SG.hu·

Imperium Galactica III: Genesis hamarosan

A CDV Software Entertainment a mai napon bejelentette, hogy az Imperium Galactica III: Genesis-t 2002 márciusában jelentetik meg. Az IG III egy olyan valósidejű stratégiai játék, melynek főhősei űrhajót vezető harci pilóták, akiknek kalandjai az egymást követő küldetések végrehajtása során bontakoznak ki előttünk, a történet bonyodalmával együtt. A játék cselekményét a nemzetközileg is elismert magyar fantasy írónak, Nyulaszi Zsoltnak köszönhetjük, aki a híres MÁGUS és Codex szerepjátékok megteremtője.


A programot már nagyon sokan várják, mivel a készítők eddig nem tapasztalt szabadságot ígérnek a játékosoknak, hiszen az új űrhajók szabadon konfigurálhatók, a létező modelleket pedig az űrdokkokban át lehet építeni. Mindenki saját hadiflottát készíthet magának, egyéni űrhajókkal! A különféle fajtájú fegyverrendszerek, pajzsok, hajtóművek és más szerkezetek természetesen tisztán láthatók a cirkálók testén csata közben!

Az előző részekhez képest most is minden a jó taktikán áll vagy bukik, hiszen nekünk kell meghozni a helyes döntéseket, amikor idegen civilizációk űrhajóival találjuk szembe magunkat határaink közelében. Nem szabad megfeledkeznünk a tényről, hogy a diplomácia gyakran sokkal eredményesebb a lézerfegyverek „pufogtatásánál”. A csaták mellett új bolygókat kell kolonizálnunk, és folyamatosan fejlesztenünk kell a flottánkat az idegen fajoktól zsákmányolt technológiák újrahasznosításával, beépítésével. Az Imperium Galactica III kisebb hangsúlyt fektet az építésre és a kolonizációra, mint azt az előző két részben tapasztalhattuk, de a taktikai képességeinkre és tapasztalatunkra a folytatásban is nagy szükség lesz.

Az Imperium Galactica III a Philos Entertainment második olyan játéka, ami a CDV-vel való együttműködésnek köszönhetően kerül majd a boltokba. A Philos jelenleg egy másik programon is dolgozik: az Escape from Alcatraz-t várhatóan 2002-ben adja ki a CDV.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© baracska122007. 07. 30.. 19:36||#27
hol lehet letölteni??????
© Lammer2002. 07. 23.. 13:07||#25
maga az installlal van gondod vagy maga a demó nem indul el?
© Atis132002. 07. 23.. 12:18||#24
nekem nem fut az iperium 3!!!amit innen töltöttémle mert?
© Lazarus2002. 07. 02.. 18:07||#23
Tessék itt a Demó bazz 😊
© SO aka Devil2001. 11. 27.. 11:26||#19
Megnyugtahatlak: nem lesz olyan... Egy rakas cikk jelent meg arrol hogy milyen lesz a jatek, azt hiszem ezekbol lathato hogy mit akarunk.
© SO aka Devil2001. 11. 16.. 12:28||#13
Hi!
Magyar valtozatot tervezunk.
Az user interface folyamatosan fejlodik. Azok a kepek amin zold feliratok vannak, hat mar eleg regiek, a vegleges verzio a narancssarga szovegeshez fog kozelebb allni.
Textura meg annyi lesz amannyi a ramba csak belefer.
© item2001. 11. 15.. 22:01||#11
Tiszta Ász ez a progi !! Tetszik a Grafika nagyon !! Az IG mindig is a legjobb játékok között volt és szerintem ezután is igy lessz !!
© MaDFoX2001. 11. 15.. 13:20||#8
Nagyon szép...
De akárhol is néztem bolygófelszín az aztán nincs... Nem is lesz?... Tényleg homeworld akkor... :c
De legalább nagyon szép...
Ha game közben is ennyi adat kalimpál előttem, akkor inkább szöveges szerepjátékot játszanék...