Gyurkity Péter

A Nintendo is árakat emel

A jelek szerint azonban ez nem jelenti egyetlen egységes árszint alkalmazását.

A Nintendo kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy meglévő biztonsági réseket foltozott be a cég, eközben azonban az áremelések is a hírekben szerepeltek, hiszen ezt már több komoly szereplő, így a Sony és a Microsoft is meglépte. A jelek szerint ők is követik a példát, bár ez nem minden játéknál lesz így.

A japán cég a napokban kerített sort saját, Nintendo Direct névre keresztelt rendezvényére, amelyen számos fontos bejelentés elhangzott. Kiemelkedik ezek közül az újonnan várható játékok listája, amelyen olyan nevek találhatók meg, mint a Bayonetta, a Professor Layton and the New World of Steam, a Metroid Prime Remastered, valamint a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom, amely egyelőre pusztán egy előzetest kapott. Ez utóbbi esetében azonban a hivatalos előrendelési lapot is elérhetővé tették, ezen pedig már az új, jóval magasabb ár szerepel, hiszen a fejlesztés 70 dollárt kóstál, amivel elsőként jelzik számunkra, hogy ők is meglépik az áremelést.


A Nintendo esetében ez szerencsére nem jelenti azt, hogy minden egyes új játék ennyibe kerül majd, a rendezvényt követően adott interjúkból azt is megtudtuk ugyanis, hogy a magasabb árat esetenként alkalmazzák majd, amennyiben ennek értelmét látják. Nem a nagy riválisok példáját követik tehát (hiszen a Sony és a Microsoft egységesen igyekszik alkalmazni a jóval magasabb árat, amely az éveken át megszokottnak számító, 60 dolláros szintet követi a sorban), hanem játékról-játékra hoznak meg döntést arról, hogy mennyiben van létjogosultsága (értelme) a drágulásnak. Erre nyilván elsősorban a kiemelt, AAA-besorolású címek esetében számíthatunk, a részletek azonban majd csak idén, az elkövetkező hónapokban válnak nyilvánossá.

Egyelőre nem világos, hogy a gazdasági visszaesés, a jó eséllyel már közeledő globális válság mennyiben befolyásolja ezen döntéseket, azok kimenetelét, erre szintén csak az év közepén, esetleg annak vége felé kapunk majd választ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Mondjuk a játékok árai a 90es években 50-60 dollár voltak.

    Emlékszem 25ezer forintos minimálbérek mellett a 90es években 12ezer forint lett volna egy új játék, és nem jöttek ilyen hamar akciók mint manapság, még szép hogy az emberek warezoltak, nem bírták volna megvenni. Manapság más a helyzet, minimálbér majdnem 200ezer egy játék 20ezer azaz 50% helyett csak 10% de ha nem azonnal kell akkor pár hónappal később -30% vagy -50% azaz egy pár hónapos játékot lehet venni a minimálbér 5%áért.

    És manapság a lakosságon belül kisebb azok aránya akik tényleg minimálbért keresnek mint a 90es években volt.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2023.02.15. 09:32:58