen a PlayStation 3 eddig már több hónapot csúszott.

Az új felállás szerint az olcsóbb, alap változat 515 dollár helyett 410 dolláros áron érkezik, mégpedig HDMI-csatlakozóval (1.3 verzió/Deep Color támogatással), amely lehetővé teszi a nagy felbontású tartalmak problémamentes lejátszását. A prémium változat - amely 20 helyett 60 GB-os merevlemezzel érkezik - ára nem változik, pontosabban ebben a Sony szabad kezet enged a forgalmazóknak, ám a kép így már nem olyan kedvezőtlen a cég szempontjából. Nem vitás, hogy konkurensek igyekeznek aláígérni a vállalatnak, hiszen a Microsoft a maga részéről 245 dollárnak megfelelő összegért kínálja az olcsó Xbox 360-at, a Nintendo Wii pedig 205 dolláros áron debütál majd a szigetországban decemberben. A redmondi szoftvercég emellett HD DVD meghajtóval is kiegészíti saját ajánlatát, vagyis lassan megérkeznek a várva-várt kiegészítők, amelyek feladata ellensúlyozni a PS3 beépített lejátszóját.

A külső meghajtó Japánban novemberben rajtol el 170 dolláros áron, az Egyesült Államokban pedig közvetlenül az év vége előtt. Az Xbox 360 emellett szoftveres frissítést kap, amely lehetővé teszi az 1080p felbontás használatát a játékoknál. A Microsoft mintegy 100 ilyen játékkal készül, igyekezvén hangsúlyozni, hogy ezzel tartják a lépést a PS3 Blu-ray funkcióival.

Korábbi beszámolónkból kiderült, hogy Európában csak márciusban várható a PlayStation sorozat legújabb tagjának megjelenése, nekünk tehát türelmesen ki kell várnunk a sorunkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #54
    Olvasva a háttérinfókat a PS3 hűtését sikerült elég jól megoldani.
    Nem véletlen, hogy ennyit késett... azért a Blu-Ray sem egy kis dolog.
  • cateran #53
    Nemreg kuldtem a haveromank a fejlett nyugatrol egy hutoegyseget Xbox360-hoz(nem thermaltake,de meg nem mondom mi volt a markaja...:)),postakoltseggel egyutt nem volt 10k az ara, HUF-ban:)Es ha a Ps3 is melegedni fog es kell hozza egy extra hutoegyseg, (csak Sony persze) akkor mit csinalsz? Amugy meg a japanoknak is draga a Ps3,ezert (is) csokkentette a Sony az arat japanban!Sot elarulom a kodos albionban is sokalljak az arat(pedig itt a legnagyobb az atlagfizetes az unios orszagok kozt!
  • Tinman #52
    Tessék már felfogni, hogy nem drága...

    1. Max idehaza keresünk szarul.. amcsiban és Japánban ez az ár vicc, főleg, hogy a japók még olcsóbban is kapják.

    2. Mihez képest drága? A másik nextgen (Xbox 360) konzolhoz képest?

    Xbox 360 Premium jelenlegi ára (20 Giga vinyóval): 95k idehaza, ha HD DVD-t is akarsz vele nézni akkor az + 45k körül van a hírek szerint.
    Ha játszani is akarsz és nem azt lesegetni, hogy mikor kezd el már veszélyesen felmelegedni akkor +35k-ért ajánlott beszerezned egy Thermaltake Dual hűtést.

    95+45+35 = 175.000

    De tegyük fel, hogy neked jó az ha 87 Fokos a proci játszás közben így -35k.
    140.000 Ft-ért még csak közel kapod azt amit a Sanyi szintén ennyiért ad, csak éppen Blu-Ray-el, meg Linux-al...

    És akkor a lényegről a JÁTÉKOKRÓL még nem esett szó... kinek a műanyag FPS hegyek, kinek a jRPG-k stb., stb.
  • perez92 #51
    egy részt nagyon drága más részt nagyon joo!
    de viszont méég nem tudom hogy milyenek rajta
    a játékok:)
  • BiroAndras #50
    "De kényelmetlen, mert mi van a háttérben a letöltésekkel?"

    Nem mindenki töltöget. Egyébként meg arra remekül használható egy régebbi gép is.

    "Nagyon sok ja, de 1 dolgot együtt kevesen csinálnak"

    Ez szerintem nem igaz. Sok progi van, amit nem lehet kevesen megcsinálni.

    "csak az m$, de az meg nem fog."

    Akkor sem várható el egy cégtől sem, hogy a saját konkurenciáját támogassa.
    Egyébként sem az MS-en múlik. Ott van az OpenGL, azzal leeht platformfüggetlenül fejleszteni. De tegyük fel, hogy a DX-et kiadják linuxra is. Ettől még nem mennének a játékok automatikusan. Nem lenne semmivel egyszerűbb linuxra fejleszteni, mint most az OpenGL-lel. A játékfejlesztők továbbra sem áldoznának erőforrásokat a linux kompatibilitásra, mert nem térül meg.

    "Az M$ amúgy is nyilvánvalóan ahogy tud keresztbe tesz a konkurenciának, visszaélve a monopóliumhelyzetével."

    Nem akadályozza semmilyen módon, hogy bárki is linuxra írjon játékot.
  • Sanyix #49
    "Tapasztalatom szerint a legtöbb linuxosnak van win partíciója. Egyébként nem kényelmetlen, mert egy win-t pillanatok alatt fel lehet dobni, ha csak játékra kell (GPU meg hangkártya driver kell, és DirectX, más nem nagyon)."
    De kényelmetlen, mert mi van a háttérben a letöltésekkel? Amíg vindóz alatt van az ember és játszik mérne használja a sávszélességét? És mondjuk ha gondolsz egyet hogy játszol, és átmész vindózra, akkor vagy csak játszol, a letöltések meg várnak linuxon, vagy egy jópárperces munkával beállítod hogy vindóz alól folytatódjanak a letöltések.

    "Állítólag az OpenSource előnye, hogy nagyon sok a fejlesztő, és hatékonyabbak, meg jobbak, meg minden."

    Nagyon sok ja, de 1 dolgot együtt kevesen csinálnak, és tényleg sok opensource, és ingyenes cucc sokkal jobb mint a zárt, pénzes társai.

    "Hát, ha a Linuxosok változtatni akarnak ezen, akkor tegyenek ellene. Más nem fog." Jó látom nem érted amit írogatok, nem tudnak ellene tenni semmit, csak az m$, de az meg nem fog.

    Az M$ amúgy is nyilvánvalóan ahogy tud keresztbe tesz a konkurenciának, visszaélve a monopóliumhelyzetével.
  • BiroAndras #48
    "Amúgy meg rohadtul kényelmetlen külön win partició, csak játékra."

    Tapasztalatom szerint a legtöbb linuxosnak van win partíciója. Egyébként nem kényelmetlen, mert egy win-t pillanatok alatt fel lehet dobni, ha csak játékra kell (GPU meg hangkártya driver kell, és DirectX, más nem nagyon).

    "Szerinted az egy opensource cuccot hányan fejlesztenek együtt egy dolgot?"

    Állítólag az OpenSource előnye, hogy nagyon sok a fejlesztő, és hatékonyabbak, meg jobbak, meg minden.

    "És egy játékhoz hány fejlesztő kell? Hát 10-nél is több."

    Annál is jóval több. De más szoftvert is fejelsztenek ennyien, ami meg van linuxra.
    És nem az MS hibája az OpenSource közösség szervezetlensége.

    "És nem új játék kell az embereknek, hanem a meglévő ami vindózon van..."

    Lehet írni hasonlót, meg jobbat. Ahogy az összes többi szoftvernél is.

    "Ja meg azért nem írnak játékokat, mert a játékosok windózt használnak"

    Hát, ha a Linuxosok változtatni akarnak ezen, akkor tegyenek ellene. Más nem fog.

    "Amúgy nem csak a linuxról van szó, hanem az összes nem vindóz oprendszerről."

    PC-n elhanyagolható az összes többi OS elterjedtsége is.
  • Tinman #47
    A tájékoztatás teljesen felesleges volt, mert végigvittem a Halo-t.
    Utyu-putyu jönnek a kis totygó manócskák lézervegyferrel, meg a büdösszájú Doom 1 tűzlabdát dobáló klónok.
    Hosszú órákon át képesek voltak ugyanazokat a qrva unalmas folyosókat az orrom alá dörgölni.
    Na mindegy rátettem egy téglát a tűzelés gombra és csak a végére értem.
    Multiban meg valahogy nem éreztem azt amit a Battlefield, Cod1 vagy CS adott.
    Box-on biztos 10x jobb bárminél... de mással összevetve... én kérek elnézést.
  • Malbeth #46
    Na ha már a Halo szóbakerült,akkor tájékoztatlak,hogy a Halo tízszer jobb játék,mit a Final Fatasy vagy bármelyik ps marhaság!
  • Sanyix #45
    Hát pedig az a legfőbb gátja, mert a legtöbben még mindíg játszanak a pc-vel. Amúgy meg rohadtul kényelmetlen külön win partició, csak játékra.
    Szerinted az egy opensource cuccot hányan fejlesztenek együtt egy dolgot? Hát legtöbbször egyedül dolgoznak. És egy játékhoz hány fejlesztő kell? Hát 10-nél is több. És nem új játék kell az embereknek, hanem a meglévő ami vindózon van... Ja meg azért nem írnak játékokat, mert a játékosok windózt használnak, a már említett okok miatt, és megint bezárult a kör. Amúgy nem csak a linuxról van szó, hanem az összes nem vindóz oprendszerről.