Berta Sándor

Zidane kontra Materazzi lefejelés már játékban is

Mint ismeretes, vasárnap este Zinedine Zidane a németországi labdarúgó-világbajnokság tizenegyes rúgások után olasz sikerrel zárult döntőjében a 110. percben mellkason fejelte Marco Materazzit.

Zidane-nak aktív pályafutásának ez volt az utolsó momentuma, mivel akciója után Horacio Elizondo argentin játékvezető kiállította a francia labdarúgót. A világ közvéleménye azóta is vitázik és a fejelést kiváltó okokat találgatja, miközben a többség egyetért abban, hogy ilyet egy sportember soha sem tehet meg. Alig telt azonban egy nap a döntőt követően, a világhálón máris megjelent az első, az ominózus fejelést bemutató és felhasználó játék. Az emberek találékonysága ezúttal is megmutatkozott, még akkor is, ha egy ilyen játék megalkotása nem nevezhető egy olyan tettnek, amire alkotója túlzottan büszke lehetne.


A flash-játékban a cél, hogy kiállítsanak bennünket és minél korábban kapjuk meg a piros lapot a játékvezetőtől. A program leginkább az arcade klasszikusra, a Space Invadersre hasonlít: több Materazzi közelít felénk, akiket nekünk egérkattintásokkal kell lefejelnünk. Amennyiben sikerül kiállíttatnunk magunkat, az utolsó képsorokon a kupa mellett az öltözőbe vonuló Zidane-t láthatjuk viszont. A grafika és a zene pocsék, miként a játék ötlete sem nevezhető épületesnek.

A játék letöltése

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • moor09 #52
    Zidane il a frappé -nek nincs meg valahol a szövege ?
    http://www.youtube.com/watch?v=ZWyd2FdhboU&search=Zidane%20song
  • Somika9 #51
    és a materazzi csak ügyetlen volt és neki ment a Zidane-nak
  • Somika9 #50
    elég durva a játék de látszik hogy a Zidane be van vágva.
  • Totya15 #49
    [Iloál]
  • fflx #48
    egyebkent feltunt, hogy a videon a legtobb bevagas az inter - milan meccsekrol van? ami ugye, hogy magyarra leforditsam, kb 5x durvabb, mint egy fradi - mtk
  • Cif #47
    Azért azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Zidane azért fejelte le Materazzit, mert mecs előtt megnézte az összevágott videót és végiggondolta, hogy milyen alattomos gyerek ez, és kijárni neki már egy fejes.
    Az olasz összeségében lehet , hogy megérdemel egy-két fejest de nem a vb döntőben amit 1-2 milliárdan néznek, köztük párszázezer zidane mezes gyerekkel akik fogékonyak minden fa*ságra. Ennyi ember előtt szerepelni hatalmas felelősség.
    Szóval egy szenzációs játékos és egy idegbeteg állat egyben.
  • Brolly28 #46
    Katt IDE!!!!!!!!!!!!!!
  • fflx #45
    eloszor vicces, de ha jobban belegondolunk akkor inkabb szomoru...

    http://www.youtube.com/watch?v=js0vOgjBfD8&eurl=http%3A%2F%2Fwww%2Eggzidane%2Ecom%2Fvideos%2F
  • munka_gorilla #44
    Talán ha megnéznél egy rögbimeccset rájönnél, hogy ott ilyen nemigen van! A fegyelmezettségre csak egy apró példa, hogy ha a bíró lefúj egy szabálytalanságot, az esetek 99,9%-ában SENKI nem szól egy büdös szót sem. A reklamálás nem menő arrafelé. Amit a bíró mond, az úgy van és kész. A keménység pedig nem egyenlő az alattomossággal, hiszen ott az előbbieket nem tiltják a szabályok, az ésszerűség határán belül.
  • Komolytalan #43
    Ja, és a szóbeli provokáció ugyanúgy hozzátartozik a mai focihoz mint a passz. Ezért nem is értettem hogy miért ítélték el C. Ronaldot azért, mert a tapló Rooneyt kiállítatta. Nagyon jól csinálta, meccs után bónuszt kell adni az ilyen játékosnak. Az idegbetegek meg takarodjanak a rögbibe, ne focizzanak.