Gyurkity Péter

Játék-felhőn dolgozik a Netflix

A Google kudarca nem tántorítja el őket, ezután is beszállnának a felhő-szegmensbe.

A Netflix neve igencsak gyakran bukkan fel lapunk hasábjain, az elmúlt hónapokban ráadásul a filmek és sorozatok mellett a videójátékok szegmense kapcsán is számos alkalommal megemlíthettük a céget. Legutóbb arról számoltunk be, hogy saját játékstúdiót alapítanak, most pedig egy felhő-platform kiépítését jelentették be.

A legutóbb lezárult negyedéves periódusban meglehetősen kedvező számokat mutathattak fel, ami különösen az év eleji akadozást és visszaesést követően jön nagyon jól az illetékeseknek. A napokban ezt egy újabb bejelentéssel követték, mégpedig a TechCrunch Disrupt névre keresztelt rendezvényen, amelynek részeként megemlítették, hogy az egyszerűbb játékok közzététele után most egy saját játék-felhő megalapozása és annak kiépítése következik a sorban, amely szintén kisebb, egyszerűbb lépésekkel indul majd el, fokozatosan terjeszkedve – és remélhetőleg meghódítva a célközönséget.

A felhő-platformok területén nagyon kiélezett verseny zajlik, erre nagyon jó példa a Google legutóbbi bejelentése, amely szerint már végleg búcsúzik a Stadia, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A cég eleinte úgy gondolta, hogy megkapaszkodhat a viszonylag új, kibontakozóban lévő területen, ez viszont a jelek szerint nem sikerült, így a szegmenst továbbra is a nagy riválisok (Xbox Cloud Gaming, GeForce Now, valamint Amazon Luna) uralják. A Netflix új megoldása szintén ezek ellen indul majd harcba, meglátjuk, milyen sikerrel.

Mike Verdu, a játékfejlesztésért felelős alelnök hozzátette ehhez, hogy komolyabb játékok elérhetővé tételén is dolgoznak, ezeket pedig már nem a tv saját távirányítójával kezelhetnénk – arról viszont nem esett szó, hogy saját vezérlőkön dolgoznának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!