Gyurkity Péter

Az EU-t engeszteli a Microsoft

Az Activision felvásárlását néhány engedménnyel könnyítenék meg.

A Microsoft nemrég kezdeményezett komoly lépése kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy az EU kifejezetten ellenzi a kiadó felvásárlását, amely ellen korábban már a Sony is felszólalt. Az ellenzők szerint a tranzakció komoly mértékben befolyásolja a piaci versenyt, most viszont a redmondi cég töri a fejét néhány fontos engedményen.

A Reuters adott hírt a napokban arról, hogy a magát jól értesültnek beállító forrás állítása szerint valóban komoly engedményeket tehetnek az illetékesek az Activision-Blizzard felvásárlása kapcsán, ettől ugyanis azt remélik, hogy végre megtörik az EU ellenállását. A legfontosabb részlet egyértelműen a Sony számára felajánlott, 10 évre szóló licencmegállapodás, amelynek köszönhetően az üzlet lezárását követően egy teljes évtizeden keresztül biztosítanák számukra a hozzáférést a Call of Duty-franchise tagjaihoz. A japán cég egyebek mellett ezen játék elvesztése miatt tartja aggályosnak az eredeti lépést, a Microsoft azonban saját állítása szerint több, nem pedig kevesebb emberhez szeretné eljuttatni az egyes címeket.

Ahogy azt említettük, a redmondiak törekvését többen ellenzik, ezen a listán az EU és a Sony mellett a brit szabályozó hatóság, Brazília, Szaúd-Arábia, de még az Egyesült Államok is megtalálható, ez utóbbi országban szintén komoly vizsgálhat indulhat az ügyben. A Sony a brit illetékesekhez eljuttatott anyagában azt emelte ki, hogy a Microsoft egyelőre csak 2027-ig tenné elérhetővé a hozzáférést a fontos sorozathoz, vagyis nagyjából éppen a soron következő PlayStation-konzol elrajtolása idején szűnne ez meg. A Microsoft azonban erre azzal válaszolt, hogy a PS-vonal eleve jobb exkluzív ajánlatokkal rendelkezik, a felvásárlás tehát nem jelentene komoly veszélyt a riválisra, de a CoD hozzáférésének elvételét amúgy sem tervezik.

Az ügy nyilván folytatódik, ennek fejleményeiről mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #4


    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.12.01. 10:55:13
  • Sir Cryalot #3
    Gengszter belviszály
  • nlght #2
    Én a Sonyt pont leszarom ebben a történetben, a MS egy gátlástalan, szar, szemét, hazug cég, akit már kurva sokszor megbüntetett mindenféle hatóság az elmúlt 20 évben és csak annyit változott, hogy szarabb lett a forráskódjaik minősége, illetve a tesztelést pedig szinte nullára csökkentették, gyakorlatilag a felhasználók lettek a bétatesztelők, szóval szívem szerint addig büntetném amíg van pénze ennek a szutyok cégnek... minden egyes a MS számára negatív pillanat számomra örömforrás
  • Ellaberin #1
    Nem védve az ms-t - egyik kutya másik eb -, de az tényleg elég komoly érv, hogy a sony tele van ps exclusiv címekkel és még is pörög afején.
    Ez a tíz éves ajánlat meg teljesen korrekt, addig egy vetélytárs játékot is felfuttathat a sony -akár exclusivan. Ergo, ha ezt nem fogadja el csak szóf.sás, amit művel.

    Viszont az tény, hogy meg kell kötni az ms kezét, mert nem tesz jót nekünk, ha csak egy fujja a passzát szelet és 98-99%-ban csak directX-s játékok lennének a piacon.