SG.hu

A brit versenyhivatal jóváhagyta, hogy a Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot

Az Egyesült Királyság elhárította az utolsó akadályt is az elől, hogy a Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot, a Call of Duty és más sikeres játékok gyártóját, zöld utat adva ezzel minden idők egyik legnagyobb technológiai üzletének.

A CMA, a brit Verseny- és Piacfelügyelet ma bejelentette, hogy a fúziót engedélyezték, miután a vállalatok beleegyeztek, hogy lemondanak bizonyos felhőalapú játékjogokról, ezzel elhárult az utolsó szabályozási akadály az üzlet lezárása elől. A CMA közleményében úgy fogalmazott, hogy az engedmény olyan módosítást jelent, amely versenyképes árakat és jobb szolgáltatásokat tesz lehetővé. A Microsoft 2022 elején jelentette be az üzletet, de azt áprilisban a brit versenyfelügyelet megakadályozta. Nem a CMA volt az egyetlen szabályozó hatóság, amely útjában állt a mérföldkőnek számító felvásárlásnak, amelyet 69 milliárd dollárra értékeltek, de idővel utolsónak maradt. Az üzlet várhatóan a következő napokban zárul le.

A brit szabályozó hatóságnak a felhőalapú játékpiacon folyó verseny miatt voltak aggályai, mondván, hogy a Microsoft arra törekedhet, hogy az Activision játékait kizárólag saját platformjain tegye elérhetővé, majd növelni fogja a felhasználói előfizetések árát, és a játékosoknak nem maradna választási lehetőségük ennek elkerülésére. Augusztusban a Microsoft és az Activision az üzlet felülvizsgálatával oszlatta el ezeket az aggályokat. Olyan átstrukturált fúziót javasoltak, amely lehetővé tenné, hogy az Activision felhős streaming-jogait az Európai Unión kívül és három másik európai országban egy riválisnak, a Ubisoft Entertainmentnek adják el. Ez megnyugtatta a CMA-t, amely a múlt hónapban jelezte, hogy valószínűleg jóváhagyja az átdolgozott felvásárlást.


"Az új megállapodás megakadályozza, hogy a Microsoft elzárja a versenyt a felhőalapú játékokban" - közölte ma a hivatal. "Segít továbbá biztosítani, hogy a felhőalapú játékszolgáltatók nem Windows operációs rendszereket is használhassanak az Activision tartalmaihoz, ami csökkenti a költségeket és növeli a hatékonyságot." A felvásárlás várhatóan segít a Microsoftnak játékipari pozíciói megerősítésében és a helytállással a piacvezető Tencenttel és Sonyval folytatott versenyben. Az X-en közzétett nyilatkozatában Brad Smith, a Microsoft elnöke azt mondta, hogy "hálásak vagyunk a CMA alapos vizsgálatáért és döntéséért". "Mostanra átléptük az utolsó szabályozási akadályt is, hogy lezárjuk ezt a felvásárlást" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!