SG.hu

Microsoft-elnök: az EU vonzóbb beruházási helyszín, mint Nagy-Britannia

Brad Smith nyilatkozatának előzményeként a brit verseny- és piacfelügyeleti hatóság (CMA) bejelentette: nem engedélyezi, hogy a Microsoft megvásárolja az Activisiont, a világ egyik legnagyobb videójáték-fejlesztőjét.

Az Activision és a hozzá tartozó stúdiók olyan játéksorozatok fejlesztői, mint a Call of Duty, a Warcraft, a Diablo, a Candy Crush és az Overwatch, amelyekkel a világ 190 országában mintegy 400 millióan játszanak. Az akvizíciós szándékot a két cég tavaly januárban jelentette be, azzal, hogy az ügylet várhatóan az idei pénzügyi évben lezárul a hatósági jóváhagyások függvényében. A megállapodást mindkét vállalat igazgatósága jóváhagyta. A tervezett tranzakció értéke 68,7 milliárd dollár, így ez lenne az eddigi legnagyobb ilyen ügylet a videójáték-piacon. A CMA azonban jelentős piaci meglepetést okozva közölte, hogy nem engedélyezi a tranzakciót.

A brit felügyelet indoklásában több más tényező mellett szerepelt, hogy a Microsoftnak már most 60-70 százalékos részesedése van a globális felhőalapú videójáték-szolgáltatási szektorban. Az amerikai szoftveróriásnak emellett más jelentős erősségei is vannak ugyanebben az ágazatban, mivel az övé az Xbox, a Windows - a világ domináns számítógépes operációs rendszere -, valamint a globális felhőalapú számítógépes infrastruktúra - áll a CMA indoklásában. A brit piacfelügyelet szerint ha a Microsoft az Activision megvásárlásával még erősebb pozícióra tenne szert a felhőalapú videójátékok piacán - éppen egy olyan időszakban, amikor a szektor gyors bővülésnek indul -, az az innovációs tevékenység gyengülésével és a fogyasztók szempontjából a választék szűkülésével járhatna.

Brad Smith, a Microsoft elnöke ugyanakkor a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: a CMA döntése rossz Nagy-Britannia számára, mivel éppen az innovációt és a beruházásokat riasztja el a brit gazdaságból, és így hatása messze túlmutat a Microsofton vagy az adott akvizíciós szándékon. Smith szerint a brit piacfelügyelet határozata valószínűleg a Microsoft négy évtizedes nagy-britanniai jelenlétének "legsötétebb napját" jelenti, és minden eddiginél nagyobb mértékben megingatja a Microsoft bizalmát abban, hogy Nagy-Britanniában vannak lehetőségek a technológiai cégek növekedésére. A Microsoft vezetője szerint a brit versenyhatósági döntés egyértelmű üzenete az, hogy az Európai Unió vonzóbb helyszínt kínál üzleti vállalkozások indítására, mint Nagy-Britannia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!